Végy három gyereket, egy kutyát és egy macskát, adj hozzá egy írónő anyát és egy hivatalnok apát, egy családtagnak számító háztartási alkalmazottat, fűszerezd meg a hatvanas évek nagyvárosi Milánójával, végül csepegtesd hozzá az észak-olaszországi Luganói-tó békés hangulatát: az eredmény egy hamisítatlan olasz családregény lesz állatokkal, sok vidámsággal, hangos veszekedésekkel, örök rohanással és ritka boldog pillanatokkal.
Brunella Gasperini olasz írónő, újságírónő hatvanas években íródott regény trilógiája (Én és ők, Ő és mi, Mi és ők) felhőtlen szórakozást ígér mindazoknak, akik szeretik a giccstől mentes, szórakoztató stílusban íródott családregényeket, az utánozhatatlan olasz életérzést, akik bolondulnak az állatokért, és használati tárgyaiknak nevet adva azokat teljes értékű családtagnak tekintik, és akik egyszerre imádják a saját családjukat, és őrülnek meg tőlük.
A három regény három szemszögből meséli el a család történetét, az első kötetben az apa, a másodikban az anya, a harmadikban pedig a legkisebb lánygyermek nézőpontját ismerhetjük meg. Nem akarják velünk elhitetni, hogy az életben, a családi kapcsolatokban mindig minden rendben van, de azt igen, hogy a szeretet a legfontosabb ragasztó. Az olvasás folyamán többször fogunk hangosan nevetni, mint sírni, de azért az utóbbi sem kizárt. Mosolygunk a Kicsi apjának írt rejtvényekkel teli levelein, együttérzünk a mikroszkopikus méretekkel rendelkező, krónikus időhiánnyal és fejfájással küzdő anyával, leheveredünk Bú, az öreg kutya mellé, aki egész nap úrnője lábainál szunyókál, kerüljük a bármelyik pillanatban robbanni kész apát, akinek valójában egyetlen vágya tyúkapóként összegyűjteni porontyait, feleségét és – na jó – a háziállatait, próbáljuk megfejteni Rosa, a vidéki háztartási alkalmazott tájszólásban elhangzott mondatait, átérezzük az éppen kamaszkorba lépő Nagy nővé érésének minden kínját és örömét, izgulunk a Középső állandóan robbanással fenyegető találmányai miatt. Közben pedig nagyon megszeretjük az egész családot, és azt kívánjuk, bár mindennap részesei lehetnénk életüknek. A regénytrilógia különleges helyet foglal el a szívemben.
Először kamaszkoromban olvastam, és a hatására írónő szerettem volna lenni. Azóta is gyakran előveszem, újraolvasom és átélem a hétköznapi örömöket, szomorúságot, sikereket és bukásokat, és hatásukra egy kicsit jobban szeretem a családomat. Az évek alatt olyan kézzelfoghatóvá vált számomra a történet, hogy bele akartam bújni. Látni szerettem volna a Luganói-tavat, a pelékkel teli kertet, a zöld spalettás házat, ahol a regény szereplői, és ahol a valóságban Brunella Gasperini is töltötte gyermek- és felnőttkora nyarait, és ahol a fáról lelógó fonott hintaszékben megszülettek az írásai. Eljutottam Sam Mametebe, láttam a tavat, a házat, a kertet, a széket. Nem is felejtem el sosem.
