Itt lötyög, ott lifeg, ez meg itten narancsbőr. Állok a tükör előtt, inkább már bele se nézek, mikor is a gyerekem a látványtól beindulva egy megsemmisítő dalt költ spontán a nem túl feszes fenekemről. Ez az utolsó csepp a pohárban! Fel kell állnom a kanapéról. Juli vagyok, 40 éves, két gyerek csodás (dehogy!?) anyja és motiválni jöttem.
Tudtátok, hogy a kanapéról felállás az egyik legnehezebb dolog a világon? Tudományosan nem bizonyított tény, de én hamarabb kelek fel éjjel nyolcszor pelenkázni, mint hogy felkeljek a kanapéról és elkezdjem a “tudjátokmit”. Azt, a sportot. Először is keresni kezdem az ideális időpontot, napot, napszakot és mozgásformát. Aztán ráfogom az időjárásra, miért mégse. Ülök a kanapén, és esz az ideg. Hétfő van. Az ilyet mindig hétfőn kell elkezdeni. Vagy január elsején. Január van, baszki.
Na de akkor most tényleg elkezdem!
Lötyöge,
Lötyöge,
Lötyöge,
Lőőőő! – jut eszembe a gyerekem cuki, de kegyetlen dalocskája meg az érzés, ahogy a fenekemet lengeti közben. Amellett, hogy elküldöm a kölyköt valami bentlakásosba, ez egy borzalom. Tényleg lötyög, tényleg lóg. Azonnal nyomtam be a Youtube-ot. 10 napos jógakihívás, ez kell nekem! Öt perc után lépek ki, ez nem nekem való. Bíró Ica, rá emlékszem a 90-es éveimből. Volt egy tuti has, comb, fenék videója, elő vele! Semmi nem megy, sírhatnékom van. Eldöntöm, mától minden nap megcsinálom. Dehogy csinálom. Keresek másikat. Jönnek a plankek. Összeomlok. Konkrétan nincs hasizmom. Felmentést adok magamnak, túl hangosan szenvedek ugyanis. Csak felverném az alvó dedeket. Szóval igazából csak önfeláldozok. Simisimi.
Meg van: futni fogok!
Óóó, hát futni kellene, azt régen szerettem. Ülök a kanapén, kelj fel, baszki! Mi olyan rohadt nehéz ebben? Esküszöm, nehezebb mint futni. Aztán egyszer csak megmozdulok, megyek a szekrény elé, öltözöm, húzom a cipőmet, bedugom a fülest, melegítek és “Édes Istenem, én futok!”
Mintha apró kis csonkokon szaladnék, a tüdőmben meg tüzet raktak. Én ezt nem bírom, inkább az Ica! Ne már, csak addig a fáig fuss, oké, most meg addig a másikig. Szúr az oldalam, megpróbálom kilélegezni magamból, de nem megy, sétára váltok. Hogy az a…! Indulj már!!! Nekiiramodom. Olyan hangosan zihálok, hogy a fejem defibrillátorért kiált, de már látom a célt. Eufóriát érzek. Megcsináltam: lefutottam két nevetséges kilométert.
Örökös újrakezdés
Nem először! Örökös újrakezdő vagyok és mint olyan, már tudom, nem a mai volt a legnehezebb feladvány. A következő lesz az. Mindenféle értelemben. Testileg és mentálisan is. Az első alkalom általában óriási sikerélmény, a második kényszer. Kényszer, hogyha elkezdted, fejezd is be. Ha kihirdetted országvilágnak, nem fordulhatsz vissza. Főleg hogy annyiszor megtetted már.
Következő nap ismét rajtam a futócipő cirka 60 percnyi lamentálás után, úgy mint megyek, nem megyek, megyek, a picsába, dehogy megyek, egy gyenge kaka vagyok, megyek, akarom, nem akarom, enni akarok és így tovább. Végül felszívom magam, bár ez nem jelent semmit. Ismét szembe kell néznem a démonjaimmal: a kitartás hiányával, a kishitűséggel, az önbizalomhiánnyal, a mindig feladással. Ezek az én nagy dé,onjaim. És csak fújják, okádják a magukét: HAGYD ABBA! NEM FOG EZ MENNI! ÚGYIS FELADOD MINT MINDIG MINDENT! MAJD HOLNAP! MAJD HOLNAP! MAJD HOLNAP! Őket kell elhesegetni
Induláskor szinte egyből szétesik a mozgásom. Jön is a szúró fájdalom, az ára annak, hogy nem akartam futni. A nyafogásé, ami kitölt az első öt percben. Már rég futok, de még mindig tiltakozik az agyam, és ordítanak a fejemben a démonjaim: hagydabbahagydabbaannálafánálhagydabba! Nem hagyom, Isten tudja, miért, de nem! Fától fáig haladok ismét. És picsogok. Aztán… egyszer csak beüt a giccs, kisüt a nap fél percre és én átlendülök. Még régebbről tudom, hogy van egy pont, ahonnan mindig jó, ahonnan repülés van. Most itt van megint. Ezért kezdem el mindig újra és újra. Dehogyis, Ne kamuzz magadnak, figyelmeztetem magam: a feszes fenékért csinálod!
Nincs kifogás
Sziklaszilárd (mindig az!) az elhatározásom. Nincs több kifogás, nyafogás, szégyenkezés. Elindítom magam az úton, futni fogok, tornázni fogok, jól fogom magam idén érezni a testemben. Nem állhatok még löttyedt seggel a tükör előtt. Negyven vagyok, nem nyanya. Szóval nem nézhetek ki így. Nem fogok és kész! Ezt most magamért teszem! Kőkemény önbizalomépítés indul. Nincs kifogás! Nincs, mert megy.
Ja, igen, a löttyedtsegges fotó! Azt várjátok még, mi? Na azt biztosan nem mutatom meg! Jesszus, dehogy! Aludni akartok éjjel, nem? Meg holnap futni! Ugye?
Juli
Borítókép forrása: Unsplash
GIF-ek forrása: Giphy
