Sziasztok, Martha vagyok, anonim anya. Elvesztettem a gyermekemet, de amíg élek, soha nem gyógyulok ki az anyaságból. Életem végéig anya maradok, csak nem fogja rajtam észrevenni senki…
Mundruczó Kornél 2020 őszén a Netflixen megjelent legújabb filmje látszólag egy újszülött elvesztéséről szól, amit rögtön a film elején egy 21 perces, vágatlan snittben követhetünk. De a film címe árulkodó, és ha valaki nem feltétlen a felületes véleményalkotás híve, elkezdi feltárni és lefejteni a nő darabjait rétegről rétegre.
A nő anya. Akkor is, ha már nincs gyereke. A nő gyerek, akkor is, ha már nem él együtt demens édesanyjával. A nő feleség, akkor is, ha már számolatlan napja nem emelte fürkésző, érdeklődő szemét férjére.
A rendező kifejezetten szereti sokkolni nézőit a legváratlanabb jelenetekben, de utána sajnos most nem jön vagy nem feltétlenül úgy jön a releváció, ahogy szeretnénk. Valami szürke zsibbadtság ereszkedik a nézőre, enerváltság, és tulajdonképpen semmi váratlan fordulat vagy elmesélésre méltó esemény nem történik többé.
Mert a magyar úri nagyérdemű fanyalogva mutatná fel az elefántcsonttorony karanténablakából a rózsaszín „giccskártyát”, amikor meglátja az utolsó jelenetet, amiben egy sehány éves szöszke kislány almát szakít le egy fáról, hogy aztán anyukája, Martha behívja a kertből vacsorázni.
Ezúttal annyira az életről írta Wéber Kata a forgatókönyvet, hogy fel sem szisszenünk, amikor a gyermek tragédiája után elhidegül a házaspár, majd egy kétségbeesett megcsalás után elmenekül a férj. Szemünk sem rebben, amikor Martha édesanyja igazságot követel, és a bába elszámoltatását szorgalmazza; lányával ordítozásba fajul a tehetetlenség és a feldolgozatlan gyász hiánya.
Tulajdonképp már azt a jelenetet is várjuk, hogy Martha senkit sem hibáztat a kialakult helyzetért, megpróbál valamiféle nyugvópontra jutni, feloldozást kér és kap, majd valamiféle magyartól teljesen idegen allegóriával lezárják a filmet.
Nem csoda: a Variety videóinterjújában maga a rendező és exfelesége mondja el, hogy velük megtörtént ez a tragédia – a rendező biztatta, hogy valamiféle feloldozásként készítsen belőle forgatókönyvet, viszont ahogy a filmben, az ő házasságuk sem bírt megbirkózni a mérhetetlen fájdalommal és a felelősök keresésével.
És sajnos ebben mutatkozik meg az alkotás gyengesége: senki sem akarja magát nézni, az anyját nézni, a férjét nézni, a testvérét, az anyósát nézni, és kiszórni az összes csontvázat a szekrényből.
Vagy pedig mindannyian Oscar-díjat fogunk érdemelni, kedves társaim, ha Vanessa Kirby az április 25-én remélhetőleg megtartott gálán átveszi a jól megérdemelt szobrocskát.
Szabó Linda Dia
Hirdetés
