Nem, a gyermekágy nem arról szól, hogy rózsaszín takarók alatt babát ölelgetve kortyolgatjuk a teát, miközben a világ megáll körülöttünk. A szülés utáni első hetek sokkal inkább olyanok, mint egy fizikai és érzelmi hullámvasút, ahol nincs kapaszkodó, csak egy éhes újszülött, és egy anya, aki próbálja összerakni magát.
Testi dolgok, amikről keveset beszélünk
A szülés után a testünket újra meg kell ismernünk. Egy fáradt, de elképesztően erős testet látunk, ami éppen most hordott ki és hozott világra egy embert. És persze közben fáj, feszül, sebezhető, érzékeny, és olyan dolgokra van szüksége, amik neked is újak, mint például a szülési utáni bugyi vagy a szoptatós melltartó. Egy mellszívó is aranyat érhet, egy hastartó pánt is jól jöhet vagy éppen a mellbimbók ápolásához egy lanolinos kenőcs is nagy segítség lehet. Szoptatós párna, mikroszálas törölköző, melegítőpárna vagy infralámpa – ezek szintén segítenek abban, hogy egy fokkal kényelmesebb legyen a regenerálódás. Illetve egy kézre eső fertőtlenítő vagy nedves kendő pedig igazi kincs lehet, amikor még nehéz minden mozdulat.
A baba nem tudja, hogy te is most tanulod
Az első etetések, pelenkázások, álmatlan éjszakák mind újak lesznek, ha az első babád született meg éppen. Valószínűleg a leggyakrabban azt a kérdést fogod feltenni magadnak, hogy vajon, most miért sír? Ekkor indul a tesztelgetés: az egyik cumisüveg aztán majd beválik, és végre megvan a póz, ahol szívesen alszik, kiderül, hogy milyen hangok nyugtatják meg, de ezeket mind ki kell próbálni.
Lelki fronton is kihívás
A hormonális változások, a kialvatlanság és a „most akkor én már mindig anya vagyok?” érzés külön-külön is megviselnek, hát még együtt. Vannak napok, amikor sírni fogsz – lehet, hogy örömödben, de az is lehet, hogy a fáradtságtól. De ne gondold, hogy ettől rosszul csinálod. Csak csinálod. És ez már önmagában elismerést érdemel.
Apróságok, amik segítenek
Egy meleg zuhany, egy kis séta, egy gyors telefon az egyik barátnőddel. Ezek az apró dolgok lesznek a mentőöveid. És hidd el, nem önzőség, ha néha csak magadra gondolsz. A baba akkor boldog, ha te is legalább félig-meddig jól vagy.
Nincs recept, csak tapasztalat
Minden anya máshogy éli meg az első heteket. A lényeg, hogy ne várd el magadtól, hogy minden menjen elsőre. Néha egy pohár víz megivása is győzelem. És igen, néha a babával együtt sírsz majd, de aztán mégis felkelsz, ringatsz, etetsz, ölelsz. Mert ezt jelenti anyának lenni: nem tökéletesnek, hanem jelen lenni.





