Mennyit unatkozik melletted a gyereked?

Mindent, de tényleg mindent megteszel a gyerekeidért: szakkörökre, edzésre hordod őket, beszélgetsz velük, minden óhaj-sóhajukat ismered, és amit tudsz, teljesítesz is közülük? Minden hétvégén programot szervezel nekik, kirándultok, társasoztok, moziba, színházba, kézműves-foglalkozásokra jártok? Egyszóval: „egy szabad percük sincs” melletted?

Persze, amikor ennyi mindent szervezel nekik, biztos, hogy a jó szándék vezérel, nehogy egy percre is unatkozzanak, nehogy egy percig is rosszul érezzék magukat, vagy ne legyenek boldogok. A lényeg, hogy mindig el legyenek foglalva valamivel. Mert az a jó nekik, ha le vannak kötve az energiáik.

Talán attól félsz, ha egy pillanatra nem foglalkozol velük, hogy

• nem vagy elég jó szülő,
• nem tudod kellőképpen lefoglalni őket,
• ha nem biztosítasz nekik elég elfoglaltságot, talán megint a képernyő előtt kötnek ki,
• a te felelősséged, hogy folyamatosan fejleszd őket éveken át, és egy pillanatra sem hagyhatod abba,
• mi lesz, ha unatkozni fognak?

De nézzük, mi történik velük, ha mégis unatkozni kezdenek. Ez vajon rosszat tesz nekik?

„Anya, unatkozom!”

Mit érzel, amikor meghallod ezt? Azonnal görcsbe rándul a gyomrod? Valamit sürgősen tenned kell, hogy megszüntesd ezt az állapotát? Rögtön rossz szülőnek érzed magad? Ha mindig minden pillanatban lefoglalod, az hosszú távon garantáltan nem lesz jó neki. Miért? Mert neki is meg kell tanulnia, hogy mit kezdjen a „szabad” idejével, amikor nincs minden beosztva. Meg kell tanulnia, hogyan foglalja el magát, amikor nem szervezed meg neki minden adott percét.

Miért nem baj, ha egy gyerek „unatkozik”?

Miért olyan fontos a fejlődéséhez, hogy legyen „nem megszervezett” ideje is? Felnőttként (sőt már tinédzserként) is fontos, hogy megtanuljuk jól beosztani az időnket. Ennek elengedhetetlen része, hogy már gyerekként is el tudjuk dönteni, mit kezdünk magunkkal azokban az időszakokban, amikor nincsenek szervezett programjaink.

Talán még ennél is fontosabb, hogy a meg nem szervezett idő azt is lehetővé teszi a gyerekeknek, hogy önállóan fedezzék fel a belső és külső világukat és a kreativitásukat. Ezen keresztül ismerhetik meg önmagukat, a képzeletüket, a felfedező és a teremtő képességüket. Ez az idő arra is jó, hogy rájöjjenek, mi érdekli őket, milyen hobbijaik lehetnek.

Itt kezdődhet egy hivatás

Ha mindig elfoglaltak, mert valamilyen szakkörön vannak, foglalkozunk velük, különböző tevékenységeket szervezünk nekik, vagy állandóan csak „képernyővel” szórakoztatják magukat a szabadidejükben, akkor sosem tanulják meg, hogyan válaszoljanak a saját szívük hívására. Sosem fogják tudni eldönteni, mi érdekli őket valójában. És mivel mi döntünk helyettük még a szabadidejükről is, még azt sem fogják tudni, hogy erről dönthetnének ők is.

Nem fognak sárból várat csinálni a kertben, rövid történetet vagy dalt írni szórakozásból, sütit sütni önszántukból, vagy csak a bogarakat tanulmányozni órákon át. Eszükbe sem fog jutni, hogy ezt maguktól is megtehetnék, anélkül, hogy rád kellene hagyatkozniuk.

Saját tempóban

Pedig ezekből a „semmiségekből” fejlődik ki mindaz, ami később az élet értelmévé válhat. Ilyen kicsiben kezdődik „egy szakma”, „egy hivatás”, „egy hobbi”, „egy életút” gyerekkorban. De csak akkor, ha hagyjuk, hogy a saját tempójukban és érdeklődési körüknek megfelelően fedezzék fel a világot, és saját, önálló tapasztalatokat szerezzenek róla.

Panaszkodás után elfoglaltság

Most mindenképp az elektronikus kütyük nélküli, valós világról van szó. A képernyők előtt ücsörgés nagymértékben megváltoztatja a gyerekek valóságérzékelését, és a passzív, befogadó és aktív, önálló, cselekvő tevékenységek, gondolatok arányát is.

A legtöbb gyerek némi panaszkodás után végül talál magának elfoglaltságot. Valójában akkor a legboldogabbak, ha maguk találhatják ki, mivel játszanak, mert ezekben a játékokban tudják leginkább kifejezni és megélni az érzéseiket.

Miért panaszkodnak olyan gyakran a gyerekek, hogy unatkoznak?

Ha a gyerekek nem találnak maguknak valami játékot, az rendszerint azért van, mert

• annyira hozzászoktak, hogy a képernyőt nézik a készen kapott műsorokkal és játékokkal, hogy nem tudnak elég hosszan befelé figyelni, hogy mit is szeretnének igazán,
• az idejük mindig annyira feszesen megszervezett, hogy nem tudják, mit kezdjenek a „szabad” idejükkel,
• nincs, akivel játsszanak, és nem tanulták meg, hogyan foglalják el magukat egyedül,
• több kapcsolódásra van szükségük a szüleikkel.

Így reagáljunk

Mikor segítsünk nekik elfoglaltságot keresni, és mikor vonuljunk inkább háttérbe?

1. Először hagyd abba, amit csinálsz, és tényleg figyelj rá 5 percig! Ha ebben az 5 percben tényleg rá figyelsz, beszélgetsz vele, akkor lehet, hogy a gyerek kellően feltöltődik szülői energiákkal ahhoz, hogy visszatérjen a saját dolgaihoz.

2. Ha 5 perc után sem tud eltávolodni tőled, lehet, hogy több kapcsolódási időre van szüksége. Jobban hiányzol neki, mint az elsőre látszik rajta.
Ha tudod, oszd meg vele, amit éppen csinálsz! Hagyd, hogy segítsen neked, vagy ő is valamilyen formában részt vegyen benne. Ilyenkor a te munkád (amivel haladnod kell) valójában együtt töltött minőségi idővé válik.

3. Ha már biztos vagy benne, hogy megtelt a gyerek „szeretettankja”, visszatérhettek a „mit csináljak” kérdésre. Mostanra talán támadt néhány ötlete, hogy mivel foglalhatná el magát. Ha nem, mondd el neki, mennyire izgalmas, ha ő maga találja ki, hogy mit csináljon, és hogyan ossza be az idejét. Csak ötleteljen a lehetséges tevékenységek közül.

4. Ha ebben elég következetes vagy, és nem ajánlasz neki rögtön ezer lehetőséget, miközben a saját feladataid is félbehagyod a kedvéért, hosszú távon te is megkönnyebbülsz. Szép lassan ki fog találni magának olyan tevékenységeket, amelyekben képes elmélyülni, anélkül, hogy neked állandóan a „nyakán kellene lógnod” ehhez. És még büszke is leszel az önállóságára.

5. Ehhez persze az is szükséges, hogy elég hosszú ideig távol tartsd a telefontól, tévétől, számítógéptől. Mert a képernyős tevékenységek pont ugyanolyan passzivitásra késztetik (bármilyen csábító is, hogy a képernyő legyen a bébiszitter), mint ha az összes idejét te osztod be, és állandóan valami elfoglaltságot keresel neki.

Minden életkorban – már kétévesen is – van egy bizonyos időhossz, ami alatt a gyerekek már egyedül is el tudnak játszani, ha hagyjuk.

Jusson eszedbe: minél többet hagyod önállóan játszani – miközben persze megadod neki a minőségi együtt töltött időt is –, annál kreatívabb és sokoldalúbb lesz gyerekként és felnőttként is.