„Nem a kilók száma határozza meg az önbizalmad, hanem a saját magadba vetett hited”
– Yurkov Kovács Orsolya a stílusmisszióról

A Yurkov mögött egy hétköznapi nő személyes válsága és felemelkedése áll. Kovács Orsolya rengeteg nőt és férfit emelt fel azáltal, hogy megmutatta nekik belső erejüket.

Orsi 15 évig dolgozott az informatika világában, majd egy komoly kiégést követően, amelyre ráment a házassága és az anyagi biztonsága is, gondolt egy merészet, és visszatért a gyökereihez, a ruhákhoz. Hiszen annak idején ruhaipari szakközépiskolát végzett.

Before and after – Orsi

Kiterápiázta magát a trutyiból

Az önbizalma a padlón volt, amikor elkezdte beleásni magát a stílus rejtelmeibe, majd elkezdte saját magán alkalmazni a tanultakat. A színek, formák, kiegészítők tudatos használatával egy nap újra örömmel nézett a tükörbe, ahogy ő szokta emlegetni, „kiterápiázta magát a trutyiból”, és rájött, hogy ezt a tudást mindenkinek el akarja mondani. Ebből lett a Yurkov, Magyarország piacvezető stílustanácsadó vállalkozása.

Anyamagazin: Nagyon tudatos nőnek ismertelek meg, Orsi. Kíváncsi vagyok, hogy néz ki nálad a reggeli rutin. Hangulat alapján döntesz, hogy mit veszel fel, vagy már van egy terv a fejedben vasárnap este, hogy melyik nap miben fogsz tündökölni?

Kovács Orsolya: Azt figyeltem meg a vendégeimen, hogy kétféle ember létezik. Az, aki este ki tudja készíteni a ruháját, és reggel azt veszi föl, és van olyan, aki képtelen erre. Volt már néhány próbálkozásom, hogy kikészítettem este, de reggel annyira más lett akár az időjárás, akár a hangulatom, hogy abszolút a reggeli hangulattól függ, hogy mit veszek fel, pedig igyekszem mindig előre eldönteni és megtervezni a napomat.

Sokszor előfordul, hogy videós felvétellel indul a nap, utána jön egy megbeszélés, aztán például anyagbeszerzés, tehát váltakozik a csinos-elegáns, a meg kell jelenni és a nagyon kényelmes és rohanós. Ilyenkor mindig azt csinálom, hogy

pakolok be pluszdarabokat, pluszkiegészítőket, akár csak cipőt váltok, és akkor úgy tervezem meg a szettemet, hogy az megállja a helyét egy sportosabb, laposabb cipővel meg egy elegáns magassarkúval is, és ezeket váltogatom, hogy mindig az adott helyzetnek megfelelően tudjak megjelenni.

A.: Régen a stílustanácsadás úri hóbortnak számított, viszont az utóbbi években egyre népszerűbb lett, kis túlzással már minden bokorban találni egy stílustanácsadót, legalábbis Pesten. Látszik a fejlődés a pesti nőn?

K. O.: Látszik. Én 2010 magasságában kezdtem el ezzel foglalkozni, amikor még nagyon szomorú volt az utcakép. Akkor még nagyon belenyúlt a kétezres évekbe a 80-as, 90-es évek akár „trotyis” öltözete, akár a színekben-formákban félrement darabok. Azért ma már, ha körbenézel, egyre ritkábban lehet látni a férfiakon rövid ujjú inget, arra a szerencsétlen, bő ujjú ingre gondolok; a nőknél egyre ritkábban látni azt, hogy túl mini a szoknya, vagy szilikonpántos melltartó van rajtuk, vagy nagyon félrenyúlnának.

Igen, egyértelműen azt látom, hogy egyre több embert érdekel az, hogyan jelenjen meg, hogy jobban érezze magát a bőrében, és erősítse az önbizalmát.

A.: Általában milyen életszakaszban jönnek hozzád az emberek?

K. O.: Nálunk is működik a vonzás törvénye: olyan hölgyek érkeznek a Yurkov-szalonba, mint amilyenek mi vagyunk, 40-es környéki stílustanácsadók. Azért beszélek többes számban, mert hárman dolgozunk a Yurkovban mint stílusszakértők. Sokan jönnek például akkor, amikor karriert szeretnének váltani.

35 felett, főleg 40 körül a nő mindig felteszi a kérdést magának – leülve, csendesen, hogy akarom-e én azt csinálni, amit eddig csináltam.

És ha a válasz az, hogy nem, vagy hogy húha, én valamin nagyon szeretnék változtatni, ha nem is mindenen, akkor mindig felmerül a kérdés, hogy a karrieremen változtassak, magamon változtassak, illetve elkezdjek-e tanulni saját magamról? Nagyon sok nő szeretné ilyenkor megtalálni azt, hogy mi is az, amivel igazából szeretne foglalkozni, és sajnos a statisztikák szerint sokan elválnak ebben az időszakban, és ez is ahhoz vezet, hogy szeretné újraépíteni magát, megtalálni az elveszett nőiességét.

A.: Az is tipikus helyzet, amikor egy édesanya több év otthonlét után visszatérne a munka világába?

K. O.: Igen, az egy nagyon klasszikus életváltás, amikor jönnek édesanyák, és nagy örömmel újságolják, hogy hosszú évek után ez az első alkalom, amikor végre megajándékozzák magukat néhány órával, ami végre róluk szól, egy kicsit többet megtudnak magukról, és ez olyan szinten kinyitja a lelküket, az önbizalmukat, hogy nagyon nagy töltetet kapnak. Múltkor mondta egy vendégem, miután itt járt, hogy olyan, mintha vérátömlesztést kapott volna.

Az is jellemző, hogy két-három évig otthon van valaki, és tudja, hogy ennyi idő alatt változott annyit a céges környezet, az öltözködési kultúra, hogy a régi ruhái már nem biztos, hogy a mostani céljait tudják szolgálni. Ilyenkor egy kicsit mélyebbre néz, hogy na akkor milyen formákhoz nyúljunk, milyen legyen az új felépített stílusom, eddig nadrágos voltam, megpróbálhatom-e a szoknyát, és így jutunk el lépésről lépésre egy új, kiteljesedett édesanya felé.

A.: Vannak olyan stílusbakik, amelyek a kisgyermekes anyukákra jellemzők? Van egyáltalán bármi különbség, ha egy anya érkezik hozzátok tanácsadásra, vagy egy bármilyen más nő?

K. O.: Igazából itt minden a lelkiállapottól függ. Ugye mindig abból látszik, hogy hogyan érezzük magunkat, hogy milyen a mi reakciónk. Van olyan édesanya, akinek a reakciója az, hogy belefárad az egészbe, és van olyan, akinek semmi extra fáradtságreakciója nincsen, egyszerűen csak szeretne felüdülni, felnőtt emberekkel beszélgetni. Ez ugyanígy igaz a nem édesanyákra is, tehát van, aki annyira kifárad a munkájában, hogy „leharcolva” érkezik ide, belefáradt már a sok szereplésbe, a sok nem önazonos dologba, és azért

az öltözködés pont olyan dolog, amely emlékeztet arra, hogy ki voltál te akkor, amikor még úgy álltál a tükör előtt, hogy tetszett az, amit láttál.

Itt erre emlékeztetjük, és ebből a szempontból nincs különbség az édesanyák és a nem édesanyák között.

Talán ha visszakanyarodunk a stílusbakira, akkor az édesanyák teljesen érthető módon egy kicsit elengedik magukat. Otthon lenni, és ezt most már mindenki tudja, még az is, aki nem édesanya, hogy otthon dolgozni teljesen más összeállítást igénylő dolog, mint amikor valahova el kell menned, ott meg kell jelenned. Azért egy édesanyának nem sok helyen kell megjelennie.

Én hangos szóval is üdvözlöm az idegeneket az utcán, és egyre többször látom, hogy valaki hiába csak leviszi a gyermekét levegőzni a babakocsival, egyszerűen elképesztően jól néz ki még a sportosan elegáns szerkójában is.

A.: Szerintem is jó ezt látni. És mi a helyzet az apatesttel? Folyton a nőkről beszélünk, de azért az apák is hajlamosak egy kicsit elhagyni magukat.

K. O.: Igen, ez így van, és eddig végig a hölgyekről beszéltem, de vannak férfi vendégeink is, bár a férfi vendégek nem szeretik a csoportos tréningeket, ők mindig egyénileg jönnek. Egyénileg, titokban szeretnék megtudni azt, hogy mi áll jól nekik, miben mutathatják meg igazán a férfiasságukat. És igen, az édesapák is elfáradnak, és sokaknál megjelenik az apapocak. Nem is tudom, mi ennek a hivatalos neve.

A.: Hát ez az aputest szerintem.

K. O.: Aputest, igen. Egy picit puhább lesz, akárhonnan nézzük, csak ők könnyebben elfogadják, mint a nők, de azért nem olyan könnyen, mint ahogy mi azt gondoljuk. A férfiaknak ugyanúgy jó érzés, ha jól érzik magukat a bőrükben, ugyanúgy elégedetlenek azzal, ha felszalad pár kiló, és tőlük ugyanúgy halljuk a tükör előtt, hogy „jaj, ez nem jó, az nem stimmel”, viszont nekik nem megy rá a napjuk arra, hogy van rajtuk néhány pluszkiló, és igazából ezt próbáljuk megértetni a hölgyvendégeinkkel is, hogy

nem a kilók száma, nem az életkorod, nem a gyermekeid száma határozzák meg az, hogy neked megrendíthetetlen az önbizalmad, vagy nem, hanem a saját magadba vetett hited.

Ez csak azon alapul, hogy milyen információid vannak saját magadról. Azért jó megtudni azt, hogy milyen fazonok, színek, milyen stílus áll jól, mert ezek az információk kívülről segítenek befelé gyógyítani ezt a hitet, és onnan húzzák ezt az önbizalmat, amit valaha elfeledtünk. Ez így igaz a férfiaknál is, és nagyon jót tesz a házasságoknak – ezt tapasztalatból mondom, ha az egyik fél vagy netán mindketten eljönnek hozzánk egy páros tanácsadásra, mert mindamellett, hogy önismeret is, ismeret a párunk felé is. Ez egy rendkívül jó, közös élmény, amolyan igazi családi csapatépítő.

A.: Mi volt a legextrémebb helyzet, amelyben stílustanácsadóként meg kellett állnod a helyed?

K. O.: Egy férfi ügyfelem volt, egy jóképű, nagyon jó testfelépítésű férfi, és megkértem őt, hogy a paraván mögött öltözzön. Ő annyira otthon érezte magát, hogy ugyan bement a paraván mögé öltözni, és ott vetkőzött le alsónadrágra, de eszébe jutott valami, amit el akart nekem mondani, fogta magát, és kijött alsónadrágban a paraván mögül (hangosan felkacag).

Én pedig megmondtam neki, hogy most azonnal menjél vissza, kérlek, a paraván mögé, ez szeméremsértés, amit csinálsz.

Hát ott tényleg megállt bennem az ütő, mert gyönyörűen nézett ki, dehát nem nézhetem férfiként a vendégemet, úgyhogy megértette, és végül nagyot kacagtunk az egészen.

A.: Nekem még van egy kedvenc sztorim, amikor mesélted, hogy egy csomagtartó hátuljából kellett…

K. O.: Tényleg! Az pedig színelemzés volt. Kaliforniában voltunk, és egy olyan ügyféllel találkoztam, aki ez a nagyon arrogáns típusú férfi volt. Olyasvalaki, aki nagyon gyorsan el akar intézni mindent, tudja, hogy mit akar, és hiába mondtam neki, hogy szánjunk két órát a színelemzésre természetes fénynél, nyugodtan, nem ő el akarta intézni gyorsan és hamar. Majdnemhogy naplemente előtti időszak volt az óceán partján, és a csomagtartó tetején kellett kielemeznem a színét.

Egyébként azért vállaltam el, mert egy nagyon egyszerű színtípus volt, ehhez a személyiségtípushoz egy tél, egy tiszta tél típusú férfi tartozott, úgyhogy könnyű volt rádobálnom a királykéket, a hófehéret és a feketét, tisztán látszott, hogy ez az övé.

A.: Én úgy látom, hogy Magyarországon úttörők vagytok és iránymutatók. Tulajdonképpen elsőként csináltatok videós bejelentkezéseket, és most már van egy előfizetős platform is. Honnan jön ez a rengeteg ötlet és energia?

K. O.: Az eredeti végzettségem marketingkommunikáció-PR, és ehhez jön ez a gyönyörűen kreatív szakma, úgyhogy duplán kreatív szakmám van. Megmondom őszintén, hogy én a mai napig azt hiszem, hogy most már hat éve heti szinten tanulom a marketinget, és úgy, ahogy minket követnek a követőink azért, hogy a stílusban hétről hétre fejlődjenek, én ugyanúgy követek egy fantasztikus csapatot, akik marketingben fejlesztenek.

Gyakorlatilag csukott szemmel csinálom, amit ők mondanak, ezért is vagyunk ma ott, ahol vagyunk. Nagyon nehéz volt rávennem magam a videózásra, de már két-három alkalom után láttam, hogy nagy szükség van arra, hogy információkat, juttassunk el az emberekhez, akármilyen béna is volt a videó. Hiszen nem mindenki tudja megtenni, hogy eljöjjön ide vagy bármelyik másik stílustanácsadóhoz az országban.

Mindazonáltal pedig láttam egy piactanító szerepet is ezekben a videókban, tehát láttam azt, hogy igényt kelt. És azt is tudom, hogy ezek a videók nemcsak hozzám hozták el az ügyfeleket, hanem a piactársaimhoz is. Nagyon örülök ennek, mert sokat fejlődött a piacunk.

Így született meg az előfizetéses csoportunk is, a Yurkov Akadémia, ugyanis azokban a videókban, amelyek díjmentesen elérhetők, ott visszafojtottuk az információt, nem mondtunk el mindig mindent teljes részletességgel, én viszont nagyon szerettem volna egy olyan platformot, ahol végre el tudok mondani mindent, de mindent, ami bennem van, amit megtanultam, és amit folyamatosan tanulok. Így alapítottam meg három év előkészület után a Yurkov Akadémia Stílusklubot.

Itt vagyunk már jó pár százan, lassan-lassan közelítjük az ezret, és itt heti szinten haladó videókkal segítjük a tagokat, és nagyon szeretik.

A.: Mi a következő nagy cél a fejedben? Mert biztos, hogy van.

K. O.: Van! A következő cél az, hogy több specifikus online videótréningünk legyen, ezt el is kezdtük egyébként, nemrég jelent meg az első, 10 + 1 részes online tréningünk, amely a stílus alapjait mutatja be egy strukturált videósorozat formájában.

Illetve a másik, ami ennek az évnek a feladata, hogy egy nemrég végzett tanulómmal elindítjuk Szlovákiában is a Yurkovot.

A.: Hétvégén, amikor leugrasz a sarki közértbe, mit veszel föl?

K. O.: Télen nagyon egyszerű, mert akkor előfordul, hogy a pizsama fölé veszem föl a hosszú kabátot, és a pizsamára húzom rá a magas szárú csizmát, így eltakarom azt, ami rajtam van, és úgy szaladok ki gyorsan – teszem hozzá, hogy én faluban lakom, és ott azért kevésbé érzékenyek az emberek arra, hogy hogy nézek ki, sőt igazából ez az általános megjelenés. Inkább akkor néznek rám furcsán, ha tűsarkúban tipegek be a helyi boltba. Nyáron viszont szeretek felöltözni, még rúzst is dobok magamra, ha nem kell éppen maszkot viselni, és akkor odafigyelek rá, hogy miben megyek ki.

A.: Megnyugtató érzés, hogy te is földi halandó vagy.

K. O.: Bizony-bizony. Még búcsúként szeretnék egy történetet megosztani veled, amit itt láttam az egyik privát ruhavásárunkon a Yurkov-szalonban. Az egyik édesanya elhozta a kislányát. Egyrészt tök jó volt, hogy eljött az édesanya, és egy kicsit felfrissítette a ruhatárát, másrészt pedig elhozta a gyönyörű, totyogó kislányát. Arra lettem figyelmes, hogy a kislány talál egy centit, a nyakába akasztja, odamegy a tükör elé, elkezd illegni-billegni, és csodálja magát, nagyon tetszik magának. Ez számomra olyan ahaélmény volt, mert

rájöttem arra, hogy van egy olyan korszak, amelyben még csodáljuk és szeretjük magunkat, bárhogy is nézzünk ki. És aztán történik velünk valami, és onnantól kezdve elkezdjük magunkat bántani, kritizálni,

elkezdünk magunkhoz olyan rondán beszélni, ami – hogyha a gyerekünkhöz vagy a szerelmünkhöz beszélnénk így, idézem: „hogy nézel ki, mekkora a segged, de nyúzott vagy, dagadt vagy, vékony vagy, görbe a lábad” stb. – nem tudom, meddig maradnának szeretettel mellettünk. És akkor döbbentem rá, hogy valahogy ezt kell visszahozni magunkban, ha csak egy-egy pillanatra is felnőttkorban, de tudjuk magunkat így csodálni, ahogy ez a kislány. És képesek legyünk levetkőzni azokat a téveszméket, amelyeket az évek során magunkra rántottunk.

A.: A tanácsadáson túl van egy szakmai képzésed is a jövő stílustanácsadóinak, ezáltal sokszorozódik az információ, amit át szeretnél adni. Én is részese vagyok a missziónak. Mit tennél a batyumba a hamuban sült pogácsán kívül, mielőtt világgá mennék a yurkovos diplomámmal?

K. O.: A batyudba nagyon nagy adag hitet tennék saját magadban – ugyanis minden kezdő vállalkozóra jellemző, főleg, ha karriert vált –, hogy amit eddig csináltál, abban magabiztos vagy, ott van egy szakmai önbizalmad, már tudod, mikor mihez nyúljál, mikor mire reagálj. Viszont amikor egy új szakmában kezdesz el kibontakozni, akkor még nincs meg ez az önbizalmad, pedig a tudásod megvan; tanárodként azt a hitet tenném bele, hogy merjél próbálkozni, elindítani egy telefont, megkérdezni valakit, mert ezzel fogsz rutint szerezni.

Hiszen az önbizalomnak az az alapja, hogy minél többet gyakorolj. Néha sikerül valami, néha nem, és mind a kettőből annyit fogsz tanulni, hogy elképesztően sok szakmai önbizalmad lesz.