Egészségügyi kockázata ugyan nincs sok, de tény, hogy nem higiénikus, sőt nem is a leggusztusosabb dolog a fikaevés. A jelenség mégis létezik: gyerekeknél gyakrabban, de a felnőtteknél is előfordul. De tulajdonképpen mi is a bajunk az orrtúrással? És vajon mi állhat ennek a hátterében? Ruttner Zsóka tanácsadó szakpszichológust is megkérdeztük.
„Fogalmunk sincs a funkcionális szerepéről, pedig akár előnyös is lehet” – ezt a fikaevésről mondta a BBC-nek a Berni Egyetem professzora, Anne-Claire Fabre, akit egy orrát piszkáló véznaujjú makival való találkozás ösztönzött arra, hogy közelebbről is megvizsgálja a jelenséget. A tudós azt szerette volna megtudni, hogy a furcsa, vékony, már-már aránytalanul hosszú ujjairól híres, kizárólag Madagaszkáron élő főemlős ujja hogy tud teljesen eltűnni orrtúrás közben. A kérdés annyira izgatta a professzort, hogy 3D-s anatómiai elemzést is végzett a maki fejéről: kiderült, hogy az állat ujja az orrmelléküregen át egészen a torokig és a szájig hatol.

Orrtúró főemlősök
Anna-Claire Fabre a kollégáival ezután a tudományos irodalomban keresett bizonyítékokat más, orrot piszkáló állatokról. A Journal of Zoology című folyóiratban közzétett tanulmányukból kiderült, hogy a csapat 12, orrtúráson kapott főemlősre bukkant. A professzor azonban rámutatott, hogy nagyon kevés olyan kutatás létezik, amely arra keresné a választ, hogy miért alakulhatott ki az orrpiszkálással kapcsolatos késztetés az állatokban – no és az emberben.
Genetikai háttér
Noha valóban kevés az információnk a fikaevés genetikai hátteréről, egyes szakértők úgy vélik, köze lehet az önemésztéshez. A szakirodalomban autofágiának nevezett, a szervezet számára – mondhatni – létfontosságú folyamat tulajdonképpen egy körforgás, amely során a régi, elhasználódott makromolekulák újrahasznosulnak. Önemésztés egyébként az is, ha egy emlős a kicsinyei világrahozatala után megeszi a méhlepényét, vagy a kutya a hányás után a saját gyomortartalmát. Miért hagyná hát veszni a szervezet pont a nagy energiaráfordítással előállított orrváladékot?! Ha pedig arra gondolunk, hogy az egyébként naponta egy-másfél liternyi termelődő takony nagy részét lenyeljük, mert a garatunk felé folyik, már nem is olyan nagy dolog az, hogy a fehérjebaktériumokból és falósejtekből álló, kibányászott fikával is el tud bánni a testünk, a gyomorsav ugyanis azt is felemészti.
Segítség a fogszuvasodás megelőzésében
Egy, az Applied and Environmental Microbiology című szaklapban publikált kutatás szerint a takonyban található mucinok segítenek a fogszuvasodás megelőzésében. Ezek közül az MUC5B az, amely megakadályozza a fogszuvasodást okozó Streptococcus mutans baktérium megtelepedését a fogakon.
Ezért inkább ne!
Ha tehát egészségügyi kockázata nincs a fikaevésnek, akkor miért is szörnyülködünk el azon, ha észrevesszük, hogy a gyerekünk túrja az orrát? Egyrészt azért, mert nem szabad elfelejtkeznünk a fika káros baktériumok terjesztésében játszott szerepéről, valamint arról, hogy a turkálással sérülhet az orrnyálkahártya is. És ugye ott az orrtúrók negatív társadalmi megítélése is…

Aggodalomra semmi ok
Mindezek mellett mindenképpen fontos leszögezni, hogy gyermekkorban orrot piszkálni azért egyáltalán nem rendkívüli. Ruttner Zsóka pszichológus szerint ez ugyanis leginkább a gyermeki kíváncsiságról szól, valamint a tanulás és a testfelfedezés része.
„A gyerekek kíváncsiak, és meg fogják kóstolni, ahogyan a homokot is vagy bármi mást, ami a kezük ügyébe kerül. Ez természetes, hiszen ez a tanulás alapja, a környezetükről, saját magukról való tapasztalatszerzés fontos része. Emellett ott van a játékosság is az életükben, amihez akár az is hozzátartozhat, hogy miután az orrváladék jól megfogható, formálható, azzal ismerkedni és játszani is fognak” – magyarázza a szakember, hozzátéve: azon túl, hogy a fikával való foglalatoskodás a gyermek számára valóban egy jópofa dolog, lehet, hogy inkább azért nyúlkál az orrába, mert a felgyülemlett mennyiség zavarja őt.
A pszichológus szerint szülői segítséggel, példamutatással megtaníthatjuk a gyerekünknek a fikakiszedés „alternatív” módjait, a zsebkendőhasználatot, és beszélhetünk arról is, miért nem jó ötlet nyilvánosan orrot piszkálni, esetleg meg is enni a kibányászott dolgokat.
Borítókép: Canva
Ezt olvastad már?
Mi történik, ha valami megüli a gyomrunkat? Itt a magyarázat