Alig pár nap van hátra karácsonyig, és egyre többektől hallom, hogy elveszett az ünnep lényege, már nem érzik ugyanazt, amit gyerekként éreztek, a karácsony már nem varázslatos többé. Győrik Léna írása.

Az év utolsó hónapjának elvileg az elcsendesülésről és a lelassulásról kellene szólnia, de mégis sokan panaszkodnak arra (jogosan), hogy ilyenkor a legnagyobb a hajtás. Az áruházak tömve vannak, az emberek frusztráltan rohangálnak a sorok között, szinte lökdösődnek, hogy megvásárolhassák az újabb és újabb tételeket, a lelki kielégítetlenségük pedig a bevásárló- és ajándéklistával egyenes arányban nő.

A ma élő ember egy olyan szuperfogyasztói társadalom tagja, akit már bőven nem az evolúciós gyökerekre visszavezethető birtoklási vágy vezérel („kell nekem az a mag, hogy túléljek”). Lehet, hogy nem jó helyen keressük a karácsonyi csodát?

karácsony, adományozás, jótékonyság, segítségnyújtás, Örökbe fogadok egy ovit

Kép: Canva

Bár nagyon vegyes emlékeim vannak a gyerekkorom angyalünnepeiről, mégis ez az egyik kedvenc időszakom az évben. Igen, tudom, hogy manapság nem divatos karácsonyrajongónak lenni, de igazából engem ez sosem érdekelt. Egész évben ezt várom, és persze tényleg szólhatna az egész év a meghittségről és az együttlétről, sokakkal együtt év közben ezt sajnos nem engedhetem meg magamnak.

Ilyenkor mézeskalácsot sütünk, forró csokit iszunk, társasjátékozunk, karácsonyi meséket nézünk és zenét hallgatunk. Tehát ezek apró dolgok, de mégis azt mondom, hogy a szerencsés kisebb tömegbe tartozik a családom. Igen, most azokra gondolok, akik még ilyenkor sem tehetik meg ezeket.

Azt hiszem, hogy a szerencsém nem sokat érne, ha nem osztanám meg azt másokkal.

karácsony, adományozás, jótékonyság, segítségnyújtás, Örökbe fogadok egy ovit

Kép: Canva

Mivel mi mozaikcsaládban élünk, minden ünnepre sok irányból érkeznek az ajándékok.

Az idei Mikulás után megszámoltam a csomagokat, amiket innen-onnan kapott a kisfiam, és rögtön utána szembejött velem az Örökbe fogadok egy ovit (OFEO) egyik posztja, ami arról szólt, hogy az egyik hhh-s óvodába járó, alultáplált kisfiú odáig csak disznóbőrt kapott otthon enni. Nagyon mellbe vágott, pedig naprakész vagyok a témában, része vagyok a rendszernek.

Ez akár az én gyerekem is lehetne, én is lehetnék. Hiába tudok róla, nem tudok (és nem is akarok) hozzászokni, és főleg nem tudom elfogadni, hogy ilyen ma létezhet.

karácsony, adományozás, jótékonyság, segítségnyújtás, Örökbe fogadok egy ovit

Kép: Canva

Elkezdtem gondolkodni, hogy biztos, hogy jó helyre tesszük a pluszcsomagokat?

(A válaszom: egyértelműen nem.) Hogyan lehet ekkora a szakadék és ennyire szélsőséges a helyzet a két világ között? Mert közben meg látom az anyukás csoportokban, hogy mi mindenre képesek egy bizonyos könyvért vagy játékért a szülők. Mert a gyereknek PONT AZ A KÖNYV kell. Biztos? Biztos, hogy az kell a gyereknek? Biztos, hogy annak a gyereknek kell pont az a könyv? Miközben meg mások tavaszi cipőben járnak télen?

karácsony, adományozás, jótékonyság, segítségnyújtás, Örökbe fogadok egy ovit

Kép: Canva

Tavaly csatlakoztunk az OFEO-hoz, és jól el tudtam magyarázni Öcsinek, hogy miért válogatjuk át a ruháit és a játékait, magától hozta oda a legtöbbet, hogy vigyük el az egyik, Lengyeltótiban lévő gyerekháznak. Az én okos, értelmes és érzékeny, 4 éves kisfiam megértette, amit feljebb is írtam a szerencsénk megosztásáról. De Mikuláskor mit mondjak neki? Van kedved megosztani másokkal a csomagjaidat? „De hát Anya… a Mikulás univerzális… és mindenkinek ugyanúgy visz ajándékokat, nem?”

Nem, sajnos bőven nem ugyanúgy, ezt mi, felnőttek tudjuk, de a gyerekeknek ezt hogyan magyarázzuk el?

Tudjátok, hogy hányan töltik az ünnepeket az utcán? Tízezrek.
Férfiak, nők, idősek, fiatalok.
És az ünnepek előtti és utáni napokat? Persze hogy tudjátok.
De tényleg tudjátok? Igazán?

karácsony, adományozás, jótékonyság, segítségnyújtás, Örökbe fogadok egy ovit

Kép: Canva

Sosem tartoztam azok közé, akik különösebben jó anyagi helyzetben lennének, mégis azt gondolom, hogy nagyon gazdagok vagyunk, mert van otthonunk, ahol lakhatunk. Igaz, csak albérlet, de van hol laknunk. Az otthonunkban van fűtés és meleg víz, vagy víz egyáltalán. Áram. Van munkám, ami ha nem is csilliárdokat, de biztos bevételt jelent a családomnak minden hónapban. Ebből tudok venni a gyerekemnek elég ételt, gyümölcsöt és meleg ruhát, meleg cipőt.

A gazdagságomat nem másokéhoz mérem, hanem a saját korábbi helyzeteimhez, mert sokszor voltam én is nehezebb helyzetben. Az egyetlen különbség az, hogy én sosem voltam egyedül. Mindig volt mellettem egy testvér, aki vett nekem mosószert, ha szükségem volt rá, egy barát, aki ennivalót vett nekem, vagy másban segített.
Talán pont emiatt érzem ezt ennyire szívügyemnek, hogy segítsek azoknak, akik kevésbé szerencsés helyzetbe kerültek. Törlesztem az eddigieket.

karácsony, adományozás, jótékonyság, segítségnyújtás, Örökbe fogadok egy ovit

Kép: Pexels

Látom egymás mellett ezeket a szélsőségeket. És folyamatosan a Caritas pár évvel ezelőtti videója jár a fejemben, amiben sokan ülnek egy szakadékban lévő tál étel körül, hosszú fakanalakkal, azonban ezek alkalmatlanok arra, hogy ételt vegyenek magukhoz. Éheznek mindannyian.

Míg végül az egyik átnyújtja a saját kanalát a vele szemben ülőnek. Túl messze van, nem bírja megtartani egyedül az étellel teli kanalat. Hirtelen a többiek alátámasztják a saját kanalaikkal. Végül egymást kezdik el etetni, a kisfilm kiszínesedik, és már egyikük sem éhezik többé.

karácsony, adományozás, jótékonyság, segítségnyújtás, Örökbe fogadok egy ovit

Kép: YouTube

Én azt mondom, hogy a karácsonyi csoda érzését ne a magunknak szánt tárgyi ajándékokban keressük. Hanem a valaki másról való gondoskodásban.

Rengeteg olyan szervezet van ma Magyarországon, amik hihetetlenül értékes és fontos munkát végeznek; bármelyikhez is csatlakozunk, hálásak lesznek a pluszsegítségért. Akár az OFEO, a Budapest Bike Maffia, a Magyar Vöröskereszt – de ezt a listát még órákig folytathatnám.

Viszont nélkülünk, a mi segítségünk nélkül ezek a szervezetek sem tudnak elég hatékonyak lenni. Szükség van ránk, szükség van arra, hogy azt a pluszlépést, amit a milliomodik ajándék felkutatásába fektetnénk, inkább nekik szánjuk.

karácsony, adományozás, jótékonyság, segítségnyújtás, Örökbe fogadok egy ovit

Kép: Canva

Ha maradt otthon olyan baba- és gyerekruha, esetleg játék, amire már nincs szükség, mesekönyvek, amiket már nem olvas senki, babák, amik már csak ücsörögnek a sarokban, ajánld fel ezeket!

Ha módod van rá, a következő nagy bevásárlásnál, kérlek, tegyél be egy pluszszappant vagy -fogkefét, -betétet a bevásárlókosárba, amit aztán eljuttatsz a megfelelő helyekre!

Vállalj önkéntes munkát melegétel-osztásnál, vagy a magadnak vásárolt 42. pár cipőt, ruhát idén vedd meg másnak, akinek egyébként egy sincs. Lepd meg az ismeretlen idős nénit a lépcsőházadban – lehet, hogy egyedül tölti az ünnepeket.

A karácsonyi csoda abban a tál ételben vagy cipőben, de akár egy kedves mondatban is benne lehet.

Itt ülünk egymással szemben, csak át kellene nyújtanunk a kanalat.