Van, aki az élete legboldogabb időszakát éli a gyermeke születése után, van, akinek viszont óriási szakadékokban, könnyek között, bűntudatban telnek az anyaságában töltött első hetei, hónapjai. Palágyi Ildikó is egy azok közül, akiknek nem volt könnyű megérkeznie az anyaságba, ám mint mondja, csodás dolog, hogy a mélységekben ott a szárnyalás lehetősége is. De vajon miként válhat egy nehéz élethelyzet erőforrássá? Többek között erről is őszintén mesélt a fiatal jazzénekes-dalszerző.
Palágyi Ildikó
A királyhelmeci származású Palágyi Ildikó eredetileg klasszikus énekesnek készült, később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzének-előadóművész szakán, majd tanári mesterképzésén diplomázott. Zenei tanulmányaival párhuzamosan az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán gyógypedagógus-, logopédus- és pszichopedagógus-diplomát, majd Boldizsár Ildikónál meseterapeuta végzettséget szerzett. 2015 tavaszán alapította meg a saját zenekarát, az énekesnő gyermekkori beceneve után elnevezett Indigót.
Palágyi Ildikó a 2016-os Müpa Jazz Showcase fesztiválja óta hazai klubok és fesztiválok rendszeres fellépője, 2018-ban telt ház előtt mutatta be Salt című debütáló szerzői nagylemezét. Jelenleg több felsőoktatási intézményben is oktat, és két éve, 2020 februárjában megszületett Gyémánt Bálint zenésszel közös kislánya, Róza.
Anyamagazin: Áruld el a titkod! Hogy tudsz egyszerre énekes, dalszerző, pedagógus és édesanya is lenni?
Palágyi Ildikó: A napjaim nagy részében a kislányommal, Rózával vagyok, a fennmaradó időben pedig azon sakkozom, hogy mennyi az, amennyit munkával tudok tölteni. Annak a nagyobbik fele most a zenélés, és a kisebbik a tanítás.
A: Te segítő szakember is vagy. Mit is jelent ez pontosan?
P. I.: Mindig is nagyon érdekeltek az emberek és a velük való munka. Lehet, hogy azért is, mert többgenerációs tanárcsaládból származom. Még középiskolás koromban, konzis növendékként talált meg egy önkéntes, néhányalkalmas program, ahol értelmi fogyatékos gyerekekkel zenéltünk és foglalkoztunk. Azt éreztem, hogy ez egy otthonos közeg, amiben szeretnék jobban elmélyülni. Így később a zeneakadémiai tanulmányaim mellett a gyógypedagógia szakot is elvégeztem, azon belül logopédus és pszichopedagógus lettem, később pedig meseterapeuta. Rózi születése előtt iskolai környezetben is dolgoztam e munkakörökben. Mostanra viszont úgy fogalmaznék, hogy az életem minden területét áthatja a zene, viszont az, hogy más területekről is gyűjtöttem ismereteket és tapasztalatot, rengeteg eszközt ad a kezembe, és egyre inkább kiforrja magát, hogy mi az én utam zenészként, segítőként és pedagógusként.
A: Eddig Indigóként zenéltél, most viszont már Palágyi Ildikóként. Miért?
P. I.: Arra a „csomagra”, ami most vagyok – énekes, zenész, pedagógus, segítő szakember és nem utolsósorban édesanya –, nincs jobb név, mint a Palágyi Ildikó. Az első szerzői lemez megírása számomra olyan volt, mint egy zenei névjegykártya megalkotása. Milyen az én zeném? Milyen elemeket érzek leginkább a magaménak? Egyfajta zenei expedíció is volt ez, és valahol többek között ennek az expedíciónak volt a neve az Indigó, azon túl, hogy egy számomra kedves becenévből nőtte ki magát, illetve hogy műfaji okai is voltak a névválasztásnak. Mostanra úgy érzem, kinőttem ezt a nevet, és ahogyan egyre inkább kiforrta magát a zeneiségem, illetve az, hogy mi mindent csinálok a zenével párhuzamosan, azt tartottam szerencsésnek, ha a név is egyszerűsödik, és egyben összefogja mindazt, amivel foglalkozom.
A: Mekkora a szerepe ebben a változásban Rózi érkezésének?
P. I.: A gyermek születése lehetőség arra, hogy minden átgondoljunk, újratervezzünk, megnézzük, hogy mi az, amit a jövőben szeretnénk kibontani. Volt olyan, hogy egy egész napos fejlesztőmunkából szaladtam az A38-ra koncertezni, amiről beigazolódott, hogy nem jó irány, mert nem tudtam igazán elmélyülni semmiben. Hiába volt nagyon sok szuper koncertlehetőségünk, én mégis azt éreztem, mintha nem is lennék zenész. Aztán jött az, hogy szeretném átgondolni a hangsúlyokat, amire tökéletes volt a Rózi születésével elérkezett nyugvópont. Újra tudtam gondolni, építeni azt, hogy mi kapjon nagyobb szerepet.
A: Akkor a kislányod születésével megszületett Palágyi Ildikó is?
P. I.: Hű! Olyan értelemben igen, hogy a névváltozás már előtte is benne volt a levegőben, de akkor még azért nem léptem meg, mert nem tudtam, nem zavarja-e össze a közönséget. Egy kicsit túlgondoltam a dolgokat, de amióta anyuka vagyok, könnyebb átrágni ilyen kérdéseket. Ha ebben érzem önazonosabbnak magam, akkor persze, meg kell változtatni a nevem.
A: Akkor ez a fajta határozottság egy anyaság okozta változás?
P. I.: Igen, abszolút.
A: Mit változtatott még rajtad az anyalét?
P. I.: Közhely, de tényleg rájön az ember, hogy mi az, ami fontos, és mi az, amibe nem érdemes energiát fektetni. De technikai dolgokban is hozott változást. Régen egy fontosabb koncertünk előtt az egész napom csak a fellépésről szólt. Felkeltem, akkor már olyat ettem és ittam, amiről tudtam, hogy hangilag is segíti az egész napot, utána tornáztam és gyakoroltam, sorrendet írtam, de azt is alaposan végiggondoltam, hogy milyen kábelekre lesz szükség, rendben van-e a szerződés, és így tovább… Szóval ilyen átszellemült állapotban töltöttem egy teljes napot, amibe még belefért egy kisebb program vagy egy félórás elintézendő feladat. Ehhez képest most minden teljesen más.
A: Most nem mellesleg elmész a koncertedre, igaz?
P. I.: Hát, igen, örülök, ha megérkezik addigra a fejem. Meg kell tanulni nagyon gyorsan átváltani, rövid idő alatt koncentráltnak lenni. Miután a férjem is velem játszik a zenekarban, a koncert előtt az a legfontosabb, hogy megszervezzük a logisztikát, hogy ki lesz Rózival, hogyan telik majd a napja, mit fog enni, mit fog felvenni. Ezután jövök csak én, hogy egyáltalán a zenélésre hangolódjak, és persze sok-sok kívülről láthatatlan technikai feladat. Emellett annak a helyét és idejét is meg kell találni, hogy tudjak írni is. Ebben az időszakban valami valaminek a kárára megy. Mindig választani kell dolgok között, de ez most így a természetes.
A: Melyik a nehezebb: anyából énekesnővé válni estére, vagy lelépve a színpadról, énekesnőből újra anyának lenni?
P. I.: Körülbelül ugyanolyan. Most az jutott eszembe, amikor Rózi születése után először mentem el itthonról. Miközben egyedül sétáltam, magamban mondogattam, hogy nézd, kutya, és folyamatosan azon gondolkodtam, mit mutatnék neki, ha velem lenne. Az is egy folyamat, hogy eljusson oda az ember, hogy ha kilép az ajtón, át tud kapcsolni. Jó, hogy már meg tudom élni ennek a szabadságát. Magamon is észreveszem, hogy még jobban örülök, ha újra látjuk egymást, ami rá is ugyanúgy hathat.
A: Rózi születése után született a Pillangó című dalod – mennyire van ebben az anyává válásod?
P. I.: Sok aspektusa van a dalnak. Benne van az is, hogy az anyaság első hónapjait nagyon nehezen éltem meg. Tele volt nagy amplitúdókkal, óriási mélységekkel és nagyon boldog pillanatokkal. Számomra sosem volt kérdés, hogy anya szeretnék lenni, nagyon-nagyon vártuk Rózát, de bűntudatom is volt, mert nem azt éreztem, amit ilyenkor mindenki elvár, hogy én legyek a legeslegboldogabb. A dal egy kicsit erről, ennek az időszaknak a lezárásáról is szól, ahogyan újra megtaláltam önmagam.
A: Sikerült teljesen a múltban hagynod ezeket az érzéseket?
P. I.: Amikor leültem megírni ezt a dalt, azt éreztem, hogy te jó ég, milyen mélypontokat éltem meg, és mennyire erős vagyok, hogy ebből már kifelé tartok. Úgy éreztem, ha egyszer ezen túl leszek, erősebb leszek, mint valaha. Közben próbáltam visszahelyezkedni a legnagyobb mélypontokba is, és abba, hogy ez a mélység hogyan alakul át szárnyalássá. A nehéz élethelyzetek magukban rejtik a növekedés lehetőségét is.
A: Sok erő kellett ehhez, meg ahhoz is, hogy tudj erről beszélni.
P. I.: Szerintem érdemes, sőt fontos arról beszélni – és nem csak közhelyek szintjén –, hogy ha megszületik a gyermeked, akkor tényleg megváltozik az életed. Ez így üresen hangzik, de nekem például nagyon-nagyon sokat segített, amikor beszélgetések során kiderült számomra, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinél nem rózsaszín köd lengi be az első időszakot, hanem igenis a legtöbbünknél nehéz érzések is megjelennek.
A: Emlékszel arra, hogy kezdődött nálad ez a sötét időszak?
P. I.: Hosszú vajúdás után sürgősségi császármetszésem volt, amire semmilyen szinten nem voltam felkészülve. A nehéz szülést akkor kudarcként éltem meg, és magamat okoltam a történtekért. Úgy éreztem, már az első találkozásunkkor sem tudtam megadni a gyermekemnek azt, amit megérdemelne. Mindeközben úgy éreztem, fogalmam sincs, ki vagyok. Volt egy erős önhibáztatás és egy állandó szorongás, hogy ez az egész hova vezet majd, hogyan leszek jó anya, ha már az elején mindent elrontottam, és hogy ez biztosan azt jelenti, hogy a szoptatás sem fog sikerülni, és a kötődésre is rányomja majd a bélyegét. Aztán persze a legtöbb félelmem nem igazolódott be. Annyira érdekes egyébként, hogy szakemberként nagyon is képben voltam, hiszen a pszichopedagógusi tanulmányaimban benne van a perinatális időszak, de anyaként annyira más volt benne lenni. Azt éreztem, hogy bárkinek bármit mondanék, úgysem értené, mit érzek, hiszen egy nagy fal van köztem és a világ között. És közben ott van az a gyönyörű gyermek, akiről azt hittem, hogy kívül-belül ismertem a pocakomban, majd amikor megszületik, kiderül, hogy valamilyen szinten idegen, meg kell tanulnunk egymást, egymás jelzéseit. Annyira jól van ez kitalálva, mert az, hogy Rózi nagyon ragaszkodó volt, és én is nagyon vágytam a közelségére, elkezdte feloldani ezeket az érzéseket. Számomra nagy fordulópont volt, amikor végre elhittem, neki pont rám van szüksége, nem arra a tökéletesanyuka-képre, aki a fejemben van.
A: Egyedül birkóztál meg ezekkel az érzésekkel?
P. I.: Nem titok, hogy már Rózi születése előtt is jártam pszichológushoz, és utána is visszamentem. Rengeteget segített még a Császárvonal is, ahol más anyák történetein keresztül azt érezhettem, nem vagyok egyedül a megéléseimmel. Ez a biztonságos közeg sokat könnyített a lelkemen. Szerintem segítséget kérni nem gyengeség, sőt ellenkezőleg: az erő jele.
A: A pszichológuson kívül kikre támaszkodhattál?
P. I.: A férjem eleinte nem nagyon értette, hogy mi történik: megszületett a kislányunk, most kellene a legboldogabbaknak lennünk, én viszont egy csomót sírok, amire jött a kialvatlanság is. Persze volt korábban, hogy nagyon sokat dolgoztunk, és nagyon sokáig nagyon keveset aludtunk, de az más volt, és szerintem ezt nem lehet előre elképzelni. Az anyaságban nincs szünet. Aztán Bálinttal ebben is sikerült közelednünk egymáshoz, egyre inkább értette, mi zajlik bennem. Sokat segített az is, hogy a Rózi születése utáni első hónapokat együtt élhettük meg, sok időt tudtunk együtt tölteni, hiszen a Covid miatt be voltunk zárva.
A: És milyen együtt dolgozni a férjeddel?
P. I.: Az főnyeremény, hogy értjük egymás szakmai dilemmáit, és hogyha megmutatunk egymásnak egy ötletet, tudjuk, hogy nemcsak egy társnak, hanem egy zenésznek mutatjuk meg. Már kilenc éve vagyunk egy pár, és abból öt éve együtt is zenélünk. Igyekszünk a magánéletet és a munkát különválasztani, ami nem mindig könnyű, egy próbán például máshogy reagálunk egymásra, mint – mondjuk – a többi zenésztársunkra. Valószínűleg nyersebben fogalmazok, amikor neki mondok valamilyen instrukciót, és ez fordítva is így van. Ha feszültséggel telibb valamelyikünk napja, és a másikunk mond valamit a próbán, megvan a lehetősége annak, hogy többet halljunk bele, mint a valódi mondanivaló, máshogy csapódik le egy-egy instrukció. Ezeket a helyzeteket nyakon kell csípni, munkaszituációban elsősorban kollégák vagyunk, és szerintem ezt jól is csináljuk. És persze jó érzés vele állni a színpadon, együtt utazni, és várni a közös koncerteket.
A: Hármasban mennyi időt tudtok tölteni?
P. I.: Sokkal többet, mint Bálinttal ketten, de próbálunk kikanyarítani némi kettesben töltött időt is. Ha Rózival vagyunk, sokszor főzünk, kirándulunk vagy játszóterezünk együtt, igazából bármit kitalálunk, és persze sokat zenélünk.
A: Milyen nagy terveid vannak 2022-ben?
P. I.: Az idei első nagy esemény számomra A Dal című műsor volt, amiben a számtalan kihívás ellenére nagyon örülök, hogy részt vehettem. Ez egy nagy komfortzónából kilépés volt, hiszen az általam képviselt „koncertezős”, élő interakciókra épülő műfaj nagyon más a tévés közeghez képest. Nagy öröm, hogy a Pillangó című szerzeményemhez egy videóklip is születetett, aminek nemrégiben volt a premierje. Most, hogy számomra véget ért a műsor, teljes gőzzel ráfordultam az új dalok megírására, szeretnék idén egy kislemezt megjelentetni a legfrissebb szerzeményekből. Sok izgalmas projekttel készülök, aminek egy része még az év első felében hallható és látható lesz a közönség számára.
Forrás: YouTube / Palágyi Ildikó
Borítókép: Csoboth Edina
Az anyamagazin.hu-n közzétett cikkek és képek szerzői jogi védelem alatt állnak, azok kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével használhatóak fel, többszörözhetőek a nyilvánosság felé. A cikkek szemlézése (rövid kivonat készítése) a forrás megjelölésével és az eredeti linkre való hivatkozással, a képek átvétele nélkül megengedett. Az átvétel során az Anyamagazin nevét és az írásra mutató linket a cikk elején, jól látható formában kell elhelyezni.
