Ez a történet is szépnek indult, de a vége mégis olyan lett, mint egy akcióthriller. Ha ez a vége. Klára – akit a valóságban nem így hívnak – mindennap gondol arra, mi lesz, ha újra találkozik az egykori szerelmével, a gyerekei apjával, az őt verő férfival. Elmeséli a teljes történetét.
Klára 18 évesen költözött el otthonról albérletbe egy új élet reményében. Nem sokkal később jött is az első, az igazi nagy szerelem, egy férfi, akihez feleségül is ment. Az esküvő után egy évvel Ferivel már együtt örültek a gyermekük érkezésének. Az idillikus családi boldogság azonban nem sokáig, csupán a kislány kétéves koráig tartott – aztán egy pillanat alatt minden álom szertefoszlott.
Nem ezt akarta
Klára a napokban ünnepelte harmincadik születésnapját, de ennél sokkal többnek érzi magát. Nem így képzelte el a felhőtlen, vidám húszas éveit.
„A baráti köre vitte bele a drogozásba, a rabja lett” – kezd bele kendőzetlen őszinteséggel a történetébe Klára. „Egy idő után már nem is járt el dolgozni, gazdag embereknek ment segíteni cuccért vagy pénzért, de a pénzt is kábítószerre költötte. Agresszív lett, folyamatosan kattogott, volt, hogy hazaért, és el kellett mennünk otthonról” – folytatja Klára.
Erőszak útján fogant
Kláráék a férje családjánál éltek, egyedül a fiatal nő járt el dolgozni, hogy eltartsa a famíliát. Otthon mindenki végignézte, ahogy Feri megveri őt, sőt még biztatták is a férfit. Többek között miattuk sem tudott elköltözni tőlük a fiatal édesanya, mert nem engedték el vele a kislányát. Klára így maradt az egyre brutálisabb férje mellett, aki már akkor is megverte őt, ha nem kapott időben egy pohár vizet. De azért is verés járt, ha nem akarta az együttléteket. A második közös gyermekük is már erőszak útján fogant.
Nincs kiút
A kisfiú születése után a férfi családja elköltözött, addigra már ők sem bírták elviselni az állandó kiabálást és az agressziót. Egyedül Feri testvére maradt ott, aki szintén kedvére bántalmazta Klárát. A nő a második gyermek érkezése után valamiért mégis reménykedett abban, hogy jobbra fordul az életük. Klára azonban tévedett: a férje gyakran aludt késsel a párnája alatt, és szinte mindig magánál tartotta. Az édesanya innentől kezdve már nem látott kiutat. Hiába állították meg az utcán, hogy tegyen feljelentést, féltve a gyermekei életét, Ferivel maradt. Inkább elviselte a folyamatos veréseket, mintsem a kicsiknek baja essen.
A változás kezdete
Klára maga sem gondolta, hogy a változás egy új évvel kezdődik, amikor Feri és a testvére egy átdorbézolt szilveszteréjszaka után összeverekedik. Azt a január elsejét sosem felejti el: amikor minden bátorságát összeszedve elindult otthonról. Klára végül hazament – csak a szétvert bútorokat és a kitört ablakokat találta.
„Rám parancsolt, hogy takarítsak, közben enni is kért, amit közben elkezdtem neki készíteni. Ideges lett, nem tetszett neki a tempó, ahogy takarítottam, ezért abbahagyta az evést, és sodrófával ütni kezdett, majd a kezébe került egy harapófogó, amivel a térdemet és a fejemet ütötte. A gyerekek aludtak, szerencsére. Ezután a sarokba szorított, és kést nyomott a nyakamhoz. Ez volt végre évek óta az első pillanat, amikor szembe tudtam vele fordulni. Ellöktem magamtól, és elszaladtam” – emlékszik vissza Klára, aki úgy érezte, ha nem tesz semmit, a férje elvágja a torkát.
Csapda a férjnek
A gyerekekért rendőrökkel ment vissza a lakásba, de a férfi utánuk ment, és hazavitte a kislányt és az öccsét. Miután a fizikai erővel szemben tehetetlen maradt, Klára a családsegítőkhöz fordult – a segítségükkel sikerült csapdába csalnia Ferit.
„Felhívtam a férjemet, hogy találkozzunk. A lakás közelében lévő utcasarkon beszéltük meg a találkozót. Még nem láttam közeledni, amikor már hallottam, hogy kiabál. Hazafelé végig ütött, úgy megvert, hogy amikor a kislányom meglátott, nem mert odajönni hozzám, csak zokogott. Tudtam, hogy nem mehetek el a gyerekek nélkül. És ekkor eszembe jutott valami. Azt mondtam neki, hogy szeretnék visszamenni hozzá, és kértem, hogy menjünk el együtt a családsegítőbe, hogy visszavonhassam a feljelentést. A gyerekek éhesek és koszosak voltak, a szennyesből tudtam rájuk ruhát adni, így indultunk el” – mesélte Klára, akinek a férje egész úton azt ismételgette, hogy mit mondjon majd a családsegítőben.
A megkönnyebbülés pillanatai
A nő azonban odaérve nem azt mondta, amit a férfi hallani akart, hanem segítséget kért, hogy a gyerekeivel bejuthassanak egy anyaotthonba.
„Miután a férjemet kiküldték a szobából, lepörgött magam előtt az életem. Rettegtem, hogy ezek után, ha hazaérek, halálra ver. Az ügyintézőnek hála a férjemet végül a rendőrök, a gyerekeket és engem pedig egy menedékház várt” – mesélt a megkönnyebbülés pillanatairól.
Ugyan a biztonságot jelentő, távoli helyre pénz, iratok, ruhák és személyes tárgyak nélkül érkeztek, harminc nap helyett hatvan napot maradhattak, és pszichológus is elkezdett velük foglalkozni. A kislány ekkor már dadogott a félelemtől.
Nevet változtatott
Innen egy másik városban lévő anyaotthonba vezetett az útjuk, ahol sok segítséget kaptak, adományokkal támogatták őket. A gyermekelhelyezési per hosszú volt, négy év. Klára minden jogot megkapott, egyedüli gyámja lett a gyermekeinek, ezután tudta megváltoztatni a nevét. A gyermekek nevének megváltoztatásától fél, nem feltétlenül azért, mert az egy újabb jogi procedúra volna, hanem azért, mert akkor kiderülne az új neve és címe is.
Talpra állt a család
Klára bizalmatlan lett az emberekkel és a világgal. Saját bevallása szerint elég negatív, és nem is túl barátságos másokkal, de hálás, hogy rendeződött az élete. Az anyaotthonban töltött másfél év után egy kiléptető lakásba költöztek, ami már olyan, mint egy albérlet, de még nem engedik el a család kezét, hogy felkészülhessenek a „kinti” életre.
Klára talpra állt, munkát is talált, hétköznaponként hét órát dolgozik, szereti a munkahelyét. A háromgyermekes főnöke mindenben mellette áll, és sosem csinál problémát abból, ha az anyának a gyerekek miatt előbb kell hazamennie.
Fél a férfiaktól
Klára megkönnyebbült, de nem tagadja, a rettegés évei mély nyomot hagytak benne. Nehéz számára a társkeresés, pedig próbált ismerkedni, de amint kezdett komolyabbra fordulni a kapcsolat, megijedt és kilépett.
„Tudtam, hogy nem normális, ahogy élünk, de nem mertem változtatni. A családom nem tudott semmit a helyzetemről. Az ilyen emberek, mint a férjem, azt csinálják, hogy szép lassan elszakítanak mindenkitől. Észre sem vettem.”
Klára sok mindent bán, de a gyermekeit nem. Miattuk tudott kitörni. Sok év telt el. Feri börtönben van, a kisfiú már kezdi az iskolát, és nem emlékszik a történtekre. A kislányból nagylány lett, és sosem kérdez az apjáról.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
