…és most nem feltétlenül arra gondolok, hogy egy félórás gumimatracon ringatózás annyira ki tudja kapcsolni az agyamat, mintha Netflixet néznék egy teljes hétvégén keresztül, mert ezt ugye csinálhatnám akármelyik tó vagy tenger hullámain is.
A Balatonon való gyógyfürdőzés divatja ugyanis egészen az 1800-as évekig nyúlik vissza, amikor is többek között az ideggyengeség enyhítésére is javasolták a mi magyar tengerünk vizét, de az ajánlások között szerepelt a bélhurut, a vérszegénység, és a női betegségek esetén is úgy tartották, érdemes megmártózni a Balatonban.
A „gyógy” és a „Balaton” ma már inkább csak a balatonfüredi szívkórház kapcsán merül fel leginkább egy mondatban, holott korábban Balatonalmádiban pl. a Kneipp Intézet egy kúraközpontot is létrehozott, egészen pontosan 1899-ben. Itt hideg és meleg vizes terápiával, diétával, napoztatással és légterápiával is kezelték az ideérkező gyógyulni vágyókat.

Ma már kevésbé a gyógyhatás miatt keressük fel, de tény, hogy egy egyhetes nyaralás akár a Tihanyi-félszigeten üdítően hathat a mi idegrendszerünkre is. A családi nyaralásról sokan gondolkodunk úgy, hogy kicsit kiengedjük a gőzt és egyben felkészülünk az iskolakezdésre, és ha ennek szeretnénk némi tudományos alátámasztást is adni, álljanak itt dr. Szaplonczay Manó egykori somogyi tiszti főorvos sorai, melyek szerint a Balaton gyógyfürdőként való alkalmazásának lehetőségei igen változatosak lehetnek:
„A Balaton gyönyörű vidéke, egészséges ózondús és vízpárával telt levegője, vizének só- és szénsavtartalma, szénsavsókból és kovasavból álló finom iszapja, hullámverése és tiszta finom homokja által hivatva van arra, hogy okszerűen kihasználva és alkalmazva az ideggyönge és testedzést igénylő betegeknek, vérszegényeknek és különösen görvély- és angolkóros gyermekeknek valóságos jótevője legyen.
A Balatonban való fürdés nemcsak üdíti az embert, hanem hullámverése izgatja az idegeket, és így élénkül az összes szervek működése… A Balaton huzamosabb használata által bőrünk megedződik, és így meghűlések ellen jobban védettek leszünk… A Balaton vizének gyógyító hatását már régen ismerik, sok év óta keresi fel a vérszegény, a betegség miatt legyengült és üdülni vágyó közönség. Különösen pedig a gyenge és beteges gyermekekkel bíró családok.”

Külön kiemelném itt a meghűlések elleni részt, mert ugyan melyik anyuka nem álmodozik arról, hogy a takonykór és egyéb felső légúti nyavalyák messziről elkerülik a családot az őszi szezonban, és ha ennek esélyét akár egy egyhetes balatoni tartózkodással enyhíteni tudjuk, akkor én nem haboznék, máris csomagolnék…
Ha a dr. Szaplonczay által felvetettekre közvetlen bizonyíték nincs is, de Balaton-imádóként azt mindenképp megerősíthetem, hogy a víz, a nyár hangjai, a gyerekek felszabadult kacagása, amikor a vízben játszanak, mind-mind hozzájárulnak az én feltöltődésemhez is.
Csoda szép augusztust kívánok mindenkinek!
A cikk létrejöttét a Club Tihany támogatta.