Azt hittem, nehezebb lesz beleszokni ebbe a létbe, hogy éjszakánként minimum egyszer felkelek. Nem lehet minden tökéletes, vagyis lehetne, de nézzük a jó oldalát: nem ébred korán. A kettő közül inkább az első, ha már választani kellene. Ha a kettő együtt érvényesülne, inkább bele sem gondolok.
Ebben a bejegyzésben nem panaszkodni szeretnék neked, hogy nem alszom, nagyon fáradt vagyok, kivannak az idegeim, és elegem van mindenből és mindenkiből. NEM! Talán ha az ember megosztja másokkal, hogy ugyanabban a cipőben jár, nekem sem könnyebb, együtt meg tudjuk osztani a terhünket. Ma éjszaka csak feküdtem az ágyban hajnali 3:58-kor, és azon gondolkodtam, vajon hány édesanya van rajtam kívül ébren, aki vagy nem tud visszaaludni, vagy virraszt rossz alvó gyermeke mellett. Valahogy ez erőt adott. Egyszer vége lesz, és mi is aludni fogunk, akár a férjünk.
Egyszer vége lesz, és mi is aludni fogunk, akár a férjünk.
Szóval, úgy képzeld el, én sem alszom már immár 2 és fél éve. Elképzelhető, hogy ez az idő valakinek sok, míg valakinek akár kevés is lehet. Mindenesetre ezt valóban csak az érti, aki hasonló cipőben jár. Sokáig el sem tudtam képzelni, mit jelent az, ha valakinek rossz alvó babája van, hiszen nekem a gyermekeim mintaalvó babák voltak, majd megszületett „Hármaska”.
Csak hallomásból tudtam, milyen érzés lehet, ha a gyermek éjszaka nem alszik, vagy kora reggel már a kakas előtt ébred. Fel sem fogtam, el sem jutott az agyamig, hiszen én a gyermekeimet leraktam este 7:30-kor, és másnap 9:00-ig húzták a lóbőrt. Hat hónapos volt a lányom és a fiam is, amikor először átaludták az éjszakát, és a mai napig nagyon jó alvók. Napirend szerint működtek, amiben egyetlen szabályt nem rúgtam fel soha, mereven ragaszkodtam az esti altatás rutinjához. Nem érdekelt, ha vendégségben voltunk, nem érdekelt, hogy ki mit mondott, én este mindig ugyanakkor fektettem le a gyermekeimet csecsemő korukban. Meg is hálálták nekem. Persze, amikor már nagyobbak voltak, a napirendet elhagytam, és már rugalmasan kezeltem az alvásukat.
Nem emlékszik? Hogy nem lehet arra emlékezni, hogy hányszor kelt fel éjszaka?
Amikor a barátnőmet kérdeztem arról, hogy hányszor keltél fel éjszaka a lányodhoz, azt felelte: „Már nem tudom. Talán ötször, de az is lehet, hogy tízszer. Nem számolom, és annyira fáradt vagyok, hogy már nem is emlékszem.” Nem emlékszik? Hogy nem lehet arra emlékezni, hogy hányszor kelt fel éjszaka? Nem is értettem sokáig, mígnem egy napon megérkezett „Hármaska”.
Hamar rájöttem, hogy van élet az éjszakai ébrenléten túl is. Amikor pici volt, éjszaka nem is tudom, hányszor ébredtem, vagy voltam ébren mellette, amikor nem aludt vissza. Sokszor a kiságy mellett aludtam a földön, mert már nem volt erőm visszafeküdni a saját ágyamba… és most már eljutottunk odáig, hogy éjszaka egyszer kel fel! Jippié!!!
Az ember képes alkut kötni magával: ha már 5 helyett egyszer kel fel éjszaka, az már jó! Az már siker! Napok óta azért ébred fel, vagyis csukott szemmel kiabál nekem, hogy „ANYAAAA”, mert nem találja a cumiját – amit, hozzáteszek, nem is keres. Fél álomban kutatom a kiságyban, a kiságy alatt, még jó, hogy világít, és könnyen megtalálom. De ha már ott vagyok, akkor kér egy kis kakaót is, én pedig nem ellenkezem. Megyek, csinálom, és mire visszaérek az ágyba, rendszerint az álom már ki is ment a szememből. Fekszem, és gondolkodom. Általában hülyeségeken.
Reggel persze csörög az ébresztőm, kelni kell. Pffff… időre van szükségem, hogy összekapjam magam, és kitántorogjak az ágyból. Az éjszakai ébrenlét, nem is tudom, mi lesz akkor, ha a kislányom át fogja aludni az éjszakát. Talán már hiányozni is fog, talán már nem is tudnék átaludni egy éjszakát. Mindenesetre soha nem kerestem összefüggést, hogy az egyik miért volt mintababa, a másik meg miért nem. Nem is keresem az okokat, egyszerűen ő ilyen. Hiszem, hogy egyszer még át fogom aludni az éjszakát. Ha azt nézem, hogy onnan indultunk, hogy minimum ötször kelt éjszaka, nagyon jó úton járunk, hiszen már csak egyszer. Szóval, drága anyukák, kitartás! Fogunk mi még aludni!
