Számtalan pozitív történetet hallottunk a lombikprogram sikerességéről, ami mind erőt adott nekünk abban, hogy mi is bizakodóan vágjunk bele. Viszont a lombikprogram árnyoldaláról már keveset beszélnek az emberek. Én most úgy döntöttem, feltárom, hogy férfiként min mentem keresztül egy jövőbeli „talán sikeres ügy” érdekében.
A sok sikertelen próbálkozás és kudarc után a feleségemmel úgy döntöttünk, annak érdekében, hogy közös gyermekünk születhessen, vállaljuk a lombikprogramot, és továbbmegyünk ezen az úton. Mióta az első vizsgálat után az andrológusprofesszor közölte velem, hogy „Uram, sajnálom, ön steril!”, megváltozott az életem.
Újra kellett magamban értékelni, hogy mennyire vagyok férfi.
– Hiszen férfi-e az, aki nem tud gyermeket nemzeni?
– Férfi-e az, aki a feleségének nem tudja megadni, ami számára a legfontosabb: egy gyermeket?
– Nyilvánvalóan kimutatott tény, hogy ennek az oka én vagyok. Hogyan élhetünk ezután tovább?
– Engedjem el, és mondjam a feleségemnek azt, hogy találjon magának egy másik párt, akitől lehet gyermeke, és éljen boldogan?
– Hogyan tegyem? Hiszen ő az életem szerelme, a Feleségem, az oldalbordám.
Ezzel az öntiprással és lelkiismeret-furdalással vágtam neki az orvosok által ajánlott vitaminkúrának és a 10 hét teljes önmegtartóztatásnak. Igen, jól látod. 70 rohadt hosszú nap.
Valahol a lelkünk mélyén sejtettük, hogy nem lesz egy könnyű séta, de próbáltam optimistán hozzáállni a dolgokhoz, és erre biztattam a feleségemet is. Hiszen azt azért tudtuk, hogy ez a próbatétel nemcsak engem fog megviselni, hanem a páromat is.
A terméketlenségben az az észrevehetetlen, hogy a biológiai szükségleteid ugyanúgy működnek, erre utaló jeleket nem tapasztalsz. Tehát az, hogy steril vagyok, nem jelenti azt, hogy impotens is. Házaséletem során kialakult egy rendszeres és számomra kielégítő szexuális kapcsolat, ahol a bennem lévő hormonjaim és szükségleteim kordában voltak tartva.
Én azok a férfiak közé tartozom, akik pár napig bírják szex nélkül, ezután ha nincs, átváltoznak dacos, morgó medvévé. Szóval a biológiai ritmusom erősen követelőzni kezdett, amit a kezdetekben a nemes cél érdekében racionálisan megmagyaráztam magamnak, hogy most ez nem az a pillanat, amikor ennek a nyomásnak eleget kellene tennem.
Kezdetekben úgy gondoltam, fog ez menni, csak el kell terelnem a gondolataimat! Hiszen értelmes férfi vagyok, aki tudja irányítani az agyát, és amúgy is egy férfi mindent kibír. De be kellett látnom, hogy ebbe a próbatételbe igencsak bele kellett állnom, mivel egy idő után mindenben az erotikát kezdtem látni.
A feleségemmel próbáltuk lelkileg egymást támogatni, szeretetéhségünket ölelgetéssel, puszival pótoltuk. De másfél hét után jöttek az első komoly jelek. Egészséges szexuális igénnyel rendelkező férfiként ugyanis külön megpróbáltatás volt a saját feleségem közelségét elviselni. Igen, szó szerint elviselni. Az illatát, a látványát és azt a késztetést, hogy miért ne tegyem meg.
Egy hónap után szó szerint a falat kapartam már, egyre feszültebb voltam. Megkértem, hogy „soha, de soha” ne öltözzön előttem, bugyit, melltartót, lenge ruhákat nem is akarok látni. Egy idő után közös megegyezéssel beszüntettünk minden testi kapcsolatot: nincs ölelés, nincs puszi. Persze lett helyette feszültség, sírás, komorság és befelé fordulás.
Ez is érdekelhet
A munkámra sem tudtam figyelni. A belső feszültségem egyre jobban felszínre tört, robbantam minden ártatlan szón. A környezetem is nehezen viselte a hangulatingadozásomat; utólag is köszönöm a feleségemnek, hogy kibírta mellettem.
Éreztem, hogy valamit ki kell találnom, ahol a feszültségemet le tudom vezetni.
Elkezdtem dohányozni, majd futni.
Ez a két tevékenység valamelyest segített a figyelmemet napközben elterelni, de az éjszakákkal meg kellett birkóznom. Mert ha nappal nem talál utat a vágy, akkor bizony éjszaka megtalálja azt. Többször ijedten, rémülten ébredtem fel, mert szexuális álmom volt, és kapkodva, pánikolva ellenőriztem, hogy „csak nehogy magömlésem legyen”, mert ezt még egyszer nem bírom ki.
Az utolsó két hétben visszafelé számoltam a napokat, úgy, mint anno katonakoromban, ez némi kitartásra ösztönzött. Megmondom neked őszintén, hogy orvosi vizsgálatot soha életemben nem vártam úgy, mint azt a napot. Alig vártam, hogy végre eljöjjön az a bizonyos 70. nap, megszabadulhassak a bennem felgyülemlett végterméktől, és a hormonjaim újra a régi szerint működhessenek.
Aznap reggel boldogan, büszkén mentem az orvoshoz, hogy meg tudtam/meg tudtuk csinálni. Igen, a mai napig erre a cselekedetemre vagyok a legbüszkébb! És tudod, miért? Mert köztudott, hogy a férfiak számára mennyire fontos a szex, főleg a rendszeres szex. Ezt igazán a férfiak tudják értékelni. De főleg azért, mert a feleségem szemébe nyugodtan bele tudok nézni, hogy én is megtettem mindent, a közös célunk érdekében. A gyermekünkért.
A történet első részét itt olvashatod el.
Folytatjuk.
