Már az általános iskolai fogalmazásában is azt írta, hogy felnőttkorában hat gyermeke és egy kedves férje lesz. Bárdos Júlia gyerekkori álma aztán valóra is vált: 31 éve mondott igent Lackfi Jánosnak, a házasságukból pedig hat közös gyermek született. Júlia mindig is elkényeztetett, irreálisan jól tartott feleségnek és anyának érezte magát, amiről saját maga mesélt az Anyamagazinnak a férjével készült interjúnk után.
Anyamagazin: Milyen Lackfi János feleségének lenni?
Bárdos Júlia: Másnak még soha nem voltam a felesége, így nincs mivel összehasonlítani. Úgy képzelem, hogy körülbelül hasonló mennyiséget kell dolgoznia saját magán minden házastársnak, ha komolyan veszi azt a tükröt, amit a másik tart elé. Nehezemre esik a híres Lackfi János feleségének lenni, nem mintha bajom lenne azzal az arcával, de a nyilvánoság nem hiányzott az életemből. Viszont öröm, hogy élete részeként ahhoz a kedves, segítőkész, odaadó Lackfi Jánoshoz tartozhatok, aki ugyanúgy küzd és bízva bízik, mint más jóravaló férfi. Remélem, ez még sokáig megadatik.
A.: Hogyan menedzseli a család életét? Milyen a szerepe a családban?
B. J.: Öt gyerek mellett nem kellett munkahelyre járnom, ellentétben más nagycsaládos anyukákkal, ezért elkényeztetett, irreálisan jól tartott feleségnek és anyának éreztem magam mindig. Persze huszonnégy órás szolgálat, de élveztem. Nem mondom, hogy mindig könnyű volt, ám alapvetően nagyon szeretem a család életét szervezni, kirándulásokat, nagy játszónapokat, ünnepeket megálmodni. Most gyakorlatilag egy egyke anyukája vagyok, itthon a kis hétéves hatodikunkkal. Vannak bútorfestői munkáim, de a Julcsival való játéknál, biciklitúrázásnál, túrázásnál jobb szórakozást el sem tudok képzelni. (Na jó, még egyet: ha Jani is csatlakozik!)
A.: Hány mosógépük van?
B. J.: Egy, de az megkapta már tőlem a hősi érdemrendet.
A.: Mennyi idő alatt készíti el a reggelit, az ebédet vagy a vacsorát?
B. J.: Mikor még sokan voltunk itthon, mérhetetlen mennyiségű időm ment el főzésre, bevásárlásra, semmiből nem volt soha elég. Most, ahogy visszagondolok, nem is értem, hogy bírtam, hogy fért bele az időmbe, de amikor benne vagyok egy feladatban, valahogy természetesnek tűnik az egész. Ott a sok éhes száj, nyilvánvalóan meg kell etetni őket. Most csak négyen vagyunk itthon, ebben igazán semmi különös nincs már.
A.: Jár-e segíteni takarítónő?
B. J.: Takarítónőnk nincs, soha nem is volt. Fontosnak tartottam megtanítani a gyerekeknek a házimunkák elvégzésének csínját-bínját. Minden szombaton kötelező takarítónap volt, utána közös filmnézés és hálavacsora. Hatalmas küzdelem volt rávenni őket a rendszerességre, de utólag megköszönték.
A.: Mennyire tudja önérvényesíteni magát?
B. J.: Mindent meg tudok tenni, amire vágyom. Azt nem tudom, ha nagy karriert szerettem volna, mi lenne a helyzet, de nekem az kell a boldogsághoz, hogy itthon rendben legyenek a dolgok, tudjak egy kicsit festeni, és felszabadultan, aktívan gyönyörködhessek a természetben.
A.: Milyen vágyai, céljai vannak?
B. J.: Nagy vágyam végigjárni Magyarország összes turistaútját, meglátogatni a nemrégiben lenyűgözően felújított várakat és kastélyokat. Minél jobban megismerem az országot, annál hálásabb vagyok érte, hogy ide születhettem.
A.: Mi lehet a férjével való kapcsolatának titka?
B. J.: Kapcsolatunk titka, hogy nem szubjektív, hanem objektív mércét kaptunk a szeretethez: Jézust, akihez jó esetben nem a másikat mérjük, hanem magunkat. Életre szóló projekt.
A.: Hogyan élte meg azokat a napokat, estéket, amiket egyedül kellett végigcsinálnia, a férje távollétében?
B. J.: Janinak a fő munkaideje mindig is az este volt. Ilyenkor vannak a fellépések. Valahogy kialakult ennek a rendje is. Ebben sem volt összehasonlítási alapom, így éltünk, nem máshogy. A hasonlítgatás amúgy is csak visszavet, azt kell csinálni, ami a feladatom.
A.: Mit érez, mikor a családi fotóra néz?
B. J.: Erős szívdobogást. Boldogságinjekció. Ezért kitapétáztam családi fényképekkel az egész lépcsőházat.
A.: Melyik volt a legemlékezetesebb szülése?
B. J.: Mindegyik ugyanolyan emlékezetes, és mindegyik egészen más. Tizenkilenc évesen eksztatikus öröm volt anyává válni. Huszonkét évesen hatalmas novemberi hópelyhek tették földöntúlivá az újabb kicsi érkezését. Huszonnégy évesen a karácsonyfa alá tehettem be meglepetésnek egy mózeskosárban a kétnapos újszülöttet, ott találták meg a testvérei. Huszonhat évesen az úttest közepén hoztam világra egy kisbabát, aki annyira jól érezte magát a villámgyors manőver közben, hogy sírás helyett is csak nyögött egyet. Huszonkilenc évesen végtelen hála volt bennem, hogy egy elvesztett, ötödik magzat után kezembe foghatom a várva várt hatodikat. Negyvenkét évesen, amikor egy újabb magzatvesztés után azt hittem, már nem lehet több gyermekem, életmentő császárral mégis megadatott a nyolcadik, aki most bearanyozza napjainkat.
A.: Milyen gondolatok a támaszai a mindennapokban?
B. J.: 2021. március 17-én leestem az almafánkról metszés közben. Az orvos szerint a négyméteres zuhanást sokan már nem élik túl. Én megúsztam egy csigolya-összeroppanással. Hála Nádai Krisztinek, drága gyógytornászomnak, teljesen felépültem. A 117. zsoltár szavait szerettem volna ráírni a bögrémre, hogy állandóan a szemem előtt legyen: „Ez az a nap, amelyet az Úr szerzett nekünk, örvendjünk és vigadjunk rajta.” Minden reggel ezzel a gondolattal ébredek: kaptam még egy napot, amikor az öröm és az ünnep részese lehetek.
A.: Melyek a legkedvesebb emlékei nagycsaládosként?
B. J.: Az összes ünnep, különösen a karácsony, olyan emlék, amelyből utána sokáig tudok táplálkozni. Nagyon bennem maradt az a nap, amikor megünnepeltük, hogy családunk összes tagjának életkora együttesen 100 év lett. Most már négy unokánkkal, vejekkel, menyekkel együtt a háromszázat közelítjük. Sose fogom elfelejteni a 25. házassági évfordulónkat, melyre meghívtunk sok-sok nekünk fontos embert. Az az egész jubileumi év folyamatosan a túlcsorduló öröm jegyében telt.
A.: Mi a legnehezebb az anyaságban?
B. J.: Gyerekeink hordozása nem csak kilenc hónapig tart. Egy anya minden gyereke összes szenvedését ugyanolyan intenzíven átéli élete végéig, mint ők maguk. Néha már nagyon nehéz elbírni a sok lelki terhet.
A.: Sosem bánta, hogy korán lett anya?
B. J.: Sosem. Ez volt a legnagyobb vágyam mindig is. Már általános iskolás osztályfőnöki órai fogalmazásomban is azt írtam: úgy képzelem, hogy felnőtt koromban lesz hat gyermekem és egy kedves férjem.
A.: Mi a hobbija? Mit csinál az „énidejében”?
B. J.: A bútorfestés is énidő számomra, mert nem tudom túl sok órában végezni, és csak azokat a munkákat vállalom el, amik igazán tetszenek (mint korábban írtam: elkényeztetett feleség vagyok). Az eddig említetteken túl regenerál a nordic walking, az úszás is. És persze első helyen van az ima és a szentmise: minden kérdésemre választ kapok, fürdök a feltétlen, rajongó, teremtő szeretetben, kisírhatom magam, vagy nevethetek felszabadultan, királylányi méltóságomat élvezem.
A.: Melyik a kedvenc könyve?
B. J.: A Bibliám. Nincs még egy ilyen könyv: benne van az egész életem, minden döntésemet rábízhatom, ahogy magamhoz ölelem, a szerzője is ölel engem…
Borítókép: Lackfi Julianna
Ezt olvastad már?
„Még a lakótelepi lánybanda vezéreként gondolok magamra” – interjú Berg Judit írónővel
Kattints a Podcast hallgatásához!
