Ancsa-sztorik 3. rész

– kalandos szüléstörténet, nem elrettentésképpen

Mint ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy nincs két egyforma szüléstörténet sem. Sőt, megjósolni sem lehet, hogy valakinek könnyű vagy nehéz szülése lesz. Fiatalkoromban mindig azt mondták, hogy „széles a csípőd, potyogtatod majd a gyerekeket”. Hát, nem így lett. Mit szépítsem a dolgot, volt itt minden, mint a búcsúban.

Közel 21 óra vajúdás – ebben volt tágító ballon, fájás miatti hányás, burokrepesztés, stresszremegés egész testben, majd a vége felé epidurális érzéstelenítés, amit spinális érzéstelenítés követett. Még szerencse, hogy azt is beadták, mert nem sokkal később már a ruhámat letépve toltak a műtőbe. Ezt az élményt nem kívánom senkinek.

Sürgősségi császár

Ott feküdtem meztelenül, széttárt lábakkal, leszíjazva, csak azt láttam, hogy mindenki pörög körülöttem, és úgy locsolják rám a jódot, mint az amerikai filmekben a benzint, amikor felgyújtanak valamit. Közben arra gondoltam, hogy csak sikerüljön egészségesen megszületnie a babámnak. A saját életemről nem is volt időm gondolkodni, mert már jött is a következő döbbenet: éreztem, ahogy felvágnak és tépnek.

Úgy látszik, a spinális sem hatott rendesen. Ezt a fájdalomtól artikulálatlanul üvöltve a tudtukra is adtam, mire lélegeztetőmaszkot kaptam az arcomra, kloroformmal – na, ettől viszont már bekapcsolt a halálfélelem is, mert úgy éreztem, megfulladok.

Hirtelen minden elsötétült

Arra ébredtem, hogy egy ápoló simogatja az arcomat, és azt ismételgeti: „Ébredjen, anyuka!” Már majdnem meghatódtam, amikor a doki a paraván mögött arról érdeklődött, hogy mit érzek: „Éppen összevarrnak” – feleltem, amire érezhetően meglepődtek. Nem láttak ugyanis még olyat, hogy sem a spinális, sem az epidurális nem hatott volna. Miután végeztek, és kitoltak a műtőből, láttam a páromat, mellkasán a csöppségünkkel. Ez a kép örökre belém égett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

K R A S Z N A I À G I (@pappancsaofficial) által megosztott bejegyzés

Aranyóra

Még mindig stresszremegésben volt a testem, de odahozták nekem Mátét, és rátették a mellemre. Azt mondták, hogy ez fontos a babának és nekem is a későbbi ciciztetés miatt. Kaptunk egy órát hármasban, a párommal és a picivel. Féltem, hogy a remegés miatt véletlen lefordul rólam a kisfiam, de szép lassan megnyugodtam, és csak rá koncentráltam.

Olyan védtelen volt, nyugodt és gyönyörű. Közben a párom elmesélte, hogy mivel apás szülést terveztünk, a komplikáció ellenére jelképesen meghagyták neki a köldökzsinór elvágásának az élményét: a műtétnél nagyobb részt hagytak meg a zsinórból, hogy azt később ő vághassa „méretre”. Ezekért örökké hálás leszek.

Érdekes, de az aranyóráról sosem mesélt nekem senki, pedig amilyen titokzatosság övezi, olyan fontos a családdá válás folyamatában. Hiszen a szülőszobában nemcsak baba születik, hanem édesanya és édesapa is. Ezért fontos az első közös óra EGYÜTT! Már itthon voltunk, amikor utánaolvastam, hogy ez tényleg mennyire jelentős óra a család életében.

Számomra még inkább, ugye, hiszen nem hüvelyi úton hoztam világra Mátét. Nem is értem, hogy ez miért nem általánosan bevett szokás az összes szülészeten. Szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy a Honvédkórház ügyeletén mi ebben a csodában is részesülhettünk.

Érte – megérte

Végtelenül hosszú és fájdalmas volt, de megérte – érte. Később bejött a doktor úr, és elmesélte, hogy a bonyodalmakat az okozta, hogy a köldökzsinór kétszer is rátekeredett Máté egyik lábára. Ezért nem tudtam rendes ütemben tágulni sem.

Azt hiszem, ezennel elmondhatom, hogy a vajúdási folyamat minden lépcsőfokát megjártam, sőt a szülését is. Király Máté „császári” módon érkezett meg ebbe a világba, az édesanyja „vörös szőnyegén”.

Egy heg, amelyre büszke vagyok

A szülés óta rengeteg fórumot olvasok a „valódi szülésről”. Tényleg csak a hüvelyi szülés tesz ősanyává? Nekem például simán elindult a tejem, tehát a császárral való szülés nem feltétlen kizáró ok. Persze ha tervezett császár lett volna a bódító koktéllal, akkor biztosan nekem is kellemesebb élmény lett volna ez a „nagy, hasi műtét” – minden velejárójával együtt. Egy a fontos: a baba megszületik, ezzel pedig a nő anyává válik. Ezért sem értem, miért civódnak egymással a nők azon, hogy mi számít igazi szülésnek. A császármetszés hegére mindig büszke leszek.

Az ügyeletes dokiknak és a szülésznőknek pedig örökké hálás azért, hogy túléltem a komplikációt, és hogy végig kitartottak mellettem, segítettek. A Honvédkórház aznapi csapatának örökre lekötelezettje vagyok. Le a kalappal előttük!

Borítókép: Halmai Gyöngyi Photography