Miért nem kellünk nektek, nagymamák?

Már évekkel ezelőtt eszembe jutott az, hogy a mi nagyszüleinkkel kihal majd az a „tipikus” nagymama-generáció. Nem lesznek már olyan nagymamák, akik fejkendővel, házi rétessel, horgolt csipketerítőre tett cukorszirupos szörppel várják az unokáikat. De nem lesznek olyan nagypapák sem, akik együtt morzsolják a kukoricát vagy hasogatják a fát a fiúkkal, miközben a pipa ott lóg a szájuk sarkában.

Újra felmerült bennem ez a gondolat, amikor az egyik barátnőm történetét hallgattam. Szomorúan ecsetelte, hogy az anyukája örömmel segítene vigyázni a gyerekekre, de egészségileg egyszerűen képtelen rá, az anyósa és az apósa viszont szinte teljesen elutasítja ezt a feladatot. Lassan itt az augusztus, amikor az óvodában is eljön a két hét szünet, de neki fogalma sincs, hogyan oldja meg a gyerekfelügyeletet. A nagyobbnak, aki most kezdi az iskolát, egy hétre talált egy tábort, de mi lesz a kisebbel? Apuka külföldön, neki meg annyi szabadsága se maradt a vírushelyzet után, hogy el tudjanak menni nyaralni.

Elgondolkoztam azon, vajon miért utasítják el egyes nagyszülők ezt a szerepet? És persze óhatatlanul is eszembe jutott: én milyen nagymama leszek majd?

Már ha leszek egyáltalán nagymama, mert azt – ugye – nem csak megélni kell.

Ehhez nagyban szükség van a gyermekem szándékára is… Nehéz kérdés, mert az biztos, hogy anyává válni életem egyik legnagyobb tanulsága és élménye volt. Nagymamaként bizonyára felszabadulást jelent majd, hogy nem én viszem a nehéz terheket, nem én leszek az, aki minden egyes éjszaka felkel, és megrögzötten ragaszkodik a napi rutinokhoz, hogy könnyebb legyen az élete. Sokan alighanem szintén idillien képzelik el ezeket az éveket, de vajon igazunk lesz? Számos nagyszülő, akinek manapság a jól megérdemelt nyugdíjas éveit kellene töltenie, még javában dolgozik. Észre kell vennünk, hogy ez a korosztály is elfárad, őket is nyomasztják a terhek, és távolról sem biztos, hogy fizikálisan bírnak az unokákkal. Akkor sem, ha szeretnének.

De miért nem akar egy nagyszülő az unokájával lenni?

Ennek rengeteg oka lehet, próbáltam néhányat összeszedni az alapján, amit az ismerőseim meséltek, vagy amit én magam tapasztaltam. Az anyukámon például azt vettem észre, hogy bár imádja az unokáit, és valóban úgy bánik velük, ahogy velünk soha, mégis nagyon fontos lett számára a szabadsága. Nagyon élvezi, hogy utazhat, hogy minden szabadsága alatt túrázik, felfedez, hogy kötetlenül éli a mindennapjait. Ennek nagyon örültem egészen addig, amíg anyuka nem lettem, és nem szembesültem azzal, hogy ha ő elmegy a szünetek alatt, akkor bizony nekünk sincsen segítségünk.

Aztán rá kellett jönnöm, hogy sok szempontból önző ez a megközelítés, hiszen nem várhatom el, hogy azért itthon maradjon, mert van unokája – elvégre sosem kérte, hogy legyen, és nem is miatta vállaltunk gyermeket, hanem azért, mert mi akartuk.
Azt gondolom, sok nagyszülő érez úgy – függetlenül attól, hogy dolgozik vagy sem –, hogy szeretne pihenni, örül a jól bevált és működőképes, nyugodt életének. Lehet, hogy ebbe belefér az unoka, de nem akkora mértékben, ahogy az a gyermekek szerint ideális lenne. És sajnos megeshet, hogy egyáltalán nem fér bele a nagyszülői szerep, ami fájó pont akkor is, ha maga a magyarázat egyébként érthető és elfogadható. Hát még akkor, ha nem…

Észrevettem azt is, hogy sok nagyszülő manapság nem tud azonosulni ezzel a szereppel.

Az egyik legjobb barátnőm mesélte, hogy már éppen be akarta jelenteni az apukájának, hogy néhány hónapon belül nagypapa lesz, amikor egy beszélgetés során pont ezt a témát pedzegették. Megkérdezték tőle, hogy „Na, nem leszel lassan nagypapa?”, mire ő dacosan rávágta, hogy tökéletesen érzi magát a bőrében, és egyébként is, még bőven fiatal ahhoz. Mondanom sem kell, a barátnőm még jó néhány hétig visszatartotta az örömhír bejelentését, amit egyébként – a várttal szemben – nagyon jól fogadott a leendő nagypapa. De vissza kell kanyarodnunk oda, hogy a mai „nagyszülő korban levő” szülők gyakran nem érzik magukat érettnek a feladatra. Mindenhonnan az folyik, hogyan maradjunk fiatalok, hogyan legyünk függetlenek, őrizzük a szabadságunkat, az aktív életmódunkat. Ezekről sok minden eszébe jut a többségnek, csak az nem, hogy visszatérjen a szülőüzemmódba, csak éppen nagyszülőként.

Forrás: Cukimamik