web analytics

Válassza az Oldal lehetőséget

Nem vették fel a gyereket a kiszemelt iskolába?

– ezekre figyelj ilyenkor, de nagyon!

Nem vették fel a gyereket a kiszemelt iskolába?  <br><p class='alcim'> – ezekre figyelj ilyenkor, de nagyon!</p>

Ezekben a hetekben dől el, nagycsoportos óvodásaink melyik iskolában kezdik meg a nagybetűs életet szeptembertől. A szülőkön óriási a nyomás és a felelősség, hogy a legmegfelelőbb intézményt találják meg. De mi van akkor, ha megvan az álomsuli, mégsem veszik fel a gyerekünket? Hogyan kezeljük az elutasítást? Sárvári Töttős Györgyi pszichológussal beszélgettünk.

Egyre több szülő választ hagyományos állami iskola helyett alternatív intézményt gyermeke számára. Az okok sokfélék lehetnek, egy azonban biztos: ezekre a helyekre sokszoros a túljelentkezés, ahogy szokták mondani, szinte lehetetlen bekerülni. A túljelentkezés miatt ezek az iskolák megtehetik, hogy válogatnak a gyerekek között, és a számukra legmegfelelőbbeket engedik be szeptembertől, de hasonló a helyzet a nem körzetes iskolákhoz való jelentkezéskor is.

Igen ám, de kik a legmegfelelőbb gyerekek? Milyen szempontokat vesznek figyelembe, végső soron mi alapján döntenek? A válasz leginkább az, hogy nem tudni. Mi, szülők ebben a helyzetben mindössze annyit tehetünk, hogy bízunk a gyerekünkben, és elengedjük a kezét: lesz, ami lesz. Viszont ami a folyosón várakozva könnyűnek tűnik, az eredményt lesve már egyre nehezebb.

iskola, gyerekek, általános iskola

Nem alkalmasak a gyerekeim?

Én már két éve tudom, hogy melyik iskolába szeretném vinni a gyerekeimet. Mondhatni, rátaláltam A Tökéletesre. Ismerem az ikreimet: hatalmas az energiaszintjük, ez igaz, de a szívük és az eszük is, így nem izgultam. Valahogy elképzelni sem tudtam, hogy ők ne kellenének. Négy iskolai ismerkedős délután után dőlt el, nem kellenek. Az első szórásban kitették a szűrüket. Leforrázva éreztem magamat. Ez volt az első alkalom, hogy kimondták mások, hogy a fiaim nem alkalmasak valamire. Ítéletnek éltem meg, kritikának, bántásnak. Éreztem, ahogy feltör bennem a keserűség és a csalódottság. Nem is tudtam, hogy ezek az érzések bennem vannak. Azt hittem, majd lazán kezelem, ha nem jön össze, gyorsan továbblépek majd, mégsem így történt.

Kinek a kudarca?

Csak lassan már múlik belőlem a keserűség, az érzés jól megmardosott. Igazán még most sem tudom elpakolni sehová, és bevallom, megijeszt a dolog, mert nem tudtam magamban tartani: kaptak belőle a gyerekek is. Nem sokat, de semennyinél a kevés is több. Hogyan lehet ezt az érzést elkerülni, vagy mit kezdjünk vele, ha már itt van? Ennek kapcsán kerestem fel Sárvári Töttős Györgyi pszichológust.

Sárvári Töttős Györgyi, pszichológus

Sárvári Töttős Györgyi pszichológus

Anyamagazin: Györgyi, rakj helyre, kérlek, mert érzem, hogy ami bennem van, az inkább szól rólam, mint a gyerekeimről!

Sárvári Töttős Györgyi: Érdemes végiggondolni, miért vagy csalódott. Van, aki azért csalódott, mert kizárólag az anyaság terepen mozog, és így itt minden felértékelődik. Más azért, mert frusztrált időszakot él meg, és ez csak egy utolsó csepp a pohárban. Ehhez meg kell ismerni és érteni a szülő egyéni történetét. Tehát a válasz a magunkba nézés, az önismeret. A miértekre ott érdemes rákeresni.

A.: Így vagy úgy, de egy iskolai felvételi hatalmas stressz tud lenni.

S. T. Gy.: Tényleg az, és mindenkinek, aki benne van: gyerek, szülő, tanár egyaránt megmérettetve érzi magát. Érdemes mégis ezt az egészet a helyén kezelni! Ez egy próbatétel, ami az életben egy útkereszteződés maximum, de semmiképpen sem a siker vagy a kudarc egyetlen és jóvátehetetlen „most vagy soha” lehetősége. Hozzám még sosem jött senkit terápiába, mert valamelyik kisiskoláskori tanulmányi megmérettetése nem sikerült. Olyan viszont már került a látóterembe, hogy abból lett gond, amikor valakit felvételiztettek a szülei egy erős hatosztályos suliba, ahová pechjére fel is vették, és utálta végig az egészet.

Az egészben sokkal fontosabb tényezők is vannak, mint például – és mindenekfelett – a szülők oldaláról érkező feltétlen szeretet megléte vagy hiánya. És itt most arról van szó, hogy a gyerek mit él meg. Nem arról, hogy mi szeretjük-e őt a magunk módján. (Hát persze, hogy szeretjük!) Ő hogy éli meg? Csalódást okozott nekünk? Miért is? Ő is beleadott mindent, mi is – különórákra járattuk esetleg, fejlesztésre hordtuk, kifizettük, megszerveztük, azaz elég jó szülők voltunk.

A.: Meddig érhet el a kezünk?

S. T. Gy.: Szülőként támogatni, bíztatni és a gyerekeink mellett lenni a dolgunk, nem kiállni helyettük az élet próbatételeit. Egyetlen olyan mese sincs, ahol az útra kelő legkisebb fiú helyett valaki, aki ügyesebb, megvív az ellenséggel, valaki, aki jobb kiállású, udvarol a király lányának, megírja a szerelmes leveleit, vagy valaki, aki erősebb nála, legyőzi helyette a sárkányt. A kudarcaink is fejlesztenek bennünket és őket is.

Ez nagyjából a hamuban sült pogácsa. Ebbe belesütünk mindent, amit csak tudunk, és ez a pogácsa majd erőt ad neki, amikor kell. Az eredeti recept végtelen mennyiségű feltétlen szeretetet ír elő. Pakoljunk bele bőségesen! Arra van igazán ráhatásunk, erre kell gondolnunk.

általános iskola, felvételi

A.: Mit és hogyan tegyünk, ha nem sikerült a felvételi?

S. T. Gy.: Ünnepeljük meg, hogy részt vett! Pukkantsunk ki egy jó, epres gyerekpezsit! Mondjuk el, milyen büszkék vagyunk rá, hogy megpróbálta. És kerüljük még gondolatban is, hogy az élete sikere múlt ezen a felvételin.

A.: És mit kerüljünk még?

S. T. Gy.: Az összehasonlítgatást! Magunkban is. A gyerekek pontosan érzik, hogy csak mondjuk, amit mondunk, vagy úgy is gondoljuk. A versenyfutás komoly nyomás lehet rajtunk a szülői társadalom részéről. „Átalussza már az éjszakát? Olvas már az oviban? Én egy órát sem tanulok vele soha, és kitűnő! Nektek hogy megy a suli?” Kérem, aki érezte már, hogy szeretne ilyenkor sikítani vagy bemosni egyet valakinek, az tegye fel a kezét! Nos, ne hasonlítgassunk, ez alap. Mert a feltétlen szeretet arról szól, hogy bármit csinál, szeretem. Pont. Függetlenül a tesójától vagy a bármilyen más bezzeggyerektől.

A.: Ilyenkor az ember óhatatlanul vizionál egy rosszabb jövőt a gyerekének. Én megtettem.

S. T. Gy.: Ugye mindenki ismer olyan barátot, családtagot, akinek elsőre – vagy sokadik pillantásra – nem ott volt az életben, ahol szeretett volna lenni, ahol lennie kellett volna, és mindenki érte aggódott? Aztán egyszer csak azt látjuk, hogy ezek közül az emberek közül jó néhányan különleges, rendhagyó és érdekes életet élnek. Ki tudja, talán a gyerekünk is egy közülük.

A Fiatalok, merészek, lenyűgözőek című könyv például tele van rendhagyó, világot négy sarkából kifordító, nagyszerű gyerekek példáival. Ahogy a családjaink is tele vannak! Érdemes körülnézni. Ami viszont biztos, hogy most sokkal több támogatás kell a családban, mint akár egy évvel ezelőtt.

A.: Mire gondolsz?

S. T. Gy.: Nem lehet a jelen helyzetben a pandémiát figyelmen kívül hagyni! A gyerekek megélnek valamit, amire eddig nem volt példa. A nyolcéves fiam a minap beszaladt a pékhez egy kis finomságért. Az előtte álló idős férfi megfordult, és mintha egy kis szörnyet látna, kezét maga elé tartva azt kiáltotta: „Nehogy közelebb gyere!” Eddig a gyerekekre maszk nélkül mosolyogtak a felnőttek, megsimogatták a fejüket, de ha nem is voltak ilyen jó arcok, egy jó szavuk majdnem biztos volt. Egy éve még így volt. Ők pedig még mindig ugyanazok a világra kíváncsi, kedves gyerekek. A családnak mint a normalitás kis szigetének a szerepe sokkal fontosabb most. Mindezt ellensúlyoznunk kell otthon! Akkor is, ha felveszik, és akkor is, ha nem.

 

 

Üdv

Jelenleg 7 ember olvassa a cikkeinket veled együtt.

Közösség

Örökbe Fogadok Egy Ovit

A HŐSANYA rovat jószolgálati tevékenységével most Te is lehetsz egy halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) óvoda örökbefogadója. Tudj meg többet erről a kezdeményezésről!

Tovább »

Partnereink

szövegírót keresek

örökbe fogadok egy ovit