Adományozás win-win alapon. Kiszanáltad a gyerek homijait és nincs hova tenned? Adományozd egy mélyszegénységben élő gyerekeket gondozó óvodának.
A Kossuth Rádió A hely cìmű műsora kìvàncsi volt az Örökbe fogadok egy ovit kezdeményezés törtènetére, pontosabban a HHH-s ovikba jàrò gyerekek nehèz sorsànak meghökkentő tènyeire. Ami aztàn akciòra sarkallt három anyát. A riport az alábbi gombra kattintva elérhető. A riport szövege tovább görgetve elolvasható.

 

Jó napot kívánok!

Jól sejtik, óvodába megyünk ma. Örömteli ez, hiszen mindannyian szeretünk a régmúlt kincsei között kalandozni: egy kis szék, egy apró színes asztal, játékok és gyermek kacaj. Egy fiatal édesanya Barát Hella invitált meg bennünket ebbe a színes jószagú ugye emlékeznek még mennyire világba. Állította, hogy többlet tartalma lesz. Igaza volt.

 

Szirákon vagyunk és óvodába jöttünk, ami teljesen megfelel ugye tényleges életkorunknak Deutsch Zoltán hangtechnikus kollegámmal álldogálunk a sziráki óvodában.

R: Van az óvodának neve Erika?

E: Aprófalva óvoda.

R: Ismerkedjünk össze! Én Farkas Erika vagyok.

E: Bajnócziné Bognár Erika. Az óvoda vezetője.

R: Miért Aprófalva?

E: Mert ilyen aprócska gyerekek járnak hozzánk.

R: Szirákon ez az egyetlen ovi?

E: Igen, ez egy két csoportos óvoda. A településen iskola működik, és 50 férőhellyel működünk.

R: Szirák mekkora?

E: 1200 lakosa van körülbelül.

R: És ovi mindig volt?

E: Már az 1800-as évektől kezdődően, nem óvoda néven, hanem ilyen gyermekmegőrző, bölcsőde tehát egy éves kortól hatéves korig jártak óvodába.

R: Erika mióta jár óvodába vagyis mióta óvónéni?

E: Én hathónapos korom óta.

R: Folyamatában? Ugyan itt, ebben az épületben? Felcseperedett és visszatért?

E: Nem, anyukám óvónő volt és mivel akkor még nem volt GYES, vitt magával. Én Mátraszőlősön lakom, onnan járok ide. Itt ebben az óvodában 6 éve dolgozom.

A helyzet a következő kedves hallgatók, betereltek minket egy szobába, melyik szoba ez?

E: Ez a Manó csoport.

R: Leülünk ilyen manó székre, a manó szék nagyon helyes, 30 cm alacsony és körülbelül fél fenéknyi felület. És akkor rátérünk a mi jövetelünk tényleges céljára, először is megismerkedünk az ötletgazdával, aztán majd kiderül, hogy milyen ötletnek a gazdája. Én Farkas Erika vagyok.

THE: Én Tóth-Hencz Edit. Az ötletgazda igazából Hella volt egy beszélgetés kapcsán, úgyhogy át is adnám a szót.

R: Nem szökik meg ilyen könnyen. Ugye, köztünk a szerkesztőségben ez a helyszín, mint jótékony ovi szerepel, de nyilvánvalóan ez egy ilyen ragadvány név. Miben különbözik ez az óvoda a többi óvodától?

THE: Akkor elmondom: egy projektben dolgozok, ahol hátrányos helyzetű településeken lévő óvodákat támogatunk különböző módokon. Viszont ez a támogatás véges részünkről, hiszen sokkal több és nagyobb szükség van dolgokra, mint amennyit mi tudunk adni. Egy beszélgetés kapcsán jött az ötlet, nem is nekem, hanem mint mondtam Hellának

R: Ő is itt ül, majd sorra kerül…

THE: … hogy hogy lehetne ezeket az intézményeket támogatni. Az ott dolgozókat, a gyerekeket, hogy ezek az adományok tényleg a gyerekekre legyenek fordítva, illetve a gyerekek tudják használni. Én annyiban vagyok az ötletgazda, hogy az én tudásomban van azoknak az óvodáknak a névsora, akik tudjuk, hogy ezeket a dolgokat valóban a gyerekek részére fordítják, és hogy mindenképpen mindenki jól jár ezzel a támogatással.

R: Tulajdonképpen a nagy ötlete az volt, hogy nagyon üdvözítő az állami gondoskodás, csak kevés.

THE: Igen, kevés, és nem is minden esetben célzott. Vannak olyan támogatások, amiből mindenki részesül, azok is, akik esetleg nem azt a munkát végzik, nem azt a többletmunkát, amiért jár ez a támogatás.

Tehát a támogatás valamilyen módon egalizálja a rászorulókat és a kevésbé rászorulókat:

THE: Igen.

R: Tehát akkor megvolt ez az ötlet, hogy magánszemélyek segítsenek egyes óvodákat és akkor innentől jön Hella, hogy melyik legyen az egyes óvoda?

BH: Fordítva.

R: Na, akkor hogy volt fordítva.

BH: Úgy történt, hogy mi Edittel egy színház után beszélgettünk.

R: Hol voltak színházban?

BH: A Jurányi…

R: A Jurányi Inkubátorház, mint a neve is mutatja egy inkubáció az ötletek számára is.

BH: Nagyon kemény volt maga az esemény vagy a flash, ahogy történt ez az egész, mert a színház után beszélgettünk. Edit mesélt a nehézségeiről, hogy milyen negatív hatások érték és ezek a negatív hatások nem a munkahelyéhez köthetők, hanem olyan élményeket mondott el nekem, amiket anyaként egyikünk sem tud igazán jól fogadni. Tehát, hogy van rálátása arra, hogy ezek a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek hogyan élik túl a mindennapokat. És erről beszélgettünk, és ezért nevezzük Editet a felbújtónak, mert így leterhelt engem ezzel az egésszel, amit egyébként ő maga sem tud elviselni. Ekkor jött a természetes energia belülről, hogy valami megoldást kell erre találni. Így jött az Örökbe fogadok egy ovit ötlete, hogy valahogy ezt tereljük mederbe ezt az energiát.

R: A fogadj örökbe szisztéma mindannyiunk emlékezetében inkább állatkert és állatkerti állatok kapcsán van meg, de igazából hogy lehet ezt adaptálni egy intézményrendszerre?

BH: Úgy, hogy mi anyák úgy döntünk, hogy beemeljük a felelősségérzetünkbe egy intézményhez tartozó gyerekeknek a játékszükségletét igazából. Tehát, hogy nekünk vannak már nem használt játékaink, kinőtt gyerekruháink, és ezekkel negyedévente, félévente valamit kezdenünk kell. Egyikünknek sincs hatalmas lakása, ahol tárolni lehetne ezeket. Ezért jött a gondolat, hogy na akkor nekem itt van egy csomagom, hova rakjam. Értek a hatások Edittől, hogy van egy csomó gyerek, akinek erre szüksége van, és egyébként itt ül mellettem Csilla, aki a másik oldalról jött inger szempontjából. Így jött a gondolat, hogy igen, toljuk ezt olyan gyerekek részére, akiknek valóban szükségük van erre. Egyébként én nem hiszek az egyéni adományozásban, tehát nem gondolom azt, hogy jó, hogy ha én egy családnak odaadom az én gyerekeim már nem használt játékait, mert szerintem tünetelnyomó. Ha egy családot folyamatosan támogatunk eszközökkel, játékokkal, ruhákkal, stb. akkor igazából elnyomjuk annak a tünetnek a jelenlétét az ő életükben, hogy nekik olyan szükségleteik vannak, amiket belülről kell megoldani, és ha kívülről jön egy támogatás, akkor az igazából egy darabig eltünteti ezt. Azt gondolom, ha óvodán keresztül érkezik egy támogatás a gyerekhez, akkor egy család sem tudja a magáénak tekinteni ezt a szerzést, hanem az óvodán keresztül ez igazságosabban és igazából biztosan jó helyen hasznosul.

R: Nem a néptelen oviba jöttünk egyébként, a gyerekek kimentek az udvarra játszani, majd kimegyünk mi is és vagy játszunk vagy nem játszunk, ez kiderül. Mi visszavonultunk egy tágas, hűs, mint már említettem apró szobába, ami a székeket illeti Zoli kolléga le sem mer ülni, mert úgy ítéli meg, hogy nem férne el. Miért pont óvoda? Itt van mögöttem 2600 műsor, biztos, hogy nem csak óvodáskorú gyereket látok, akiknél úgy érzem, hogy megszakad a szívem. Látok kisebbeket, újszülötteket, bölcsiseket, és főképp rengeteget látok általános iskolában, ahogy nőnek úgy nőnek a különbségek is. Tehát miért pont az óvodás korcsoport?

THE: Mert ez volt a beszélgetés alapja, illetve

R: Akkor ez egy véletlen?

THE: Igen, és óvodáskorú gyerekeink is vannak, tehát maga az adomány, amit tudunk adni, az szintén őket érinti. Azt gondolom, hogy az óvodás korosztály még az, akik igazából védve vannak ebben a rendszerbe.  Az iskolába kikerüléstől már sokkal nehezebben lehetne támogatni őket, mint az óvodában. Itt minden támogatás hasznosul nekik. Az iskolából sokkal előbb kiesnek, kimaradnak, lemaradnak. Az óvoda olyan védőhálót húz köréjük, ahol még van lehetőségük és még van jövőjük.

R: Az iskolában lehet kínos a támogatás?

THE: Az óvodák még önkormányzati fennhatóság alatt vannak, még az iskolák már nem. Ez is okozhat egy olyat, hogy elfogadhatják-e, mint iskola. Az óvodának ennél nagyobb szabadsága van ebben, ő elfogadhatja.

R: Ha arról beszélünk, hogy ruhaneműt adnak és/vagy játékot, az nem kevés-e? Megmondom, hogy mire gondolok. Manapság a ruhanemű a legolcsóbb. Három mackónadrágot olcsóbb venni, mint egy kiló répát.

BH: Ezt mi is így gondoltuk, egészen addig, amíg Edit el nem mesélte nekem azt, hogy hogyan kezelik bizonyos családok a ruhákat. Valóban olcsó a ruha, de még olcsóbb az adományruha. Ami megérkezik egy zsákban, és akkor az történik, hogy anya nem kimossa azt a nadrágot, amit levesz a gyerek egy mocskos nap után, hanem előhúz a zsákból egy másik nadrágot és azt adja a gyerekre, mert a mosás az hosszadalmasabb, macerásabb és egyáltalán nem értékeli annak a ruhának az értékét, és talán pont azért, mert adományként kapja. Egyébként ezt a ruhát fogja tűzre dobni télen, mikor nincsen tüzelője, ami nyilván adódik abból, hogy kevés tüzelőt kap vagy támogatást, nem tudom. Az a legolcsóbb tüzelő: a gyereknek a játéka és a ruhája. Ez szerintem borzasztó.

R: Megyek egy anyukával odébb, mert jelentkezés van.

PCs: Pajor Csilla

R: Edit, Hella, Csilla, Erika, az könnyű, mert engem is úgy hívnak. Nem jól ültem le, mert így nem férek el rajta.

PCs: Csak a ruhaadományokra rátérve, mielőtt idejöttem volna, ugye én úgy kerültem a képbe, hogy Editet ismerem, és tudtam, hogy hátrányos helyzetű óvodákkal foglalkozik, a gyerekek beintegrálásába segítenek. Szerveztem egy gyűjtést a munkahelyemen karácsony előtt, ahol célzottan óvodások számára készítettünk gyűjtést. Fel is merült a kérdés, felhívtam Erikát, hogy miben tudnánk leginkább segíteni. Ruha, hozzunk ruhát! Mert bizony szükség van a ruhákra. Olyan családokról beszélünk, akik akár mélyszegénységben is élnek, nem biztos, hogy van mosógép, és ki fogják tudni mosni. Erikával hosszasan beszélgettünk, amikor megérkeztünk ide, elhoztuk az adományokat a kollégáimmal, hogy kié legyen a ruha: odaadják-e a szülők számára vagy pedig ők maguk rendelkezhetnek vele. Teljesen rájuk volt bízva. Kijött a beszélgetésből, hogy sok esetben jobb, ha itt tartják az óvodában a ruhákat, mert akkor biztosítva van a kisgyerek számára, hogy lesz meleg holmija.

R: Erika?

E: Nálunk olyan problémák vannak, hogy ősszel, télen hiányos az öltözéke a gyereknek. Olyankor ezekből a ruhákból tudunk válogatni, és ha rájuk adjuk, azt elfogadja a szülő; vagy bepisilnek, leeszi, leönti magát. Mi szoktunk turkálóba járni dolgozók és a bugyikat, alsónadrágokat, zoknikat itt tartjuk. A rászorult családok közül sokan elfogadják egyébként, de a gyerekek is nagyon élvezik. Amikor megkaptuk a csomagot és kibontottuk, akkor itt mindenki felöltözött és versenyzett, hogy ki vigye haza. Arról nem beszélve, hogy itt is tartunk nyilván olyanokat, ott vannak egy dobozban most is, amibe ők felöltöznek, és nagyon jókat játszanak. Nagyon jó szerepjátékokat játszanak benne. Tényleg szükséges és mi nagyon örülünk ennek, hogy mi tudunk így gazdálkodni ezzel, mert van, aki eljön kabát vagy pulóver nélkül.

R: Hogy választották ki az óvodákat?

THE: Az vagyok én. Van egy nagy adatbázisunk, mi tudjuk a településeket és ismerjük az óvodáknak is a nagyobb részét. Tudjuk a kollégák segítségével, hogy melyek azok a települések vagy óvodák, ahol ezek az adományok már-már kincset érnek.

R: Hány ilyen település van?

THE: 560, ebből a nagyon rászorulók szerintem egy 300, akiknek bizton keresünk örökbefogadókat majd.

R: Mi és ki számít halmozottan hátrányos helyzetűnek?

THE: Ezt a törvény szabályozza, tehát itt a szülőnek az iskolázottsága, a jövedelme határozza ezeket meg, és a gyerekek is, hiszen olyan családba születik, ahol nem biztosított számára az, ami egy átlagos kisgyereknek. Gondolok itt arra, hogy van, aki csak hétfőtől péntekig eszik az intézményekben, és hétvégén már az probléma, hogy táplálékhoz jusson. Vagy téli időszakban egy-két szobás lakásban 40-50 fő lakik, mert annyit tudnak felfűteni.

R: Meg kell kérdeznem, hogy ez kisebbségi kérdés vagy nem?

THE: Nem, már nem. Bárki. Azt mondanám, hogy Borsod, Szabolcs, ami a nagyobb részét elviszi…

R: Inkább a munkahely hiány miatt, ami bárkit utolérhet.

THE: Bárkit utolérhet, és akkor elindul egy fajta süllyedés, amit igazából semmi nem tud megállítani. Ha már nincs egy olyan hálójuk, ami a család vagy a baráti hálójuk, ami valameddig fent tudja őket tartani, akkor mennek lefele.

R: Ha ilyen sok ilyen óvoda van, akkor minek alapján választják ki, hogy melyiket fogadják örökbe?

BH: Nincs így kiválasztó elv. Nem győzöm egyelőre. Sokkal gyorsabban kellene haladnom, mint ahogy haladok a jellemzések megírásban. Meg mondjuk létszám alapján, ha barátnők akarnak örökbe fogadni egy óvodát, akkor nagyon létszámú óvodát keresek vagy keresünk. Most például egy nagyobb cég dolgozói gyűjtenek, és nekik egy nagyobb létszámú óvodát fogunk keresni.

R: Egyenlőre van egy maroknyi lelkes anyuka és rengeteg óvoda. Ez a pillanatnyi helyzet.

BH: Igen, de hogy mondjam, jobban bejött ez, mint gondoltuk, mert én azt hittem, hogy majd az lesz, hogy én írogatom az ovibemutatókat, meg jellemzéseket, meg nincs listákat, és akkor majd kirakom a facebookra, hogy „Na, akkor ki fogadja majd örökbe ezt az óvodát?” Most ott tartunk, hogy várnak az anyukák arra, hogy én mikor kötöm össze őket az ovival, és írom le, hogy mire van szüksége az ovinak, ki a kontakt, és beszélek az ovival, hogy nekik mire van szükségük és hogyan tudják örökbe fogadni. Szóval több a jelentkező eddig, mint amit ki tudok szolgálni.

R: Megképzett előttem a névkártyája Hella: az óvoda örökbefogadási koordinátor. Ez jó így?

BH: Abszolút, igen. Nem vagyok túlságosan hatékony.

R: Kellene még egy örökbefogadási koordinátor!

BH: Igen, Edit. Ő az, aki a másik motorja ennek.

R: Van az ötszáz valahány óvodánk, valahány, aki tényleg rászorul, és jelenleg hány érdeklődő anyuka vagy csoport van?

BH: Eddig 15 óvodát fogadtak örökbe, 15 anyuka mondta azt, hogy én ezt az óvodát fogom támogatni a jövőben. Vannak öten, várnak, hogy megkapják…

R: Hogy kit támogathassanak.

BH: Igen.

R: A jövő héten visszatérünk ide Szirákra. Hiszen a java csak ezután jön. A felvételt Deutsch Zoltán készítette, a szerkesztő Kiss Rita, gyártásvezető Vancsók György. Köszönöm figyelmüket, Farkas Erikát hallgatták.