Heten vagyunk egy háztartásban, kezdjük itt. Ugyan sajnos még nem vagyok igazán zöld anyuka, de érzem magamban a hajlandóságot.
Fellángolásaim vannak, szeretném jobban óvni a környezetünket. Mivel heten vagyunk, így ökológiai lábnyomunk sem elhanyagolható, mégis sajnos sokszor a kényelem felé billen el a mérleg. Ugyan az évek alatt elkönyvelhettünk néhány apró sikert családilag ezen a téren – a mosogató alatt elhelyezett szelektív kuka sokkal jobban ösztönöz a szemetünk szétválogatására, az ebéd után az asztalon maradt félpohárnyi vizeket mindig a növények kapják meg a mosogató helyett, férjem pedig az elmúlt két évben tudatosan állt át az autóval közlekedésről a biciklire – az áttörés azonban egyelőre még várat magára.
Kíméletlen vagyok az ételmaradékkal!
De van egy dolog a háztartásunkban, amiben nem ismerek tréfát. Szó szerint utálok ételt kidobni. A férjem pedig talán még nálam is jobban. Az lehet tudni, hogy nemzetközi szinten az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek egyharmada a kukában végzi, ezzel szemben több mint 800 millió ember éhezik a Földön. Ez, amikor először olvastam róla, sokkolóan hatott rám, és megfogadtam, ételt én bizony nem pazarlok. Így aztán az évek alatt kialakítottam egy elég jól működő rendszert a háztartásunkban található élelmiszerek maradéktalan hasznosítására.
Ez nem vicc…
Néhány hónappal ezelőtt az egyik közösségi oldalon szembejött velem egy mém, ami valahogy így szólt: A rendes háziasszony bevásárlólistát ír, hogy aztán a konyhapulton hagyott lista tételeire a boltban próbáljon visszaemlékezni. Na ez a vicc egyáltalán nem vicc. Teljes lelki nyugalommal kijelenthetem, hogy velem szinte minden egyes alkalommal megtörténik. (A konyhapult behelyettesíthető bármivel, ahol az adott pillanatban nem találom a papírfecnit: táska mélye, másik kabát zsebe, kertkapu előtt a föld stb.) Az emlékezőtehetségem viszont sokat fejlődött ez idő alatt, és folyamatosan edzésben is tartom.
Helyiek előnyben
A bevásárlást is megkönnyíti, hogy általában heti kétszer nagyon hasonló típusú élelmiszereket vásárolok, nincsenek komoly kilengéseim. Kialakult áruköröm és boltútvonalam van, így ritkán felejtek ki valamit és feleslegeset sem veszek nagyon. Igyekszem figyelni arra, hogy lehetőleg helyi zöldségeket és gyümölcsöket vegyek. Egy időben megpróbáltam a húsfogyasztásunkat is visszaszorítani, azonban férjem két sportoló, nagyjából 190 cm-es fiánál süket fülekre találtam az állattenyésztés környezetre káros hatásainak ecsetelésekor. Szóval jobb híján itt is inkább a helyi termékekre koncentrálok.
Hogyan értem el, hogy nálunk nagyon ritka az étel kidobás? Kell hozzá egy mindenevő kutya (természetesen az ő egészségének figyelembevételével), egy mindenevő férj, a receptek szabadon kezelése, illetve az, hogy megtanuljam, egy kis időráfordítással milyen készételből milyen más típusú készétel varázsolható.
Hogyan lesz száraz kenyérből étel?
Nem tudom, hogy időjárástól, csillagállástól, vagy hangulattól függ-e, de van, amikor hetünknek egy napra másfél kiló kenyér sem elég, máskor pedig napokig árválkodik a kenyértartóban a 450 grammos legfinomabb cipó is. Így tehát kidolgoztam a száraz kenyér fogyasztási rendszerünket. Kicsit száraz kenyérből finom a pirítós, eggyel szárazabb jó bundáskenyérnek, a nagyon száraz pedig sütőben melegszendvicsként még simán megállja a helyét. Így meg is van heti három vacsoraajánlat. A száraz kalácsból pedig szuper mákos gubát lehet készíteni.
Az esti hideg vacsoráról megmaradt felszeletelt zöldségek és felvágottak szinte mindegyike finom valamilyen tésztás szószba, vagy rizottóként. A napok óta hűtőben árválkodó kis kolbászvég ízesíthet levest, lecsót és rakott krumplit is. A grillcsirke maradékaiból még harmadnap is nagyon finom tejszínes csirkét lehet készíteni, ezzel mindig sikerem van. Apropó, más is megfigyelte már, hogy a gyerekek addig eszik csak nagy mennyiségben a finom kolbászt, sajtokat, lekvárt, kukoricapelyhet, amíg sok van belőle? Mihelyst az utolsó falatok maradnak csak a dobozban, üvegben, onnantól megfeledkeznek róla, és hetekig kerülgetjük őket a hűtőben vagy a polcokon. Ennek lélektani okát még nem sikerült megfejtenem. Közbevetés közbevetése: csokira a fentiek természetesen nem vonatkoznak.
Levesek és más maradékok
A minden maradékot felhasználunk hozzáállásomnak köszönhető családunk egyik kedvenc levese. Egy alkalommal krumplipüré maradékból készítettem gombóclevest, és meglepően nagy sikert arattam vele. Hasonlóan jártam akkor is, mikor egy osztálykirándulásról tetemes mennyiségű vagdalt felvágottat kaptunk. Nem volt szívem a kutyának adni, finom, májra emlékeztető íze volt. Tudtam, hogy a gyerekek ebben a formájában rá se hederítenének, így hát ledaráltam, és hamis májgombóclevest csináltam belőle. Az eredmény családunk válogatósabb tagjainak is elnyerte tetszését, különösen, hogy az alapanyag beszerzési helyéről csak utólag tájékoztattam őket.
És ha minden kötél szakad, még mindig ott van a kutyánk, aki imádja a főtt kajákat. Csak férjem morcos kicsit miatta. Ő ugyanis korábban szinte sportot űzött a megmaradt, mindjárt lejáró vagy már éppen lejárt ételek elfogyasztásából. Arra a kérdésre, hogy mit kér vacsorára, kérdéssel válaszolt: Mi az, ami megromlik? E téren meglevő egyeduralmát a családunkba toppanó négylábú tudta csak megtörni. Azóta meggyőződése, hogy a kutya az ő vetélytársa, és valóban, ha rajtam múlik, az állat kerül ki győztesen a lejárt ételek megevéséért vívott párharcukból.
Borítókép: Pixabay
Kattints a Podcast hallgatásához!
