Van, amikor minden flottul megy, amikor minden olyan, mint egy rajzfilm utolsó öt percében, amikor a gonosz elbukik, és mindenki boldogan él. De általában nem így alakul. Általában a Birodalom visszavág vége történik, ha apa a gyerekekkel marad. Bár a gyerekeim rég tudják, hogy én vagyok az apjuk, mégis inkább ugranak a mélybe, ugyanúgy, mint Luke Skywalker. Hogy miért mondom ezt? A nem kétgyerekes apák és a jövő apáinak a kedvéért.
Nagy ritkán előfordul, hogy anya kimerészkedik a fényre. Főleg, hogy már az öcsi is hosszabb ideig komfortosabban elvan a tejtől nagyobb távolságra is. Ilyenkor anya általában egyszerre több dolgot intéz, fodrász, barátnő (szerencsére a kettő ugyanaz), ügyintézés, vagy csak elmegy élvezni a csendet. Én ilyenkor mindig úgy megyek bele a napba, hogy lehet, hogy az lesz utolsó, legalábbis szabadlábon.
Együtt az egyévessel
Pedig azt lehet mondani, hogy harmonikus kapcsolatban vagyok a gyerekeimmel, a nagyobbik már ötéves, vele temperamentumosan élünk, hol ölelkezünk, hol ölre megyünk. A kicsi pedig bár öntörvényű, de a törvényei sokszor egybevágnak az enyémekkel. Ilyenkor játszunk. Persze a játékot sokszor másképp értelmezzük.
Van, hogy nekem az a játék, hogy fekszem a kanapén, és elmondom, mit játsszon. Van, hogy neki az a játék, hogy fejest ugrik a kanapéról, amíg én elszaladok vécére. Az ilyen helyzetekből sosem én jövök ki jól, mert vagy egy játékserpenyővel kapok néhány erőteljeset a fejemre, miközben relaxálok a szófán, vagy felugorva az árnyékszékről, vetődök a gyerekért, hogy aznap ne kelljen a balesetire mennünk.
De ott van az egyéves másik kedvenc játéka, a dobozok kiborítása. A játékokkal együtt borít ki engem is, pedig anya még csak fél órája ment el.
Apa tippje: a gyerek rögzítése és etetése, alias tízórai. A tízóraiban az a jó, hogy bármikor adható, és mindig örül a gyerek.
Kitörni készülő vulkán
Persze ne felejtsük el a nagyobbikat se! Fél óra alatt eljut a reggeli okozta nyugalomból a kitörni készülő vulkán állapotába, annak minden hanghatásával együtt, általában azért, mert:
a) nem ragad a ragasztó
b) nem zölden fog a piros ceruza
c) az öcsi már megint üti a fejét a hercegnős dobozzal, vagy épp elveszi a póniját
Apa tippje: semmiképp se üvöltsünk rá! Körülbelül annyi értelme van, mint sötétben integetni. Inkább etessük meg őt is. És bár anya kikötötte, hogy édességet nem, de ha ez segít, hogy megnyugodjon, akkor már húzom is ki a felső fiókot.
Apa, játsszunk kábeleset!
Ezután van egy kis időm szusszanni. Ez persze csak azt jelenti, hogy amíg a gyerekek játszva emésztik a velem eltöltött egy órát és a tízórait, van időm a konyhát rendbe tenni, és talán kicsit haladok is a munkámmal. Persze nem sokat, mert a fiam, ahogy meglát egy elektromos kábelt, egyből beindul benne Kapa villanyszerelő ösztöne.
És már dobja is el a három tonna játékát, hogy apával „játszhasson” kábeleset. Szóval, megint éjjel fogok dolgozni, sebaj. A nagyobbik épp mesét néz, ő most se lát, se hall, egy gyerek pipa. Persze nem a tévé neveli a gyereket, de ha az igényeink találkoznak, akkor nincs mit tenni.
Kötényt kapok
Az idő gleccserszerű mozgását a hátamon lecsorgó izzadságcseppekben mérem. Épp labdázunk öcsivel, aki ezt nagyon élvezi, gondolom, azért, mert egyévesen már kötényt ad nekem. De ezt én is élvezem, nem tagadás.
Apa tippje: A „Hol van a labda/az autó/a furulya/a golyó?” kezdetű kérdésekkel operálva egyrészt időt nyerünk, másrészt összepakol helyettünk a gyerek.
Krumplit szedegetek
Ebédidő. Anya hatkor kelt, hogy legyen ebédünk, tehát abszolútértékben ledolgozta a mai napját is a családi vállalkozásban, csak bontva. A kisebbik hálás minden falatért, amiben van hús, a reszlit a hangyáknak adja.
A nagyobbik örül, ha hasonlít az ovis kajára, amit elé teszek. Ma ez is sikerült, és mindenki eszik. Én is ennék, ha nem a félig megrágott főtt krumplit kéne a földről szedegetnem, vagy egy újabb pohár vízzel kellene kedveskednem a lányomnak.
Hiányzik anya
Már nézem az órát, anya nemsoká érkezik. Önfeledt játékba kezdünk, de az öcsi egyre többször eldől, mint az ékezet, utána sír. Hiába tanítom arra kiskora óta, hogy csak a gyengék sírnak, ő inkább lesz gyenge. Hiányzik már neki anya. Nekem is. De most jött Messengeren az üzenet, hogy még beugrik a boltba – én pedig mintha valami furcsa szédelgést kezdenék érezni…
Szóval, van, amikor minden flottul megy, amikor minden olyan, mint egy rajzfilm utolsó öt percében. De nekem a Birodalom visszavág a kedvencem. Imádok a gyerekeimmel lenni! Boldog vagyok, hogy úgy hozta az élet, hogy az átlagnál jóval több időt tudok velük tölteni. Azért egyszer majd megkérdezem, hogy ők mit gondolnak erről.
Kattints a Podcast hallgatásához!
