„Ha színpadra lépek, eltűnnek a gátlásaim” – interjú A besúgó Szabó Katkájával

Gyerekként mindig félve lépett a színpadra, de amint szavalni kezdett, egy pillanat alatt tűnt el minden gátlása. Szász Júlia azt mondja, most is hasonlóképp működik: noha azóta sokat változott, a szereplései előtti izgalom máig megmaradt. De hogyan lesz egy visszahúzódó kislányból a Nemzeti Színház Rómeó és Júliájának főszereplője és A besúgó című sorozat harcos, mindenre elszánt Szabó Katkája? A fiatal színésznővel beszélgettünk munkáról, családról és még sok mindenről.

Szász Júlia
A színésznő 1994. december 6-án született Budapesten. A szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban tett érettségije után, 2015-től 2020-ig a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán, Cserhalmi György osztályában prózai színész szakon tanult. 2020-tól a Nemzeti Színház tagja. Az RTL Klub saját gyártású, A tanár című sorozatában Petra szerepében tűnt fel, de láthattuk őt a Seveledben Fruzsinaként, a Bátrak földjében pedig Rakoczay Annaként is. Nevét szélesebb körben azonban A besúgó című sorozat kapcsán ismerhettük meg, amelyben Száva Zsolt barátnőjét, Szabó Katát alakította.

Anyamagazin: A besúgóban hosszabb volt a hajad. Mikor vágattad le?

Szász Júlia: Egy hónapja. Az utolsó forgatásom után ez volt az első dolgom.

A.: Szabadon lehet frizurát változtatnod?

Sz. J.: Akkor már nem, ha elkezdődik egy munka. Nekem világéletemben derékig érő hajam volt, tavaly vágattam le először. A színház azt mondta, hogy nyáron nyugodtan lehet rövidebb, szeptemberre úgyis megnő, a legtöbb előadásban meg egyébként is póthajam és parókám van. Jobban szeretem így, ahogy most van.

A.: Elég sok minden történt veled mostanában. Mennyire tudod kipihenni az év közbeni hajtást a nyáron? Egyáltalán ki tudsz kapcsolni?

Sz. J.: Fura, mert nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy van időm és tudok pihenni. Néha nagyon jól élem meg, de néha nagyon nehéz kikapcsolni. Voltam egy picit vidéken, és a Kolorádó Fesztiválon is töltöttem két napot, amit nagyon szeretek, ráadásul a bátyám és a barátom is zenélt ott.

A.: Van valami elmaradásod, amit a szabadságod alatt pótoltál?

Sz. J.: Igen, az olvasás. Nagyon szeretek olvasni, de csak most kezdett ráállni az agyam arra, hogy lehet, és hogy van rá időm. Ősz óta járok személyi edzőhöz is, az edzés számomra igazi feltöltődés, az énidőm.

A.: Miért kezdted el az edzéseket?

Sz. J.: Az erőnlét miatt, meg azért, mert rossz a térdem. Akihez járok, gerinctréner is, a segítségével megerősítjük az izmokat, a tartóizmokat meg a derekamat.

A.: Próbállak elképzelni gyerekként, hogy milyen lehetett a kislány Szász Júlia.

Sz. J.: Alapvetően visszahúzódóbb, csendesebb gyerek voltam, de szűk családi körben, vagy olyan helyzetben, ahol biztonságban éreztem magam, meg tudtam nyílni, és nagyon sokat hülyéskedtem. Olyankor a családom is rengeteget nevetett rajtam, én pedig élveztem a szereplést.

A.: De hogyan lesz egy félénk lányból színésznő?

Sz. J.: A színpadon valahogy ki tudom zárni a bizonytalanságaimat. Másként nem is működne, de ott ezeket le tudom vetkőzni, hiszen nem én vagyok ott, hanem a szerep. A vers- és prózamondó versenyeken és az iskolai rendezvényeken is ezt éreztem: szinte félve álltam ki, de amikor elkezdtem valamit mondani, eltűntek a gátlásaim, feloldódtam. Sokan meg is lepődtek ezen, nem nézték ki belőlem. A mai napig fellelhető nálam ez a jelenség, persze nyilván már nagyon sokat változtam, magabiztosabb lettem azóta.

A.: Elég komoly szerepeid voltak már. Melyik a legemlékezetesebb, vagy van-e kedvenc?

Sz. J.: A Nemzeti Színházban egy éve mutattuk be a Rómeó és Júliát, amelyben Júliát játszom. Hálás vagyok ezért a lehetőségért, ugyanakkor a mai napig tartok tőle – küzdelmes, összetett feladat. Nagy utat kell bejárnom közben, és meglehetősen igénybe vesz fizikailag, lelkileg és mentálisan is. A másik A Mester és Margaritában Margarita szerepe, ahová hat napom volt beugrani. Ebben az a kihívás, hogy teljesen ki kell hozzá lépnem a komfortzónámból: olyan dolgokat kell csinálnom, és úgy jelen lennem, ahogy eddig még sosem. A színpadon az általában megszokott kislányságom helyett inkább a nőiségemet kell használni. Margaritában van valami démoni is, az „abszolút nő”. Izgalmas és megterhelő számomra ez a szerep. Van néhány pont az előadásban, ami igazán megviselt az első néhány alkalommal, amikor játszottuk. Azt hiszem, megtanultam már ezt kezelni, és sokat léptem benne előre…

A.: A színházi szerepeiden túl ott volt A besúgó, ami szélesebb körben tett ismertté téged. Hogy érzed magad a sorozat után?

Sz. J.: Nagyon jól. Amikor kijött a sorozat, pont nagyon sokat dolgoztam, akkor nem annyira tudtam megélni ezt, de közben rengeteg visszajelzés jött, nagyon sok szeretet. Azóta is bárhova megyek, meg-megállítanak, hogy elmondják, mennyire szeretik a sorozatot.

A.: Mit szólt hozzá a családod?

Sz. J.: Nekik is nagyon tetszett, óriási rajongók lettek, szerették. Vigyáznom is kellett velük, mert hihetetlen intenzitással kérdezgettek, hogy „és akkor mi lesz a következő, és akkor az lesz a vége, hogy…?”. Persze nem árultam el nekik semmit, meg kellett várniuk a következő részt.

A.: A Mácsai Pál által alakított apakarakter mennyire hasonlít az édesapádéra?

Sz. J.: Apukámmal, hál’ istennek, közvetlenebb, közelibb a viszonyunk. A Katáékéban van egy távolságtartás.

A.: A sorozatbeli apukád támogatott téged, amikor kiderült, hogy gyermeket vársz. A te szüleid is ilyen támogatók?

Sz. J.: Nagyon is, mindig mindenben támogatnak, a színészettel kapcsolatban is. Több interjúban úgy jött le, hogy rábeszéltek a színészetre, pedig valójában inkább megerősítettek abban, hogy teljesen rendben van, ha ezt választom.

A.: Katát elhagyta az anyukája, kiment Párizsba. Te meg tudsz érteni egy gyermekét elhagyó anyát?

Sz. J.: Nehezen tudom megérteni, de el tudom képzelni, hogy létezik olyan élethelyzet, amikor valakinek meg kell hoznia egy ilyen döntést.

A.: A besúgóban minden szereplőnek volt valami takargatnivalója. Katáról az utolsó részben derült ki, hogy nem mondta el Péternek, hogy nem az övé a gyerek. Mit gondolsz, meddig lehet titkolni egy ilyet?

Sz. J.: Nem tudom, nehezen tudom elképzelni, hogy egy életen át titokban lehet ilyesmit tartani. Beszélgettem erről az író-rendezővel, Szentgyörgyi Bálinttal, hogy miért írta bele, úgy éreztem, Katára ez nem feltétlenül jellemző, nem egy tisztességes döntés. Dramaturgiai szempontból nyilván fontos volt, hogy a végén valamivel meg lehessen zsarolni, hogy Geri sakkban tarthassa, de persze meg kellett találnom a motivációját is. Én úgy fejtettem meg, hogy szerintem a sok csalódás, az elhagyástól való félelem volt Kata legfőbb oka, ha nem is tudatosan –, hogy megtegye ezt a lépést; nem akart, nem mert kockáztatni. A második évadban biztos lett volna ennek a szálnak is valamiféle folytatása.

A.: Mit gondolsz a 80-as évekről?

Sz. J.: Bizonyos szempontból biztosan nehéz volt abban a rendszerben élni, de ha rendszerváltás előtti felvételeket nézek, akkor nekem az a benyomásom, hogy ez egy nagyon színes, pulzáló, izgalmas korszak volt, ahol a fiatalokban volt egy csomó motiváció. Sokkal egyértelműbben lehetett valami ellen menni. Ez az ellenállás a művészetnek, a könyveknek, a filmeknek és a zenének is egy nagyon jó táptalajt és mondanivalót adott.

A.: Melyik volt a legemlékezetesebb jeleneted a sorozatban?

Sz. J.: Nagyon izgalmas volt – és kevesebb került be belőle a sorozatba –, amikor elvisznek a rendőrök. Az autókat autóversenyzők és kaszkadőrök vezették kétszázzal a városon át, miközben én összebilincselt kézzel ültem a rendőrautóban, a konvojban. Így még sosem száguldottam korábban, nagyon élveztem. A Sóskúton felvett, Aszódon játszódó jelenetek azért voltak emlékezetesek számomra, mert az egész csapat ott volt. Olyan volt, mint egy nyári osztálykirándulás.

A.: Hogyan érintett az téged, hogy A besúgót az egyik pillanatról a másikra levették az HBO programjáról?

Sz. J.: Nagyon rosszul, elég váratlanul ért bennünket, ráadásul úgy, hogy – nem titok – készültünk a második évadra. Bálint összehívott minket, és közölte velünk a rossz hírt, de ekkor még fel sem fogtam az egészet, csak később ülepedett le bennem, hogy akkor ez ennyi, egy tollvonással elintézték a közös munkánkat. Ez nekem egy gyászfolyamat. Nagyon sajnálom, mert közben rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, és sokan kérdezték, hogy lesz-e folytatás. Kicsit mindannyian beleéltük magunkat.

A.: Akkor ez most azt is jelenti, hogy minden parkolópályára került?

Sz. J.: Igen. Nem válogattak, nem volt semmilyen szakmai szempont, csupán gazdasági – ahogyan én tudom legalábbis. Erre senki sem számított, hogy így lesz vége. Három hónapja volt a sorozatnak.

A.: Aki számít neked, azok megnézték?

Sz. J.: Sokan igen, több ismerősöm viszont csak most szerette volna megnézni, de nem jutott el odáig. Kár.

A.: Mik a jövőbeni terveid? Lesznek bemutatóid?

Sz. J.: Augusztusban kezdjük el próbálni Brecht A kaukázusi krétakör című darabját, melyet egy grúz rendező állít színpadra, én pedig Grusét, a főszereplőt fogom játszani. Nagyon szép, összetett, nehéz szerep, izgatottan várom. A következő, egyből utána a Zűrzavaros idők lesz az ukrán Trojckij rendezésében. Ezt követően A Mester és Margarita rendezőjével, Alexsandar Popovszkival fogok dolgozni, Molière Don Juanjában, én játszom majd Donna Elvirát.

A.: Filmszerepekkel is megkeresnek téged?

Sz. J.: Igen, elég sok castingon voltam az utóbbi időben. Jelenleg a színház az első, ahol hál’ istennek el vagyok halmozva feladatokkal, így előfordul, hogy nem tudok egy filmet elvállalni, nem lehet egyeztetni. Nem vagyok telhetetlen, hálás vagyok az eddigi munkáimért, de szeretnék még minél többet forgatni, akár külföldi produkciókban is kipróbálni magam.

Borítókép: Orbital Strangers Project/HBO