Emlékeztek még arra az Anyamagazin-felmérésre, amelyben 160 anyát kérdeztünk meg arról, hogy Valentin-napon mire vágynak igazán? Sokakat meglepett már akkor is, hogy anyakutatásunkban a legtöbben egy kis szabadságnak örültek volna a legjobban. Amikor nem „ellopják”, megszervezik, kérik, remélik maguknak az énidő perceit, óráit, hanem egyszerűen csak megkapják. De vajon mire vágynak most, 2023 februárjában? 18 anya elárulta.
Jól jönne egy kocsitakarítás
„Valaki takarítsa ki a kocsim. Már olyan büdös van benne, hogy én sem akarom használni. Szerintem valami vagy valaki elbújt benne.”
Edit
Jó mosogató
„Tök romantikus kívánság: újra legyen jó a mosogató lefolyója…”
Bernadett

Egy kis pihenés
„Kettesben egy hétvége. A három iskolás gyerek kimerített, és ahhoz, hogy ne hárpia anya legyek, kellene egy kis pihenés.”
Anikó
Egybefüggő alvás
„Kb. akkor egyhetes lesz a legújabb versenyző, szerintem három óra egybefüggő alvás (esetleg 4) lesz a legnagyobb vágyam.”
Dorina
Hajvasalót szeretnék
„Jó lenne egy hajvasaló. Arról nem álmodom, hogy kettesben elmegyünk vacsorázni, esetleg vagy csak kettesben sétálunk…”
Brigitta
Sarki fény
„Egy utazást, ami során elérhetjük a sarki fényt. Jó, meg egy magányos zuhanyzás is jól jönne.”
Zsuzsi
Erre vágyom
„Hajkreppelő, nem tudom, most erre vágyom, de karácsonyra se kaptam meg.”
Gréta
Egy csettintésre kész
„Házátalakítás előtt állunk. Egy csettintésre legyen kész, és patikatisztaság és rend.”
Annamária
Szülnék
„Én csak szeretnék túl lenni a szülésen.”
Katalin
Legyünk együtt
„Az én kívánságom az, hogy a férjem mindennap itthon lehessen velünk.”
Lili
15 perc nyugodt zuhanyzás
„Énidő. De egy nyugodt zuhanyzással is beérném úgy, hogy az 5 éves nem veri az ajtót, a kicsi pedig nem ordít, hogy eltűntem… Ez 15 perc, de lehetetlen!”
Helga

Egzotikus utazás
„Egy egzotikus utazás tengerpartra, de egy hajó- vagy vonatkörút is érdekelne.”
Lívia
Kettesben
„Wellness, hétvégés kikapcsolódás kettesben.”
Nikolett
Egyedül
„Szaunázni szeretnék. Egyedül.”
Linda
Világbéke
„Világbéke. A többi kívánságomat teljesítem magamnak.”
Éva
Meglepetés szülinapra
„Én nem szeretem a Valentin-napot, de a férjem most lesz 40 éves, február 16-án, úgyhogy azt szeretném, ha minden, amit neki terveztem, meglepetés, sikerülne. Főleg, hogy senki ne legyen beteg akkor…”
Anita
Teljes ellátás
„Egy wellnesshétvége teljes ellátással, hogy most engem szolgáljanak már ki, s egész nap pihenhessek. Szülinapom is lesz februárban, szóval álmodozom.”
Andrea
Vacsi a férjemmel
„Azt gondolom, hogy addigra pont letelik a gyerekágyas időszak, és születésnapom is lesz, plusz újszülött gyermekem első névnapja (Bálint), így a vacsi a férjemmel és egy kis énidő beleférhetne… Na de majd kiderül, hogy mit enged a fiatalúr.”
Andrea
18+1 tipp időcsináláshoz: így csak az anyák tudnak trükközni