2013-ban talán – életemben először – a párkapcsolatomban felbukkanó problémák miatt ültem terapeutánál. Akkor először párterapeutánál. 2013 és 2020 között négy különböző terapeutával négy különböző folyamatot csináltunk végig. 2013-ban kezdődött a magammal való szembenézés, az első tükrök, külső nézőpontok, más perspektívák beengedése.
Akkor figyeltem először oda másra, a páromra is. Akkor engedtem meg és fogadtam be a másik nézőpontját először önmagamról.
Akkor értettem meg, hogy a párkapcsolatunk egy rendszer. Nem egy egyszerű ok-okozati reláció, hanem egy rendszer, ahol ha az egyik csinál valamit, az a másiknak esik valahogy, attól a másik érzi magát valahogy, és az alapján a másik fél csinál valami mást, reagál valahogy máshogy.
Részben tudatosan, részben tudattalanul reagál a másikra.
Sok-sok egymásra hatás, érzelmi, verbális, cselekvéseket, rezgéseket tartalmazó impulzus.
Azt hiszem, 2013-ban, kb. 33 évesen az első felnőttesebb, legalábbis a korábbiakhoz képest merőben más hozzáállásom megnyilvánulása volt a párkapcsolatomhoz az, hogy a felmerülő problémákra akkor külső segítséget és nem a saját megoldáskészletemet hívtam segítségül.
Azt gondoltam, hogy Ő más, fontos nekem.
Volt már sok olyan, hogy 8 hónap-1 év körül megingott, majd 1-1,5 év körül szétment a kapcsolatom.
De most máshogy akartam csinálni. Vele máshogy. 33 évesen máshogy. Sokadszorra máshogy.
Az első párterápiás session kb. egy évig tartott, 2014 elejéig. Kívülről látható sikere talán a kislányunk fogantatása lett.
Az első alkalommal megtanultam tehát, hogy a kapcsolat egy rendszer.
Megtanultuk a különböző szeretetnyelveket, az ezek mögött álló más-más igényeket.
Megtanultunk jobban odafigyelni egymásra, meghallgatni, meghallani egymást.
Az igazság azért az, hogy nem készségszintű alkalmazását tanultuk meg a fentieknek, hanem inkább azt, hogy „ilyen van”, hogy ez számít, hogy a másikra oda lehet-kell-érdemes figyelni.
És elkezdtük azt is tanulni, hogy ezt hogyan lehet csinálni:
Aki sokat beszél, hallgasson el.
Aki keveset, szólaljon meg.
Kezdjünk tenni az 50-50%-ot, kezdjünk sétálni a középvonal, egyensúly felé, mindenki a saját rajtvonalától.
Legyen ez az egyiknek egy fékezés, a másiknak meg akár egy kis gáz.
Ez egy kölcsönhatás, amiben mindketten hatunk, és amiért mindketten felelősek vagyunk.
Bár sok energiát, odafigyelést igényel, érdemes elindulni az úton egy tudatosabb párkapcsolat felé. Nemcsak egymásról, de saját magunkról is, párunk tükrében tanulhatunk a legtöbbet.
Mit gondoltok erről?
