Már tudom, hogy a tápszer nem ördögtől való
– Ancsa-sztorik 4. rész

Tápszer vagy szoptatás? Kavarognak a gondolataim, mert már a cumikérdésről sem kifejezetten én döntöttem, hanem a nővérek bent a kórházban, a babaosztályon. A kisfiamat nagyon szerettem volna sokáig szoptatni, ám végül egy váratlan incidens miatt tápszeres táplálás lett belőle.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a sürgősségi császár ellenére azonnal szépen megindult a tejem. Mondjuk, már szülés előtt, amikor még csak a 6. hónapban jártam, észrevettem, hogy elindult a folyamat, és a testem előtejet termelt. Ez ahhoz képest vicces volt, hogy akkor szinte még nem is látszott a pocakom.

Valaki attól ősanya, ha van teje?

Akkor döbbentem rá, hogy ez igazán kardinális kérdés a nőknél, amikor a mellettem levő ágyon fekvő anyuka egy teljes napot végigzokogott azért, hogy nem indult be nála a tejtermelés, mielőtt hazaengedték a picivel. Mit ne mondjak, keltett bennem némi pánikérzetet, hogy akkor itt most nincs mese, termelni kell! Persze a folyamat pofonegyszerűnek tűnhet kívülről. Viszont a körülmények egyáltalán nem komfortosak. Csupa új inger éri egymás után az újdonsült kismamát.

Műtét után

Nagy hasi műtét után ugye nem igazán pattog az ember, viszont ha van egy édes kis tökmag az ágyad mellett, aki igény szerint alszik-ébred-kakil, akkor ezt a kört hamar elengeded. Főleg, hogy az én ágyamnak nem működött a lefékező funkciója, így bármikor, amikor felkeltem róla vagy ráültem, hasfalból kellett tartanom magam, hogy ne guruljak el az ággyal. Na, ilyenkor iszonyatosan izgultam a varratok miatt.

Fájdalmas szoptatás

Az igazat megvallva a szoptatás sem leányálom. Miközben azon görcsöltem, hogy legyen elegendő tejem az én kis „raptorom” számára (olyan volt a sírása a babámnak, mint egy velociraptornak, így száz közül is egyből megismertem), jött a felismerés, hogy már maga a folyamat is fájdalmas. Itt most a rákapcsolódásra és a szívásra gondolok egészen pontosan. Szó szerint meg is könnyeztem ezt a folyamatot, pedig világéletemben azt hittem, hogy magas a fájdalomküszöböm.

Mondjuk, ez a hitem már a szülőszobán megdőlt, tudod, ha olvastad a szüléstörténetemet. A lényeg, hogy ez az „összekapcsolódás” később sem lett könnyebb, sőt rosszabbodott azzal, hogy elkezdtek kisebesedni a bimbók a rágcsálások hatására. Bele sem merek gondolni, hogy ez a fájdalom milyen magas lehet egy olyan anyuka számára, aki hüvelyi úton szült, hiszen nem kap fájdalomcsillapítást hatóránként a császármetszés miatti fájdalom kezelésére, így nincs, ami tompítsa a szoptatási fájdalmát is.

Fájó mellek

A kőkeményre duzzadt mellek a legdurvábbak. Először olyan érzés, mintha szét akarnának durrani a tejtől, aztán mivel egy-két óra alatt nincs „lecsapolva”, bedurrannak.
Jótanács: bárhová is mész, mindenképp érdemes kézi pumpát vinned magaddal.

Ha bedurran, a kőkeménnyé vált melleket csak forró vízzel és masszírozással lehet lazítani. Na mármost, tényleg örültem volna egy forró zuhanynak, de kötéssel a hasamon, a zuhanyzóban előredőlve úgy zuhanyozni, hogy tartom magam hasizomból, masszírozom a mellem, de a kötés ne legyen vizes… Nos, jelentkezzen, aki meg tudta oldani, és mesélje el nekem, hogy csinálta, mert őszintén kíváncsi vagyok.

Természetes dolgok

Fájó pisilés – nem biztos, hogy jó helyen van a hólyagod, sőt addig nem mehetsz haza a kórházból, ameddig nem „produkáltál” székletet legalább egyszer. Igazi stresszfaktor. Minden természetes dolog hirtelen hihetetlenül nehézzé válik. Egyébként a terhességi/szülési aranyér kialakulásáról is beszélgethetnénk, de talán majd máskor.

Megfelelő tej termelése

Mindenki azt mondta, hogy ne aggódj, majd szoptatás alatt lemennek a kilók. Hát, nálam nem így lett, sőt legalább 5-6 kilót szedtem fel közben, mert igyekeztem minél táplálóbb ételeket enni, hogy minél zsírosabb legyen a tejem.

Végül sikerült a megfelelő súlygyarapodást teljesíteni anyatejjel

Értem én, hogy senki sem mondta, hogy ez az egész egyszerű lesz és csodálatos minden pillanatában, de azért ennyi mindenre nem számítottam. De hogyha már itt vagyok, azt is elárulom nektek, hogy végül négy hónapon keresztül sikerült kizárólag anyatejjel táplálnom Mátét. És ilyenkor mindig eszembe jut az a szó, hogy édesanya – édes, mint az anyatej… Ennek is biztosan vannak különböző ízfokozatai, például függ, hogy éppen mit ettél előtte. Az enyém vaníliás, édes tejre emlékeztetett. Meg is lepődtem rajta, mert bevallom, sokkal rosszabbra számítottam.

De visszakanyarodva Máté anyatejes táplálására… Ez alatt az időszak alatt bizony fejtörést okozott az is, ha menet közben hogyan tudom „feltűnésmentesen” megetetni a gyermekemet. Így szoptattam autóban, a templomunk baba-mama szobájában, a pláza pelenkázójában, de mindig olyan méltatlannak éreztem a helyzetet, ezért legtöbbször igyekeztem úgy alakítani a dolgokat, hogy otthon legyünk olyankor. A fő motivációm ebben konkrétan egy konfliktushelyzet volt.

Mindent megváltozott

Máté már üvöltött az autóban az éhségtől, én pedig hiába kerestem, nem találtam parkolóhelyet, hogy félreállhassak megszoptatni. Már a negyedik kört tettem a tömb körül, mire végre találtam egy szabad helyet, el is kezdtem leparkolni, amikor jött egy hölgy a másik irányból, és mivel neki kisebb ívben sikerült volna leparkolni, ezért engem figyelmen kívül hagyva el is kezdte a manővert. Lehúztam az ablakot, és tudtára adtam, hogy én már parkolok, mire azt mondta, hogy őt ez nem érdekli.

Na, nekem sem kellett több, egyből anyatigrissé váltam, hiszen hallotta, hogy a gyermekem sírt az autóban, ő mégis úgy gondolta, hogy mivel menőbb az autója, és nincs gyereke (egy anya biztosan nem hagyna sírni egy babát, továbbá nő nővel valahogy mindig keményebb), bármit megtehet. Végül én győztem, de nagyon felzaklatott az eset. Ezután elkezdtem lefejni a tejem ilyen esetekre, hogy később, ha etetési idő lesz, akkor egyből orvosolhassam a problémát, bárhol is vagyunk.

Gondolom, mondanom sem kell, hogy elég hamar átszokott Máté a cumisüvegre, így nagyjából 5 hónapos korától kezdve már csak ímmel-ámmal fogadta el a cicit. Kettős érzéseim voltak ezzel kapcsolatban. Szerettem volna nagyon sokáig szoptatni, de szerencsére a tápszerek is már olyan dús vitaminforrásként szolgálnak a babának, hogy végül a „szoptatás miatti zabálási” kényszer is lement rólam.

Egyébként ha engem kérdeztek, ahogy a nyilvános vécéknek, úgy a baba-mama szobáknak és a pelenkázó helyiségeknek is híján van Budapest. Ha más nem, legalább a benzinkutakat bővíthetnék ilyen szobákkal, ami biztos pontot jelenthetne az anyukáknak. Ti mit gondoltok erről?