Gyermekeink nevelése során sokszor találkozunk olyan helyzetekkel, amikor nehéz megőrizni a nyugalmunkat, különösen, ha dührohamokkal, dacossággal vagy éppen verekedéssel kell szembenéznünk. Az ilyen helyzetek megoldása sokszor próbára teszi türelmünket és kreativitásunkat. Minden anya vágyik arra, hogy gyermekeit békésen, szeretetteljesen nevelje, de amikor a gyerek a játszótéren homokot szór a társai szemébe, vagy hisztérikusan reagál egy egyszerű kérésre, elbizonytalanodhatunk. Mit tehetünk ilyenkor?
A gyerekek veleszületetten jók
Fontos felismernünk, hogy a gyermekeink alapvetően jók és együttműködőek. Ha mégsem úgy viselkednek, ahogy szeretnénk, az nem feltétlenül rossz szándékból fakad. Valószínűleg valami megzavarta őket, és az érzelmi egyensúlyuk felborult. Ezekben a helyzetekben a gyerek nem „rossz”, hanem egyszerűen nem működik jól, és szüksége van a segítségünkre, hogy visszataláljon önmagához.
Miért nem „működik” a gyerekünk?
A gyerekek érzelmi biztonságra vágynak, és ha ezt nem érzik, akkor viselkedésük megváltozhat. A limbikus rendszerük folyamatosan keresi a biztonság jeleit: azt, hogy szeretik és elfogadják őket. Ha ez a biztonság megszakad, például egy stresszes reggel miatt, akkor nem tudnak rugalmasan és jól működni.
A gyerekek viselkedésének kulcsa a kapcsolódás érzésének helyreállítása.
Hogyan javítható ez az állapot?
A legfontosabb, hogy újra megteremtsük a gyerekkel a kapcsolódás érzését. Ez nem mindig egyszerű, különösen, ha mi magunk is feszültek vagyunk, de elengedhetetlen ahhoz, hogy gyermekeink újra érzelmileg kiegyensúlyozottak legyenek. Engedjük meg nekik, hogy kifejezzék érzelmeiket, akár sírással vagy hisztivel is, mert ez segít nekik megszabadulni a bennük felgyülemlett feszültségtől.
Ha meg akarjuk állítani gyerekünk vakvágányra futott viselkedését, az első lépés mindig a kapcsolódás
Ne várjuk el, hogy gyermekeink azonnal engedelmeskedjenek egy távoli utasításnak. Ehelyett próbáljunk közel kerülni hozzájuk, fizikailag és érzelmileg egyaránt. Nézzük meg, mivel foglalatoskodnak, csatlakozzunk hozzájuk, és mutassuk meg, hogy érdekel minket az, ami velük történik.
Mindehhez gyakran először határt kell szabnunk – a testünkkel
Amikor határt szabunk, tegyük ezt szeretettel és határozottsággal. Nem kell kiabálnunk vagy fenyegetőznünk. Egyszerűen mutassuk meg, hogy ott vagyunk, és segítünk nekik átlépni a nehéz pillanatokon. A határok szükségesek, de nem szabad, hogy ezek a határok elválasszanak bennünket gyermekeinktől.
Elég a fagyira nemet mondanunk, az érzésekre bátran mondhatunk igent!
Amikor gyermekeinkkel éppen nehéz időszakot élünk meg, fontos, hogy emlékeztessük magunkat arra, hogy ezek a pillanatok lehetőséget adnak a kapcsolódásra és a szeretet kifejezésére. Az, hogy ott vagyunk nekik ezekben a helyzetekben, erősíti a köztünk lévő köteléket, és segít nekik is jobban megbirkózni az élet kihívásaival. Így nemcsak a gyerekeinkkel való kapcsolatunkat erősítjük, hanem nekik is segítünk abban, hogy érzelmileg stabilabbak és kiegyensúlyozottabbak legyenek.
