Miután barátnője kanapéján végigbőgte az éjszakát, Emese összeszedte magát, kocsiba ült, és elindult. Szombat volt, ragyogó napsütéses, nyári reggel. Július utolsó napja. A belváros, a Kálvin tér környéke még csendes, mintha megállt volna az idő.
Hallgasd meg a történetet Jónás Andrea színésznő felolvasásában
Néhány napja még azt tervezte, ma egész nap pakolni fog, mert hétfőn jönnek a kivitelezők, lekapják a háztetőt, hogy elkezdődjön új, tetőtéri lakásuk építése. De most fogalma sincs, hová menjen. Az anyjához, aki úgy tudja, tegnap csak azért vitte át a holmijait, hogy az építkezéstől megkímélje azokat? Vagy vissza a házukba, ahol tegnap délután rajtakapta a férjét, ahogy a fiatal titkárnőjét rejtegeti a padláson? Vagy rohanjon ki a világból, és legyen vége itt és most ennek az egésznek?
Nem tudja ő sem, hogy hogyan keveredett oda, de egyszer csak ott találta magát a házuk előtt. A gyomra görcsbe rándulva, és úgy egyébként is, az egész teste összeroskadva. „Bemenjek? Mit mondjak neki? Miért akarok bemenni? Válaszokat akarok! Nem, inkább nem akarok tudni semmit!” – cikáznak a gondolatok a fejében.
Tamás a nappaliban issza a teáját. Kedvesen, zavartan, szeretettel néz fel, amikor Emese belép.
„Szia, Kismese!”
„Visszahoztam ezt” – mondja Emese, és leteszi az asztalra a gyűrűjét. Tamás sosem hordta az övét. Ezt már az elején megmondta, nem bír semmilyen ékszert elviselni magán.
Csak néznek zavartan, majd egymás nyakába borulnak. Emese zokog, gyakorlatilag tegnap éjjel óta, úgyhogy nem csoda, hogy most is. Az viszont őt is meglepi, hogy Tamás, akit 6 éve ismer, és akit még sosem látott sírni, szintén zokogni kezd.
„Utálok sírni” – mondja Tamás. „A nagyapám halála óta nem sírtam.”
„Lehet, de ez rosszabb, mint a halál. A halál az élet velejárója, de hogy elárul a szerelmed, az nem” – mondja látszólagos határozottsággal Emese. Majd remegve folytatja: „És most mi lesz? El fogunk válni? Ennyi volt?”
„Nem tudom” – válaszolja halkan Tomi.
„Mióta tart?”
„Nagyon sokáig ellenálltam hidd el, május óta, de…”
„Atyaég!” – vág közbe Emese, nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. „Miért hoztad ide? Tudtad, hogy jövök haza, beszéltünk telefonon, mondtam neked, hogy valószínűleg hazaugrom a laptoptöltőmért, amit itthon hagytam. Nem értelek.” Majd hirtelen nyilall a fejébe a gondolat: „Te le akartál bukni!”
„Nem tudom, lehet…”
Ennél többet nem nagyon tudnak mondani egymásnak. Emese összeszed még néhány cuccot, és kifelé menet még visszaszól: „Ne felejtsd el lemondani a kivitelezőket. Hétfőn jönnének.”
Légüres tér. Emese csak vegetál. Másik barátnőjét, Julit hívja, hogy segítsen neki otthon, az anyai házban visszaköltöznie a saját lányszobájába.
„Csak ezt a napot éljem túl” – mostantól ez a jelszava. Nem tudja, mi lesz holnap, hogy van-e visszaút. Új életet kell-e kezdenie mással, vagy minden rendbe jön?
„Sajnálom, Kismese, remélem, egyszer megbocsájtasz majd” – jön az sms Tamástól. „Baszódj meg! Persze, mert ez ilyen egyszerű! Ennyi? Te ezt ennyivel elintézed, és lezárod?” – iszonyú dühös, de ma már, 10 év távlatából tudja, hogy Tamástól akkor ott ez egy nagyon fontos mondat volt.
Két nap múlva Emese a Balatonra utazik, gyerekeket táboroztat, ahogy lassan 20 éve minden nyáron. Régi hobbija ez. A rideg, kegyetlen médiás világból zökkenti ki és tartja helyén az értékrendjét ez a közösség, akikkel itt együtt dolgozik. Bármennyire is szenved most, nem hagyhatja cserben őket. Sőt, ez a lehető legjobb terápia most; legalább amíg a gyerekekkel kell foglalkoznia, eltereli a gondolatait.
Pár nap múlva üzenetet kap Tamástól, benne pár fotó, amin az látszik, hogy a házuk hátsó részét és a tetőt teljesen lebontották. „Elkezdődött az építkezés” – írja Tamás.
Emese nem tudja mire vélni a dolgot. Lehet, hogy örülnie kéne, de ehelyett teljesen kiborul: „Elkezdte nélkülem! Építi a házat az új nőjének! Nem hiszem el!” De valójában nem ez történt, csak akkor még ezt nem látta át. Tamás így vezekelt.
Ez az építkezés attól kezdve a saját kapcsolatuk tökéletes szimbólumává vált. Akkor, ott romokban hevert. Lerombolták, és most újra kell építeniük. Úgy, hogy közben benne laknak. Pontosabban csak Tamás lakik benne. A porallergiás, rendmániás, piperkőc úriember. Vezekel.
Ezt persze akkor Emese még nem érti. Akárhányszor beszélni akar Tamással, némaságba ütközik. „Ne kérdezz tőlem ilyeneket, Kismese. Értsd meg, én érzelmileg retardált vagyok.”
Emesét eközben a munka, a kötelességtudat, a szokásos maximalizmusa az, ami életben tartja, ami erőt ad minden reggel, hogy kikeljen az ágyból. Alig tud aludni, éjszaka leginkább csak forgolódik, és sír. Igazi megváltás, amikor egy idősebb, már elvált barátnője tanácsára rátalál egy mediátor-pszichológusra, Ágnesre, aki az első találkozásuktól kezdve gyógyító erővel hat rá.
Emese anyukája előtt sem titkolózik már, elmondja, mi történt. Talán soha olyan szoros nem volt a kapcsolata 38 évvel idősebb, tanár anyukájával, mint akkor. Anya az aggódásával együtt rendkívüli támaszt nyújt. Van, hogy Emese sírva átmegy hozzá éjszaka, és odakucorodik az ágyába: „Anya, simogasd a hátam, kérlek.” Egy ilyen meghitt estén Anya elmeséli, őt hogyan csalta meg Emese születése előtt Apuka. Merthogy, bizony, velük, a saját szüleivel is megesett. „Ahogy a Margit nénivel, Zsuzsa nénéddel, Böbe mamával is” – meséli Anya. „Micsoda? Mindenkivel? De miért? És hogyan? És ezt eddig miért nem mondta nekem senki?” – Emese leforrázva hallgatja a történeteket. Ennyit a leányálmokról…
Hónapok telnek így el. Tamás építkezik, magába visszahúzódva, Emese vegetál, és ventillál a barátainak, a pszichológusának, az anyukájának. Ez a túlélése záloga. Épp ezért nem érti, hogy bírja ki Tamás, hogy senkivel nem beszéli meg a problémáit. De tényleg, senkivel. Ma már tudja, hogy Tamás a férfiakra jellemző barlangba húzódással, ő maga pedig a nőkre jellemző kibeszéléssel gyógyította akkor önmagát.
Tamással néha váltanak pár üzenetet, de leginkább csak az építkezésről. Sok gond adódik, gyakorlatilag semmi sem a tervek szerint halad. Kiderül például, hogy a háznak nincs elég erős alapja.
Hatalmas kiadás és energia újraalapozni a házat.
Újra kell alapozni. A házat. És a házasságukat is.
Emese akárhányszor az érzéseiről ír, vagy érzelmeket, válaszokat szeretne kapni Tamástól, falakba ütközik. Van, hogy elmegy a házhoz, és titokban beles az ablakon. Tudnia kell, hogy most akkor ott van ez a lány, vagy nincs. Mert erre sem kap egyértelmű választ. Tamás ilyenkor általában egyedül ül a nappaliban, nézi a tévét, vagy a laptopját bújja. Ez persze nem jelenti azt, hogy a lány már nincs, de Emesét átmenetileg megnyugtatja ez a kép.
Egy hónap elteltével találkozgatni kezdenek. Mindig valamilyen szükségszerű indokkal. De akárhányszor találkoznak, mindig szeretkeznek is. Szenvedélyesen, odaadással, védekezés nélkül. Tamás tehát jelez: itt vagyok, tiéd vagyok, megadom neked, amire vágysz, de most még nem tudok veled élni. Ehhez pedig jó indok, hogy gyakorlatilag egy félig szétvert házban él.
Iszonyatos hullámvasút ez Emesének. Ő sincs tisztában a saját érzéseivel. Gyűlöli, undorodik tőle, és közben imádja, vágyik rá. Legnagyobb megdöbbenésére a szexuális vágyát nemhogy lelombozta volna, hanem felerősítette ez a sztori. Itt ismerte fel magában, hogy ő valójában egy szenvedélyes vadász. Most pedig küzdenie kell a zsákmányért. És ebben semmiféle tudatosság nem volt, tényleg vágyott rá ösztönösen, akárhányszor csak találkoztak.
Több mint három hónap telt el így. Se veled, se nélküled. Külön, de mégis együtt. A háttérben talán még mindig ott a szerető.
„11. 11. 11. – A nap, amikor megváltozik az életed” – egy rádió reklámkampányának szövege, ami nap mint nap szembejön Emesével. Október vége van, kezd már érzelmileg teljesen kimerülni. Arra kéri Ágnest, a pszichológusát, hogy segítsen neki valamerre kibillenni ebből az állapotból, mert már nem bírja tovább.
Egy hetekig tartó tréning veszi kezdetét, Ágnes a nagy beszélgetésre készíti fel Emesét. Egyetlen beszélgetésre a teljesen zárkózott Tamással. Emese házi feladatként kapja, hogy fogalmazza meg, írja le a kérdéseit, gondolatait, amiket el akar mondani. Azokat aztán alaposan átrágják, átfogalmazzák, majd elgyakorolják, eljátsszák a szituációt a legkülönbözőbb válaszlehetőségekkel. Mint élete vizsgájára, úgy készül Emese arra a napra. 11. 11. 11-re.
Hogy mi történt azon a napon, a folytatásból kiderül…
Almási Anna
Kattints a Podcast hallgatásához!
