Időnként a baba érkezése nemcsak a komplett családi életet változtatja meg, hanem felbolygatja a barátságokat is. Sajnos ez nem minden esetben pozitív változás, és időnként olyan barátságok szakadnak meg, amikről azt gondoltad, életed végéig tartanak majd.
Miért mennek tönkre indok nélkül a felnőttkori barátságok?
Nekem több barátságom is ráment az anyaságra. A húszas éveim elején volt egy kisebb csapat, akikkel minden hétvégén együtt lógtunk, állandóan buliztunk, és persze napi szinten beszéltünk. Aztán úgy alakult, hogy lett egy komoly kapcsolatom, és mivel az átlagosnál nagyobb volt köztünk a korkülönbség – a korosztályomhoz képest –, meglehetősen gyorsan haladtunk előre az úton. Még mindig eljártam a hétvégi bulikba, de már nem annyira érdekeltek a pletykák, tehát alapvetően én változtam meg. Inkább olyan dolgok aggasztottak, hogy lesz-e időm főzni, amikor hétvégén iskolába kell mennem, és fel kell készülnöm egy vizsgára is.
Vagy hogyha elvállalom azt az extra munkát a beugrós helyemen, akkor melyik számlát tudom belőle kifizetni. Ezek már nem tinikori gondok voltak, és idővel úgy éreztem, már nem illek bele a régi miliőbe – ezt csak erősítették az akkori barátnőim is, akiktől folyton olyan visszajelzéseket kaptam, hogy irigyelnek, amiért nekem már ilyen gondjaim vannak. A pontot a barátságok végére az tette, hogy ebben a néhány évben sokat voltam külföldön, és egy idő után ritkultak, aztán megszűntek a találkák. Akkor és ott szomorú voltam, de volt három nagyon jó barátnőm, és velük a távolság sem jelentett gondot. Nem úgy az anyaság!
Háromból egy – nem túl jó arány
Utólag visszagondolva, annyira furcsa, hogy ebből a három barátságból mindössze egy maradt meg, pedig néhány év vagy néhány hónap különbséggel lettünk anyák. Az első barátnőm előttem kb. négy évvel szült. A várandóssága alatt és utána is rengeteget voltam nála, szerintem a kapcsolatunk legjobb időszaka volt, amíg otthon volt gyesen. Mindent megbeszéltünk, gyakorlatilag nem telt el úgy nap, hogy ne találkoztunk, leveleztünk volna, mindenben számíthattunk egymásra. Aztán én is várandós lettem, és már kicsit ritkábban, de azért ezalatt is sokszor találkoztunk.
De valami történt: szülés után majdnem 1,5 hónap telt el, mire meglátogattak minket. Ilyet nem csinálnak a jó barátok, ők nem akarnak „illedelmeskedni”! Alig várják, hogy végre lássák a babát és az újdonsült családot… A mai napig nem tudom, mi történt köztünk, de egyszerűen kihűlt a barátságunk, semmivé lett. Talán volt valami a háttérben, amiről nem tudok, de nem úgy ismertem őt, hogy ne mondaná el, ha valami gondja van. Inkább arra tudok gondolni, hogy én korábban is mindig sokszor kerestem, többször voltam nála, és valószínűleg azért működött a kapcsolatunk, mert én akartam – amikor időszakosan nem tudtam menni hozzá a kislányom miatt, ő nem keresett.
A második barátnőmmel, akit említettem, gyakorlatilag teljesen egy időben lettünk várandósak. Nem sokkal a terhesség előtt alakult ki a barátságunk, sokat voltunk együtt négyesben, mert a fiúk is jól megértették egymást. Ők lombikoztak, több babát is elvesztettek, volt sürgősségi beavatkozás több is, szóval minden rossz, amit ezzel kapcsolatosan el lehet képzelni. Amiben csak tudtam, támogattam, és nagyon örültem, hogy az előtt lett terhes, mielőtt én is megtudtam, hogy babát várok.
Féltem, hogy ennyi tragédia után, amin ők átmentek, tönkreteheti a barátságunkat, ha végül nem lesz gyermekük, nekünk viszont igen.
A várandósságaink gond nélkül zajlottak, ő a korábbi műtétek miatt programozott császárra készült, így az ő kislányuk két héttel előbb született. Ennél idillibb nem is lehetne, nem igaz? Mi is azt gondoltuk, hogy mivel a terhességet ilyen jól és összehangoltan tudtuk levezényelni, szuper lesz majd közösen sétálni, hagyni, hogy a gyerekek játsszanak, amíg mi hátradőlve kávézunk. Ebből semmi sem lett. Talán kétszer-háromszor találkoztunk a gyerekek születése után, valamiért ez a kapcsolat is megszakadt. Megint csak találgatni tudok, mi állhatott a háttérben: túl elfoglaltak voltak, mert időközben elindítottak egy vállalkozást? Vagy úgy érezték, más nevelési elveket vallunk? Esetleg minden pillanatot együtt akartak tölteni, hiszen olyan nehezen érkezett meg ez a baba… Fogalmam sincs. Amikor összefutunk, nincs kínos csend – szemben az előbb említett exbarátnővel –, mindig jól elbeszélgetünk. Az elköszönésnél lefixáljuk, hogy „most már tényleg kellene inni egy kávét”, ám ebből eddig semmi sem lett.
A harmadik barátnőm már középiskola óta velem van, és remélem, ez már tényleg így is marad. Ő pár hónappal előttem szült, és a rá jellemző őszinteséggel élte meg terhességét, majd az első nehéz időszakról is őszintén mesélt. Talán ez az, amiért olyan jó a mi kapcsolatunk, dacára annak, hogy időnként több ezer, máskor több száz kilométer választ el minket egymástól. Nincs olyan hét, hogy ne beszélnénk és írnánk egymásnak három-négy alkalommal, mindent tud rólam, és én is róla.
Sajnos a távolság miatt nem tudunk annyi időt együtt tölteni, amennyit szeretnénk – de őszintén szólva már gondoltam arra is, hogy talán ez lehet a felnőtt barátságok egyik titka.
A régiek mennek, az újak jönnek – de néha a régiek is felbukkannak újra
A gyermekem születése után két új barátnőm is lett, mindketten kétgyerekes anyukák, de felbukkant egy gyerekkori barátom is az életemben, aki csodás gyöngyszem a barátságaim között. Eleve az, hogy férfi, és hogy egyelőre nincs családja, mindent más alapra helyez vele kapcsolatosan. Vele minden beszélgetés kész felüdülés, már az első mondatával képes arra, hogy kiragadjon a hétköznapok monotonitásából. Tudjátok, ő az, akivel ugyan lehet komoly dolgokról is beszélgetni, de inkább a vidámságról, a humorról szól ez a barátság, és arról, hogy nem kell mindent olyan véresen komolyan venni. Dolgozó anyaként erre a könnyedségre óriási szükségem van.
Sokszor mondják, hogy a baráti kapcsolatok azért mennek tönkre a gyerek után, mert nincs közös téma, semmi másról nem tudnak beszélni az újdonsült anyukák, csak a gyerekekről. Ez egy darabig és bizonyos embereknél biztosan igaz, mi is beszélünk róluk. De attól még ugyanúgy van igényünk arra, hogy hétköznapi, látszólag jelentéktelen témákat is kivesézzünk, és arra is, hogy komoly, mélyenszántó beszélgetéseket folytassunk a barátainkkal. Legalábbis azokkal, akik épp olyan nyitottak ránk, mint mi rájuk.
Kattints a Podcast hallgatásához!
