Amikor az ember gyerekéről kiderül, hogy ételallergiás, óriási megpróbáltatás megemészteni magát a diagnózist. Aztán, túl a kezdeti sokkon jönnek azok a kérdések, mondatok, mi több, megjegyzések, amelyekre legalább annyira nem lehet felkészülni, mint arra a megmásíthatatlan tényre, amikor azt mondja a doktor néni: „Anyuka, ez bizony cöliákia!” Szóval, most jövök egy kicsit panaszkodni.
Az emberek alapvetően jók, és a legtöbben tényleg megértik, egy cöliákiás például miért nem eszik a búzalisztes piskótából készült szülinapi tortából, és hogy miért állít be vendégségbe egy szatyornyi házi koszttal. Vannak azonban olyanok is, akiknek egy hétórás tréning is kevés volna ahhoz, hogy megértsék, egy ételallergiás gyermek nem a felnőttek hóbortja miatt nem eszik olyan ételt, amely tartalmazza a számára káros összetevőt, hanem azért, mert az megbetegíti.
Ezt a „csodát” senki sem választja, ez jön, ez lesz. Noha tényleg senkitől sem várható el az, hogy tisztában legyen a diéta minden szabályával, sokunknak jólesne, ha egyszerűen csak csendben, megjegyzések nélkül elfogadnák azt, hogy ez van. De csend, na, az nincs! De még mennyire nincs – íme!
„Ennyitől semmi baja sem lesz”
Pedig sajnos de, könnyen lehet baja belőle. A cöliákia ugyanis egy olyan, a vékonybél bélbolyhainak pusztulásával járó autoimmun betegség, amely során a szervezet saját maga ellen indít immunválaszt. Ehhez a bizonyos válaszhoz pedig elég egy negyedmorzsányi a rozskenyérből, egy harapásnyi a teljes kiőrlésű ropiból vagy egy kanálnyi a búzalisztes csipetkével készült gulyás levéből. Ha látványos tüneteket – például hasmenést, hányást, puffadást vagy akár elviselhetetlen görcsöket – nem is okoz egy-egy elfogyasztott gluténos falat, a bélbolyhok attól még károsodnak. Szóval nem, ennyi sem fér bele.
„Pedig fontos lenne, hogy gabonát is egyen a gyerek”
Erre tényleg nem tudok mit mondani, és vitatkozni sem szeretnék ezzel a kijelentéssel, csak annyi a lényeg, hogy ha már gabona, akkor ne búzát, rozst, árpát vagy zabot tukmáljanak!
„Az hogy lehet, hogy régen nem volt ételallergiás gyerek?”
Na igen, van azok tábora is, akik szerint óriási humbug az ételallergiásdi, és az egész tulajdonképpen nem más, mint egy nagy 21. századi katyvasz. Valószínűleg az ő utcájukban nem lakott Józsi, tudod, akinek mindig tekert a hasa, meg az osztályba se járt olyan vézna kislány, mint Juditka, aki mindig az utolsó volt a tornasorban, mert négy nyár alatt sem sikerült egy centivel magasabbra rajzolni a vonalkát az ajtófélfájukon.
„Rántott húst csináltam, majd leszedjük neki a panírt”
Nem kötelező tudnia senkinek, hogy miről is szól a gluténmentes diéta, de egy alapvetően glutént tartalmazó étel nem lesz attól mentes, ha megfosztjuk az érzékenységet okozó összetevőtől. Így tehát bármennyire is szívélyes egy vendéglátó, a bepanírozott rántott hús bunda nélkül nem pálya, ahogyan egy natúr hús sem, ha az olyan edényben főtt vagy sült, amelyben korábban gluténos étel készült.
„Már a gyerekeket is berántják a hülyeségbe”
A legszívfájdítóbb azt volt hallani, amikor azt mondta nekem egy korábban sosem látott nő – aki egyébként maga is anya –, hogy ő sosem tudná a gyerekével megtenni azt, amit én. Mármint hogy nem adok neki enni azt, amit szeret. Érted. Megfosztom minden jótól a diéta miatt. Érted. A kezdetek kezdetén még magyarázkodtam, aztán rájöttem, hogy azzal tényleg nem érdemes kommunikálni erről (sem), aki azt feltételezi rólam, hogy rosszat akarok a csemetémnek. Pont.
„Reklámfogás az egész”
Azt hittem, elájulok, amikor először hallottam, hogy – figyelj, pontos idézet következik – „szégyenteljes dolog bedőlni a különféle diétát népszerűsítő reklámoknak”, az meg aztán maga a pokol, hogy „a felnőttek belerángatják a gyerekeiket is a hülyeségbe”. Szerencsére nem nekem mondták…
„Utánanéztél már, hogy mi lehet ennek a lelki háttere?”
Egy újabb gyomros. Persze hogy a legtöbben utánanézünk, hogy aztán egy újabb olyan dolgon rágódhassunk, amelytől még sz.rabb anyának érezhetjük magunkat. És amúgy hogyan is lehet erre a kérdésre válaszolni? Talán úgy, hogy igen, utánanéztem, és most rögtön el is mesélem neked, mire jutottam?
„Szegény gyerek”
Na ez, na ez az a megnyilvánulás, amelytől valami eltörik, megszakad, megszűnik bennem, zúgni kezd a fülem és lüktetni a fejem! Ehhez még általában jár egy félrebiccentett fej, felhúzott szemöldök és a gyerekre szegezett sajnáló tekintet. Kösz! Amúgy miért szegény ez a gyerek? Azért, mert búza- helyett rizslisztet sütök a királylányos tortájába? Vagy azért, mert nem abból a fűszerből teszek a paradicsomos húsgombócába, amelyikből eddig?
Mi – ahogyan a legtöbb cöliákiában érintett család – a kezdetektől a világ legtermészetesebb módján kezeljük az ételallergiát. Ehhez igazítottuk a konyhánk működését, és ehhez alkalmazkodunk a mindennapjainkban. Az ételallergiás gyermek akkor lenne „szegény”, ha ezekkel mi, szülők egyáltalán nem is foglalkoznánk.
„Nyugi, majd kinövi!”
Sajnos nem. Ez ugyanis egy „kinőhetetlen” betegség, amelynek máig az egyetlen kezelési módja az élethosszig tartó, szigorú, gluténmentes diéta.
„Ez mentes? Köszi, nem, én a hagyományosat szeretem!”
Ennek van egy olyan variációja is, hogy „nem hiszem el, hogy ez tényleg gluténmentes, hát ez finom!”. Már hogyne lenne az! Ettől a túrós batyutól például eddig mindenki lehidalt, aki megkóstolta. De most komolyan: tényleg azt gondolják sokan, hogy leszoktunk a normális ízekről és egyáltalán az étkezésről, csak mert más lisztet használunk?
Ezt olvastad már?
Kattints a Podcast hallgatásához!
