Megszületett Szekeres Nóra negyedik gyermeke

Alig nyolc óra alatt született meg Szekeres Nóra negyedik gyermeke. A kislány május 5-én, óriási békében érkezett e világra. Ahogyan a műsorvezető nemrégiben elsőként az Anyamagazinban osztotta meg várandóssága hírét és születendő babája nemét, úgy a szülésről is csak nekünk árult el részleteket. Szekeres Nóra őszintén mesélt megváltozott napjaikról, örömökről és nehézségekről is.

Szekeres Nóra
A kilencvenes években a Kölyökidőből még kiskamaszként megismert Szekeres Nóra nagyon fiatalon, 19 évesen ment férjhez, és 20 éves volt, amikor megszületett a kislánya, Noa, két év múlva pedig a fia, Milán. Nóri azóta számos tévés produkcióban dolgozott műsorvezetőként a Megasztártól kezdve a Favoriton át a Babavilágig, amelynek tíz évig volt a házigazdája. Második házasságában, hét éve született meg harmadik gyermeke, Alexander, és tavasszal bejelentette, hogy 40 évesen újra babát vár.

Anyamagazin: Hogy vagytok, Nóri?

Szekeres Nóra: Jól, köszönjük, nagyon jól, békésen.

A: Minden napotok ilyen békés?

Sz. N.: Hol kopogjam le gyorsan? Most még elég nyugodtak a napjaink. Készül a világra, ahogy mondják, eszik, alszik, este picit nyűgös, de engem is hagy regenerálódni. Nadin alapvetően nyugodt kislány eddig.

A: Kinek az ötlete volt a Nadin név?

Sz. N.: Az utolsó utáni pillanatban találtuk ki, hogy legyen Nadin. Olyan név kellett, amihez nincs prekoncepcióm. Egyetlen Noa, Milán, Alexander nevű ismerősöm sem volt a gyerekeim előtt. Sokáig nem tudtunk megegyezni, aztán végigfuttattam újra a lehetséges neveket, és bedobtam ezt is. Ez már a férjemnek is tetszett, de tényleg nem volt könnyű szülés.

A: És az igazi szülés?

Sz. N.: Május 4-re voltam kiírva, Nadin 5-én meg is született, pedig azt hittem, sőt szinte biztos voltam benne, hogy előbb fog érkezni. Csak az első terhességemnél, Noánál volt, hogy a kiírt dátum után egy nappal indult be a szülés, a két fiam a vártnál nyolc-nyolc nappal korábban érkezett. Pont ezért számítottam arra, hogy most is hamarabb szülök, de úgy tűnik, hogy a lányaim is hasonlítanak.

A: Hogy emlékszel vissza arra a napra?

Sz. N.: Aznap reggel hatkor verőfényes napsütésre ébredtem, majd belém hasított egy érzés, hogy hohó, itt valami történik, olyan, mintha fájásom lenne. Tíz perc múlva megint éreztem valamit, na, gondoltam, hogy akkor ez tényleg az, amire gondolok, és valószínűleg beindult a szülés. Elkezdtem figyelni az órát, és ez a tíz perc már rendszeresnek tűnt. A férjemet megkértem, hogy rakja be a kocsimba a kisbőröndöm, én pedig felhívtam az orvosomat, hogy beugranék hozzá, de előtte elviszem Alexet a suliba. Az autóban már együtt néztük az órát, a tízből nyolcpercesek lettek a fájásaim. A kórházba érve már hétpercenként jelentkeztek, a doktornő még egy sétát javasolt, aztán felvettek az osztályra. Délután kettőkor pedig megszületett Nadin, pont egy front előtt. Miután ő megérkezett, leszakadt az ég, és egymás után rohantak be a kismamák a kórházba.

A: Jó gyorsan érkezett.

Sz. N.: Azért én nem úgy éreztem, de az biztos, hogy nagyon békésen. Az, hogy ő megszületik, és én megszülöm, először tudott tudatos együttműködés lenni a részemről.

A: Minden szülésed ilyen nyugodt volt?

Sz. N.: Nem, sőt! Minden szempontból az első szülés a legkomolyabb menet, a teljes ismeretlen. Alexnél, a harmincas éveim elején már felkészültebb voltam, de húszévesen ezt nem mondhattam el magamról, a nagyoknál. Ennek ellenére közel sem volt akkor annyi félelem bennem, mint most. Abban, hogy Nadin ilyen nyugalomban jött világra, szerepe lehet annak, hogy a terhességem 26. hetétől baba-mama kapcsolatanalízisre jártam. Az elején kicsit szkeptikus voltam, de egy nagyon érdekes és izgalmas folyamattá vált számomra, ahogyan a relaxációk során egymásra tudtunk hangolódni.

A: Az első szülésed óta eltelt húsz év. Mennyiben más most kisbabás anyának lenni, mint akkor?

Sz. N.: Sok mindenben ugyanolyan vagyok, de akad bőven, amiben más. De hogy most ez a korom miatt van-e így, vagy azért, mert ő a negyedik, nem tudom. Most sokkal nyugodtabb vagyok, és türelmesebb. Noánál még mindent sürgettem, szerettem volna már, hogy nagyobb legyen, hogy haladjunk, hogy történjenek a dolgok. Nadinnál nem érzem ezt. Olyan hamar elmúlik ez az időszak, hogy minden pillanatát szeretném kiélvezni. Biztos az is benne van, hogy azt érzem, ezt most csinálom utoljára.

A: Mit csinálsz másként Nadinnál, mint annak idején a testvéreinél?

Sz. N.: Továbbfejlesztem a türelmem. Már Alexnél is figyeltem, hogy ne borítsam rá az összes fejlesztőjátékot, ne érje túl sok inger egyszerre, és hogy tiszteletben tartsam a saját tempóját. Hagyok időt magamnak is arra, hogy megfejtsem, tényleg mit szeretne. Megpróbálom megérteni, hogy miért sír, mielőtt felkapnám az azonnali megnyugvás reményében. Régen képes voltam 42 kilométert megtenni velük a karjaimban, hogy ne sírjanak, mert azt hittem, csak így nyugszanak meg, és ez tuti a legjobb. Szegények biztos néha csak azért könyörögtek magukban, hogy álljon már meg ez a nő, és rakjon be az ágyamba. Most van, hogy leülök Nadinnal, susmorgok a fülébe, beszélgetünk, és elalszik a vállamon. Csodás, hogy ez a módszer is működik. Persze van, hogy ő is a ringatást igényli. De az is olyan jó, hiszen mikor ölelhetek majd magamhoz újra egy ilyen pici babát?!

A: Apropó, alvás! Milyenek az éjszakáitok?

Sz. N.: Nem panaszkodhatok. Az én mércémmel mérve nagyon jók, persze tudom, hogy ez egyik pillanatról a másikra megváltozhat, de egyelőre egyszer kel fel éjszaka. Igyekszem én is lefeküdni időben, mert fontos, hogy a lehetőségekhez képest kipihent legyek. Kilenc hónapig az egész testem arról szólt, hogy bent támogassam őt, most pedig arról, hogy kint is ugyanígy segítsem, tápláljam, és ott legyek mellette. 24 órás szolgálatban vagyok még jó sokáig.

A: Hogyan változott meg az életetek?

Sz. N.: Ezúttal tudatosan indultam neki az első hat hétnek. Azelőtt mindent én akartam megoldani, azonnal ellátni a nagyobbakat ugyanúgy, mint korábban, és a lehető legtöbb dolgot úgy csinálni, mintha mi sem történt volna. Most megadtam magamnak a lehetőséget, hogy többet pihenjek én is, hagyjam, hogy segítsenek, és kérjek is segítséget. Nem mondom, hogy százszázalékosan sikerült, de legalább megpróbáltam. Nadin születésével természetesen megváltozott minden, hiszen egy életre szóló kötelék jött létre mindannyiunknak vele. Új szerepek, új lehetőségek, egy új univerzum, ami hozzánk kapcsolódik. Lett egy újabb ember az életemben, aki mellett örökre elköteleződtem.

A: A nagytesók besegítenek?

Sz. N.: Igen, mindenki tesz valamit. Noa például szuper segítség. Ő tényleg mindent csinál, ráadásul bátran és örömmel. Megfürdeti, átöltözteti, tisztába teszi Nadint. Alex is mindent csinálna, de az valószínűleg életveszélyes lenne. Neki is izgalmas, hogy már nemcsak öcs, hanem báty is. Azzal, hogy ő most önállóbb vagy együttműködőbb, azzal tud a legtöbbet segíteni, és ezt érzi is.

A: Akkor most már a kis család is meg tudja oldani azt, ami korábban a bővebb nélkül szinte lehetetlen lett volna…

Sz. N.: Ez tényleg így van. Persze a nagyszülők most is óriási segítséget jelentenek, de az, hogy már a nagyok is tudnak olykor tehermentesíteni, sokat számít. Mert anyának lenni nem mindig könnyű, sőt olykor kiborító. Persze a nehézségeinkről nem szívesen beszélünk, mert mi, anyák mindig annyira jók akarunk lenni. Többször elfordult velem is, hogy kibuktam a gyerekekre, aztán jött az önostorozás, hogy hogyan is érezhetek ilyet. Pedig érezhetek, én is lehetek kimerült, ideges, dühös. Azt hiszem, a legtöbben törekszünk arra, hogy jó anyák legyünk, így amikor bántanak és kritizálnak bennünket e téren, különösen fájdalmas tud lenni.

A: Szerinted miért gondoljuk azt, hogy a tökéletes a jó anya?

Sz. N.: Hű, én itt egészen az általános iskoláig tudnék visszaszaladni a gondolatmenetemben, de erre most nincs idő. Alapvetően rengeteg kritika éri a nőket, az anyákat, és sajnos sokszor a többi anya is beszáll ebbe a kritizálásba, ahelyett, hogy segítenénk egymást. Magasak az elvárásaink önmaguk felé, és amellett, hogy gondoskodó szülők szeretnénk lenni, ezernyi másnak is szeretnénk megfelelni – hogy legyünk jó háziasszonyok, jó társak és jó munkaerők. De őszintén, tudunk mindenből kitűnőre vizsgázni? Hol van az a határ, amikor már elég jók vagyunk?

A: Mit gondolsz, mi segíthetne oldani az anyákban ezt a feszültséget?

Sz. N.: Van egy szerelemprojektünk egy fantasztikus anyacsapattal, évek óta tervezzük, egy igazi anyaműsor. Pont erről szól. Az első epizódot a pandémia előtt forgattuk le. A karantén lelassított bennünket is, de már az utolsó simításokat végezzük – hamarosan látható lesz, mi ez.

A következő részben Nóri a szerelemprojektjéről mesél, és arról, miként tér vissza a képernyőre. Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj a folytatásról!

Az anyamagazin.hu-n közzétett cikkek és képek szerzői jogi védelem alatt állnak, azok kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével használhatók fel, többszörözhetőek a nyilvánosság felé. A cikkek szemlézése (rövid kivonat készítése) a forrás megjelölésével és az eredeti linkre való hivatkozással, a képek átvétele nélkül megengedett. Az átvétel során az Anyamagazin nevét és az írásra mutató linket a cikk elején, jól látható formában kell elhelyezni.