„A fogtündér egy kitalált lény, aki ajándékot hagy a gyerekeknek, cserébe a kiesett fogért, hogy így a gyerekek ne féljenek a foghullástól, hanem várják azt” – ezt írja a Wikipédia. Szerintem pedig egy kreatív szülő anno kitalálta, hogyan hidalhatja át a saját maga által hozott „csak jeles alkalmakra kapsz ajándékot”-szabályrendszert. Én meg tartottam magam az elveimhez, miszerint nem, Fogtündér nincs. Aztán nálunk is téma lett…
Természetesen a Fogtündér is olyasmi, amire anyai időszámításom előtt határozott nemet mondtam. Elvégre ez csak amolyan átvett hülyeség! Hozzám sem jött, még hallani sem hallottam róla gyerekkoromban – mégis normális ember lettem. (Oké, ezzel most talán sokan vitatkoznának, de jelen elmeállapotom bizonyosan nem a Fogtündér hiányára vezethető vissza.)
Aztán megmozdult a fogacska
Roppant szilárdan tartottam is az elveimet egészen addig a napig, amíg a cuki-muki elsőszülöttem első cuki-muki fogacskája megmozdult. És itt vége lett. Az „én is felnőttem nélküle” gondolatmenetét pikk-pakk leváltotta a „mindenkihez jön, akkor ide is”-érvelés. Hiszen szegény gyermekem teljesen kirekesztett lesz az ovis szocializációban, ha egyes egyedül neki nem lesz fogtündéres sztorija. Végigcsuklom majd a nyugdíjas éveimet, miközben a fiam terapeutától terapeutáig jár, hogy feldolgozza a traumát: hozzá nem jött a Fogtündér.
Hatalmasnak vélt elveim utolsó darabkáját megőrizendő jött a kompromisszum: lesz Fogtündér, de BIZTOS nem hoz csokit.
Első, második, harmadik…
Elkötelezetten Tudatos Anyaként lelkesen keresgéltem az ajándék apróságokat. Nagyobb izgalommal vártam az estét, mint a gyerek. Amikor elaludt, profi besurranó tolvajokat megszégyenítve csempésztem ki a fogacskát, az ajándékot pedig a helyére. Reggel apával karöltve vártuk a hatást. Először volt is nagy ujjongás, meglepődés. A másodiknál már lanyhult a lelkesedés, a harmadiknál pedig az enyhén érdekorientált gyermekem kissé unottan megjegyezte: hozhatna már csokit is a tündér végre. Itt a bennem élő Tudatos Anyának kicsit rángott a bal szeme ugyan, de még mindig volt elég lelkesedése, hogy átlendüljön a gyermeki kritikán.
Tudatos Anya balra el
Amikor már egyszerre három gyerek szájából potyogtak a fogak, és a Fogtündér egyre gyakrabban szembesült a ténnyel, hogy elfelejtett ajándék biszbaszt beszerezni anyuka, csoki viszont mindig van a háznál, Tudatos Anya végleg eltűnt az alvégen az összes irányelvével együtt. A Fogtündér is átszokott a két-, sőt néha háromnapos késedelmes szállításra.
De szerencsére nálunk egyik gyerek sem pánikol, ha reggel még mindig a párna alatt van a foga, tudja, hogy ez azért van, mert ő túl korán kelt, és elijesztette a Fogtündért, aki így csak reggeli közben tud előbújni, amíg mindenki a konyhában van – anya megmondta, szóval ez így van, és pont.
Extrém fogkeresés
Rengeteg emléke van egy anyának a kihulló fogakról, amelyek – ideális esetben – valóban KI is hullanak. A nyers valóság azonban az, hogy gyakran bizony BEhullanak és lenyelődnek. Persze azok is egyszer KIhullanak, és az igazán Mindenre Elszánt Anyukák azokat is begyűjtik – megjegyzem, erre biztos nem gondolt a Fogtündér kitalálója (tuti pasi volt).
Bevallom, az évek múlásával az elhivatottságom eléggé megcsappant a Fogtündér intézménye felé, a sokadik fognál már nem igazán tudtam rávenni magam a klotyókurkászásra. De a Fogtündér szerencsére nagyon rugalmas. Elég neki pár kedves sor egy kis esetleírással és viszonylag pontos helymegjelöléssel, és máris hozza az ajándékot a lenyelt fogakért is, a párna alá. Azt meg senki nem is akarja igazán tudni, hogyan gyűjtötte be a pórul járt példányokat.
Turkálás, káromkodás, mosolyok
Mindent egybevetve azt hiszem, a gyermekeimnek sikerült egy kis extra csodát csempészni a gyermekkorukba, nem mellesleg ezeket az emlékeket megédesítik a párna alá csempészett édességek. Mi, szülők pedig gazdagodtunk néhány undi turkálással, káromkodással egybekötött fogkereséssel, és jó sok, minden nehézséget feledtető mosollyal.
