Sok mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy egyszer az én papíromra is rákerül: terhességi diabétesz. Ijesztő tud lenni, hogy a hormonháztartás felborulása milyen hatással van az anyára és a babára. Az pedig egyenesen rémisztő, hogy egyetlen szempillantás alatt 39 évnyi hedonista életmódra kell nemet mondanom.
Terheléses cukorvizsgálat
Csak legyintettem, amikor a laboros nővérkék verbálisan is megszurkáltak a rendelőintézetben, mert kibontott hajjal jelentem meg a vérvételen. Bátran kiálltam a próbát, hiszen csak egy pár órát kell vegetálnom az ezeréves kórházi csempe árnyékában a cukros lötyi elfogyasztása után, aztán irány a büfé, és bedobok egy jó kávét meg valami tömött húsos szendvicset, és az élet megy tovább.
Babát várok, legálisan halmozhatom a tányéromra a földi élvezeteket a terheléses cukorvizsgálat után. Pedig ekkor már két hónapja diétáztam nőgyógyászom javallatára, mert túl gyorsan szaladtak fel rám a kilók. Diétázom én, a hedonista, aki soha életében nem fogyókúrázott. A vérképem azonban további orvosi beavatkozásokat indikált. Beütött a krach: a 28. héten terhességi diabéteszt diagnosztizáltak.
A kezelés kezdetét veszi, de mikor lesz hatása?
A még szigorúbb diétától egy hónap alatt fogytam fél kilót, és örömömben sírtam, mert úgy éreztem, megérte leküzdeni a tűfóbiát, s kétnaponta négyszer döfködni az ujjbegyeimet, hogy kitöltsem a diabétesznaplót. Tegnap még büszke voltam magamra, amiért hetente csak három alkalommal rontom el az adagolást, és így is sikerült megállítani a hízást.
Maszkba folyattam a könnyeim
Ma megint sírtam, a kórházi vécé félhomályában. Szappan meg papírtörlő nélküli egészségügyi helyiségben folyattam a könnyeimet a maszkomba a dietetikus kontroll után.
Hetente háromszor látogatom a nővérszobákat. Heti háromszor sétálok a kórház emelkedőjén egyik rendelőből a másikba vérképeket, ultrahangokat és időpontokat hajkurászva, miközben otthon kéne feküdnöm, hogy ne nyíljon ki újra a méhszájam. Teljesen szokatlan párbeszédekbe bonyolódom bele, és próbálok felnőttesen kiállni magamért.
Diabétesz a felhőben
– Hol van a papírja? Adja ide!
– Doktor úr, melyik papírra gondol?
– Maga még nem volt nálam?
– De igen, csak akkor másik rendelőbe mentünk be. Ez az első kontrollvizsgálat.
– Mások ki szokták nyomtatni a leletüket a felhőből, mert érdekli őket.
– Azt gondoltam, a leleteket öntől kapom meg, hogy ön véleményezze itt, a konzultáción. De ha azt kívánja, hogy nyomtassam ki, és hozzam el máskor, akkor kérem, jelezze, s legközelebb ezt teszem.
– Hát nem tudja, hány gramm szénhidrát van egy kifliben? Akkor hogyan követi a diétát?
– Nem tudom. Azt tudom, hogy azért ugrott ki itt a cukrom, mert a kifli helyett két szelet purpurt kellett volna ennem, viszont végtelenül unom, hogy 100 napja minden reggel purpurt eszem, s egész egyszerűen megkívántam egy népművészeti magaslatokba hajtogatott vajas kiflit, ami egyszerre masszív, szaftos, puha, fehér, és csak a számban olvad, nem a kezemben. A vérzsírom meg azért magas, mert még a Korpovit kekszre is teavajat kenek, hogy legyen íze. Csoki, süti, cukor el van felejtve.
– Az nem biztos, hogy attól van, hívja fel a tanácsadót, hogy beállítsanak egy másik diétát, és telefonáljon, ha az értékei kétszer egymást követően 7 fölé mennek, akkor majd adok magának inzulint éjszakára.
– Rendben, köszönöm! – Csodálatos, mesés hetes. Mézeskalácsot bezzeg nem ehetek! A miheztartás végett tehát magoljam be a szénhidráttartalmakat, és ne szegjem meg a diétát még két hónapon át.
– Doktor úr, most nagyon megijedtem! – mondtam, és elsírtam magam, mert tegnap még ott fénylett a homlokomon a diétázók babérkoszorúja, ma meg újabb megszorításokat kaptam, és néhány kis egyest. Ezzel le is telt a tíz perc rendelési idő, amiért kétszer egy órát utaztam a büdös BKV-n. A doktor bácsi egyébként meghatódott a könnyeimen, és tudom, hogy rendkívül lelkiismeretes, nem lehet rá rosszat mondani. A kórházi protokoll az, amit nehéz megszokni, mint elsős gyermeknek az iskolát. Ezért akadtam ki.
Nincs más választás
Hazafelé a buszon figyeltem a fémgyűjtők gondtalannak tűnő párbeszédét, ahogy gátlástalanul ösztönzik a budai lakosokat, hogy keressék ki nekik az okostelefonjukon, hogy mikor nyit a 2. kerületi hulladéktelep. Se tiszta ruhájuk, se tiszta pillanatuk nem volt, csak utaztak a céljuk felé beszívva, szétvetett lábakkal. Én meg azon feszengek, hogy hova temessek 39 évnyi hedonista életmódot. Sirattam a telefonom foodporn mappáját. Sirattam a „kajakómát” és a „megkívántamegydobostortát”.
Magammal kell foglalkoznom
Rájöttem, hogy ebben az egész életmódváltásban az a szokatlan, hogy magammal kell foglalkoznom, nem a családdal, a munkával vagy a háztartással. Időre és grammra szabályozom az egészségemet. De mi a cukorbetegség lelki háttere? Állítólag nem tudok szeretni – mondják ezt egy anyának. Elgondolkodtam. Lehet, hogy mégsem tudom szeretni azt az állapotot, hogy nem sportolhatok, nem emelhetek, nem tudom takarítással levezetni a feszültséget, sem szaunával vagy egy koktéllal.
Nem sétálgathatok és nem is dolgozhatok, mert balesetveszélyes. Képtelen vagyok kikísérletezni a dietetikus zabkorpás túrógombócát, mert 10 perc álldogálás után begörcsöl mindenem deréktól lefelé. Viszont háromóránként ennem kell, és ma megint ráfaragtam, hogy indiai helyett kínait választottam, mert a keményítőtől csúnya értékeket produkáltam, pedig a köretnek csak a felét toltam be, de a savanyúság nyilván tartalmazott cukrot is.
Legyek Hüvelyk Panna!
Szóval itthon, a kanapén szépen végighallgattam a Mozart-féle Requiem meghatározó szekvenciáit a belső hallásommal, és teavaj helyett margarinra váltottam. Most a gyomrom a kénköves pokol, és azt kívánja, zsugorodjon a hedonista énem Hüvelyk Pannává, telepedjen meg a karácsonyi kaktusz tövében, húzzon magára némi kávézaccot, és aludja át ezt a pár hónapot.
Lehet, hogy időközben visszaáll a hormonháztartásom. Hüvelyk Tekla ráér karácsonykor előjönni a szegfűszeg, az anyatej, a halászlé és mákos guba illatára, addig meg marad a vércukor-ellenőrző szurkálódás és a Korpovit.
Kattints a Podcast hallgatásához!
