„Én voltam Sárika, a gyönyörű, a szép, az okos, aki semmit sem csinál rosszul” – így vall gyerekkori önmagáról Kakuk Sára. Az anya munkahelyén egykor matekleckét író, cserfes kislány Hadas Krisztina televíziós újságíró gyermeke, aki októberre várja színész párjával, Dóra Bélával közös babáját. Vele beszélgettünk anyaságról, gyerekkorról, nagyikról és tervekről.
Névjegy
Név: Kakuk Sára
Szülei: Hadas Krisztina újságíró-író és Kakuk György újságíró, politikus
Foglalkozása: televíziós műsorkészítő, főszerkesztő
Párja: Dóra Béla színész
Anyamagazin: Sok nő már az első pillanatokban tudja, hogy kisbabája lesz. Te is megérezted?
Kakuk Sára: Egy kicsit sem. Engem elkerültek a rosszullétek, egyszer sem hánytam, egyedül a testem átalakulását látom. Folyamatosan nézem magam a tükörben, és tetszik a változás. Nem látom magam csúnyának, a terhesség nekem tök sok jót adott, a szervezetemmel is jót tett. Persze lehet, hogy a kilencedik hónapban, elnehezülve, vizesen és fáradtan nem ezt mondanám.
A: Emlékszel arra a pillanatra, amikor megtudtad, hogy anya leszel?
K. S.: Az amerikai filmekben minden nő zokog örömében, amikor megtudja, hogy terhes – na, én nem így voltam. Én egy szürke februári, munkába sietős reggel láttam meg a két csíkot a terhességi teszten. Teljes pánikban ébresztettem Bélát, aki a hír hallatán pont úgy leizzadt, mint én. Gyorsan elkezdtük pörgetni az eseményeket, hogy „úristen, tegnap boroztunk, nem lesz-e ebből baj”. Aztán mindketten elmentünk dolgozni, és napközben megbeszéltük, hogy mi van. Az ezt követő kétnapos katatón állapot után kezdett el tudatosulni bennünk, hogy szülők leszünk. Béla nem akarta beleélni magát az elején, de én a kezdetektől fogva tudtam, hogy ez a gyerek van, egészséges, és nem lesz semmi baj.
A: Milyen szülők lesztek?
K. S.: Béla nálam sokkal stresszesebb, vad apa lesz, nála nagyon durván érvényesül ez az apatigris-effektus. Én vagyok sokszor a lazább. Egyébként ő egy tipikusan lányos apuka, neki egy hercegnő kell, akit isteníteni tud, és ezt most megkapta.
A: Lányt szeretett volna?
K. S.: Az elején nem mondta, de utólag azért elárulta, hogy nagyon örül, hogy Róza születik.
A: És te?
K. S.: Nekem teljesen mindegy volt, fő, hogy egészséges legyen. Egyébként inkább azt éreztem, hogy fiunk lesz.
A: Mikor tudtátok meg a baba nemét?
K. S.: Anyán és a legjobb barátnőmön kívül mindenki a babanem-bejelentő bulinkon tudta meg, hogy Rózánk lesz. Még én is, miután azt kértem az orvostól, hogy csak kettejüknek küldje el a genetikai vizsgálat eredményét, amiből a baba neme is kiderül. Anya egyébként arra tippelt, hogy fiunk lesz, aztán később mondta, hogy nem is érti, hogy mondhatott ekkora hülyeséget, mert nálunk a családban anyai ágon, az öcsémen, Zsigán kívül száz évre visszamenőleg csak lányok születtek.
A: Anyukád mit szólt, amikor elmondtátok neki, hogy nagymama lesz?
K. S.: Hát, hiperventillált meg sírt, nagyon örült, amikor odaadtam neki a tesztet. A párom anyukája pedig pont a szülinapján tudta meg, úgyhogy a csokor virág mellé kapta a hírt is, hogy nagymama lesz. Ő egyébként már érezte.
A: Milyen a kapcsolatod anyukáddal?
K. S.: Nagyon szoros, az anya-lánya kapcsolat mellett a miénk baráti is. És rapszodikus. Vannak sírások és nagy-nagy viták is, legyen az szakmai, magánéleti vagy akár világnézeti. Bár amióta kiderült, hogy terhes vagyok, elcsendesedtünk, úgyhogy le is kopogom.
A: Nehéz Hadas Kriszta lányának lenni?
K. S.: Sokkal jobb Hadas Kriszta lányának lenni, mint bármelyik más Insta-celeb lányának lenni. Persze, egyébként szakmai szempontból tud nehéz lenni. Ugyanabban a körben dolgozom, ugyanúgy televíziózom, mint ő, csak annyi különbséggel, hogy én a szórakoztató műsorokban mozgok. Mindenki már akkor tudja, hogy ki vagyok, amikor még be sem léptem az ajtón, és még nem csináltam semmit. Elvárások vannak felém, én nem lehetek hülye, buta, műveletlen, hülyeséget sem mondhatok, nekem jó fejnek kell lennem. Sosem teljesíthettem alapszinten, nem lehettem szar, mert én a Hadas Kriszta lánya vagyok. Azért ez nehéz.
A: Pedig anyukád kollégái közül sokan már gyerekkorod óta ismernek.
K. S.: Igen, én a TV2-ben nőttem fel. Most azokkal az emberekkel dolgozom, akik engem akkorának is láttak. A mai napig röhögve emlegetjük, hogy azokkal a kollégákkal írtam a matekházimat, akikkel most együtt dolgozom. Nekem ez egy teljesen természetes szituáció volt akkor.
A: Szigorú főnök volt anyukád?
K. S.: Nem. Csak amikor bejártam hozzá, főszerkesztőként napi műsort csinált – azért az agyrém lehetett. Feszített volt a munkatempó, most már én is tudom, milyen az, látom, amikor én forgatok egy műsort.
A: És te is olyan vagy, mint Hadas Kriszta?
K. S.: Nem, én tök más vagyok. Más a pozíció, mást csinált ő is és én is.
A: Anyaként sem volt szigorú?
K. S.: Dehogy. Volt anya meg a nagymamám, Julika, az óvó-védő szolgálat, ezért rettenetesen el voltam kényeztetve. A kamaszkoromig engem nagyon-nagyon ritkán szidtak le. De nem is voltam én olyan, én csak beszéltem folyamatosan. Az ő szemükben tökéletes gyerek voltam, én voltam Sárika, a gyönyörű, a szép, az okos, aki semmit sem csinál rosszul. Egykeként, egyedüli lányként – aki ráadásul korán érkezett a családba – mindenki körülöttem járta a táncot. Én ezt rettenetesen kihasználtam.
A: Anyukád hány éves volt, amikor születtél?
K. S.: 23. Együtt nőttünk fel.
A: Ezt hogy érted?
K. S.: Ő 23-ból lett 50 éves, én meg ez idő alatt felnőtt lettem. Én 23 évesen azért nagyon messze álltam attól, hogy gyereket vállaljak. Egyetemista voltam, és mindennap berúgtam. Azt a három évet, ami szerintem életem legjobb három éve volt, diákként, bulinak éltem meg. Anya az egyetemet gyerekkel végezte el.
A: Mi lenne az, amit anyaként mindenképpen úgy csinálnál, ahogyan ő?
K. S.: Húha, ezen most nagyon meg fog sértődni… De semmit sem akarok úgy csinálni, mint ő.
A: Semmit?
K. S.: Én többet szeretnék a gyerekemmel lenni, ez biztos. Nem akarok lecsúszni semmiről. Meg akarok élni vele mindent, ott szeretnék lenni az élete fontos mozzanataiban, amikor járni, beszélni kezd, amikor óvodába, iskolába megy. Nem szeretném, hogy állandóan döntenem kelljen a munka és a gyerek között, amikor még kicsi. És azt sem, hogy azt érezzem, hogy nekem most ott kellene lennem, de nem vagyok ott, pedig Rózának rám lenne szüksége.
A: Mi az, amit nagyon szerettél a gyerekkorodban?
K. S.: Azt, hogy világot jártunk anyával. Én is szeretném megmutatni Rózának, hogy milyen jó utazni, mert az neveli, szépíti a lelkét, fejleszti a világlátását és az intelligenciáját. Viszem majd mindenhova, mert egy gyerek nem teher. Engem is mindig cígöltek mindenfelé, még házibulikba is. Én részese voltam anya életének, Róza pedig majd az enyémnek lesz.
A: Milyen nagymama lesz Hadas Kriszta?
K. S.: Nagyon jó. Hihetetlenül várja Rózát, akit bátran rá fogunk bízni. Sok mindenben számíthatok és majd számítok is rá: például abban, hogy beszélgessen velem, kajáljunk együtt, legyen ott, jöjjön-menjen körülöttünk. És abban is, hogy mozdítson ki otthonról, menjünk el ide, toljuk el a gyereket oda.
A: Hogy álltok a babakelengyével? A nagymamák már elkezdték a bevásárlást?
K. S.: Néhány dolgot már kaptunk, ruhát, apróságokat, nyunyókát, meg az ágy fölé forgót a barátoktól. A nagyik gőzerővel elkezdtek vásárolni. Anya vett egy pöttyös szettet, Béla anyukájától, Katitól pedig kaptunk már egy rózsaszín pufi dzsekit meg aranyos ruhákat. Egyébként az augusztusi lakásfelújításunkig nem nagyon szeretnénk vásárolni, mert úgyis ki kell pakolnunk az egészet. Ebbe is bevonjuk majd anyát, egyrészt mert nagyon jó érzéke van a lakberendezéshez, másrészt pedig Bélának egy idő után nem lesz türelme ehhez az egészhez.
Kattints a Podcast hallgatásához!
