Családmesék: dokumentarista fotók egy édesanya szemével

Szeret jelen lenni és dokumentálni, elkapni a visszahozhatatlan pillanatokat, az őszinte érzelmeket az arcokon és a gesztusokban – Baráth Mea történetmesélő fotográfus képein a családi élet íze, színe és zamata látszik mindenféle póz nélkül. A dokumentarista fotós maga is édesanya, aki hiszi, hogy családban élni ajándék.

Szívet melengető pillanatok

Baráth Mea pontosan tudja, milyen az, amikor este pakolod le az asztalról a reggelit, harmadszor cserélsz játszós pólót, vagy éppen úgy teszel igazságot a csemeték között, hogy nem is tudod pontosan, miben döntesz. A dokumentarista fotós ugyanis maga is édesanya, aki a négy gyermekével és a férjével egy Nógrád megyei csendes kis faluban él, mint mondja, meglehetősen hangos életet. Ő pedig éppen ilyen zajos, kedves, szívet melengető családi pillanatokat örökít meg. Azok, akik az otthonukba hívják őt, csakis olyan képeket kapnak, amelyeken egytől egyig a családi életük íze, színe és zamata jelenik meg, pózok és mesterkélt beállítások nélkül. Igazi Családmesék.

Család és vállalkozás született

A fotográfus első gyermekének, most már kamasz lányának féléves korában kezdett el egy fotóiskolát, ami régi vágya volt. Mint mondja, mindez pont annyi elfoglaltságot adott, hogy kikapcsolódjon általa, így ez a lehetőség az anyaságában is támogatta.

„A képzés kétéves volt, mire befejeztem, megszületett a fiam. A képek világa gyerekkoromtól vonzott, a vizualitás mindig is fontos módja volt számomra a világ befogadásának, értelmezésének, az arra való reflektálásnak. A gyerekeim mellett, akik mára négyen lettek, folyamatosan fotóztam, egy időben saját stúdiót működtettem.”

A már dokumentarista fotográfiát is tanító Mea a legtöbbet saját családját fényképezte.

„Nagycsaládban az élet elég változatos, én pedig szeretem a pörgést; a gyerekekkel való együttélés számtalan szürreális helyzetet hoz. Szeretek jelen lenni és dokumentálni, elkapni a visszahozhatatlan pillanatokat, az őszinte érzelmeket az arcokon, a gesztusokban. Olyasmit vágyom megőrizni a képeimben, ami a család valósága. Hiszek abban, hogy családban élni ajándék, és a hétköznapi pillanatokban bújik meg maga az Élet: libabőr és szívdobbanás.”

Karanténos mindennapok

A Covid–19 hozta leállás, bezárkózás miatt a családi fotózások is elmaradtak. A megrendelések távolságtartó fotózásokra redukálódtak, teleobjektívvel, maszkban. Pedig ez pont az a műfaj, ahol szükség van közelségre, a kapcsolódásra. Mea családját ebben az időszakban az online világban dolgozó, arculatokat tervező, honlapokat építő férje tartotta a vállán.

„Ahogy mentünk bele a karanténba, egyáltalán nem volt munkám. A gyerekeim viszont itthon voltak, a kamasztól a két és fél évesig, ők visszaadták a motivációmat a fotózásra. Élveztem a zűrös-zajos családi életünket.”

Díjak és elismerések sora

Mea épp a bezárkózást megelőző hetekben fogalmazta meg, hogy mennyire vágyik szakmai visszajelzésekre. A családok, akik felkérik őt, kivétel nélkül hálásak, és nagyon elégedettek a munkájával, őt pedig feltölti az, hogy örömet szerezhet azzal, amit ad. Ám szerette volna magát szakmailag is elhelyezni a palettán. A nyár hozta enyhülésben, életében először Mea úgy döntött, hogy részt vesz egy fotós alkotótáborban. A Drégelypalánkon évek óta megrendezett közösségi hetet, a FotóFalut tanulásnak és szakmai kihívásnak is szánta önmaga számára.

„Csodálatos volt támogató, lelkesítő és magas színvonalú művészi közegben csak a munkára koncentrálni. Ekkor készült el Bácsi Róbert László és Urbán Ádám mentorálása mellett a Szamaras Lőrinczről szóló anyagom, ami a legnagyobb elismerést, az International Photography Awards első helyét hozta el számomra, és a Budapest International Foto Awardson szintén első helyezést elérve ki fogják állítani Budapesten. Az életünket is naplóztam, díjnyertes sorozat lett a karanténos mindennapjainkból. Egy nemzetközi projektbe is bekerültem, a Six Feet Apart oldalon ennek a jelentős időszaknak állít egy kezdeményezés vizuális napló formájában történelmi korrajzot, a világ minden tájáról érkező alkotók munkáiból.”

A túlélés záloga

A fotózás Mea számára mentálisan is a túlélése záloga: a pillanat művészete, amely segít megérkezni a jelenbe.

„Ami biztos, az a most, és ezekben a bizonytalan hónapokban ez lett a legfontosabb számomra. Így, hogy nem a megrendelői munkákat dolgoztam fel, maradt időm saját projektekre és a fotópályázatok lenyűgöző anyagait böngészni. Ezek a sikerek nemzetközi lehetőségeket is hoztak, egy olasz, online, családi dokumentarista fotós konferencián mutatkoztam be, ezenkívül több magyar és külföldi megjelenés előtt nyíltak ajtók. A legnagyobb nyereség mégis az, hogy kezdem elhinni, hogy amit csinálok, tényleg jó, és mások számára is fontos értéket képvisel.”