Szegény szomszéd pár nap múlva, egy többnapos léböjtkúrának köszönhetően (nem evett, csak ivott napokig) egy különösen hideg márciusi éjszakán halálra fagyott. Testét pár háztömbnyire a felesége találta meg hajnalban, másnap este ennek örömére hangos bulit rendezett, mondván: ezt a lakást nem veri szét többet az az állat! Azóta csend és béke lett, legalábbis ebben a lépcsőházban, de mi már eldöntöttük, hogy megyünk. Patak Gyöngyvér írása.

Hallgasd meg a történetet a szerző, Patak Gyöngyvér felolvasásában!

 

Szennában, a Kaposvártól pár kilométerre levő faluban néhány évvel azelőtt fillérekért osztogattak frissen kimért, városi viszonylatban nézve hatalmas építési telkeket, abban a reményben, hogy a skanzenjéről híres, barátságos település életét fiatal, gyermekes családok élénkítik majd fel.

Apukámban egyetemi tanárként is felbuzgott a jóféle paraszti vér az alkalmi vétel láttán: két telket is vett „stafírungba”, egyet nekem, egyet Emi húgomnak. A dombtetőn, a falu végét jelző tábla előtt, az egymással szemközti két legkisebb (még így is nagy), de a legszebb kilátással rendelkező saroktelket választottuk. Aztán azóta nemigen foglalkoztunk velük.

Most első utunk ide vezetett.

domb, Szenna, költözés, boldogság, tervezgetés

Kép: Canva

Amint elhagytuk a Kaposvár táblát, elénk tárult a csodálatos zselici táj. Ameddig a szem ellát, egymást érik az erdő borította dombok, és a völgybe lefutó, kacéran kanyargó út egyre beljebb csalogat a kandikáló házak közé. A zegzugos Kaposszerdahely után szinte repült az autó a Szennába bevezető egyenes szakaszon és a falu közepén, a Deregélyi-patak mentén húzódó tágas főutcán – lendületet véve a bárdi átkötőút csaknem fél kilométer hosszú, meredek lejtőjének megmászásához.

A dombtetőn kiszálltunk a kocsiból. Norbi belebújt a kenguruba, és belecsatolta Palkót, aki mindössze egy kis szemhéjrebegtetéssel jelezte, hogy érzékeli, hogy megérkeztünk, de ha nem baj, folytatná a kocsiban megkezdett kellemes szundikálást.

Mélyet szippantottunk a tüdőfrissítő, hideg márciusi levegőből. Alattunk a völgyben csak az itt-ott felszálló füst sejttette a falu házait. Szemben, a távolban erdős dombok emelkedtek. Jólesett nyújtóztatni a tekintetünket.

domb, Szenna, költözés, boldogság, tervezgetés

Kép: Canva

A tőlünk balra, a szomszéd telek mögött húzódó, fiatalnak tűnő erdő és a kis bekötőút mentén nőtt akácsor frissen bújó zöld hajtásai szinte sárgán rikítottak a szürke ágak között, ahogy rájuk ragyogott a fehér fényű kora tavaszi nap. Felvillanyozott ez a sziporkázó színkavalkád.

– Na, hogy tetszik? Vagy nézzünk meg mást is? – kérdeztem Norbit, pedig ennél csodásabb látványt el sem tudtam volna képzelni.
– Minek? Ez a telek már a miénk. Ki van fizetve, nincs vele papírmunka, nem kell keresgetni, utánajárni. Ennyivel is előrébb vagyunk. Ne variáljunk! – összegezte Norbi az előnyöket.
‒ Meggyőző érvek – mondtam óvatosan ‒, de biztos, hogy elég jó? És ha találnánk ennél sokkal jobbat? Csak azért, mert ez már megvan…

Norbi sóhajtott.

‒ Jó, akkor gondold végig nyugodtan, pontokba szedve az előnyöket, hátrányokat… Én addig megyek egy kört. A tereprendezés például nem lesz egyszerű – állapította meg szakértő szemmel útépítő mérnök férjem.
‒ Tudod, hogy egy cipőboltban is nehezen döntök, nemhogy amikor arról van szó, hol fogjuk leélni a hátralevő életünket. Most biztos, hogy fogok listát írni.

domb, Szenna, költözés, boldogság, tervezgetés

Kép: Canva

Norbi vigyorgott rajtam, de nem sértődtem meg. Amíg ő sétálgatott, addig én, vérbeli listamániásként, igenis végigvettem az érveket, ellenérveket. A legnyomósabb előny valóban az, hogy a telek már a miénk. De ennél azért több kell, nem? Tehát: a város közel van, tíz perc kocsival. Ez jó. A dombot elég nehéz lesz naponta megmászni, főleg babakocsival, és még járda sincs. Hmm. Ez nem jó. Mondjuk, forgalom sincs, és legalább edzhetem a farizmom az emelkedőn. Mégis jó.

A sarkon befordulva saját „kis utcánk” is lenne, két házzal, csak mi meg a szomszéd, akinek a zsáktelke mellett indul az erdei ösvény, ami levezet a faluba, a temető mellett, szinte pont az iskoláig. Vadregényes! Jó. A kis utca túloldalán, az akácok mögött már a szerteágazó szőlőhegy kezdődik. Dolgos, békés nyugalom. Sétálni, biciklizni. Szuper! Velünk szemben egy hatalmas, gondozott telek, tekintélyes szelídgesztenyefával és több nagy gyümölcsfával – cseresznye, körte –, de ház nincs, nem lakik itt senki. Ez is jó.

domb, Szenna, költözés, boldogság, tervezgetés

Kép: Canva

A bárdi út túloldalán – csak most figyeltem fel rá ‒ új építésű, gyönyörű, kontyolt tetős zselici parasztház állt, faragott faoszlopokkal, udvarán már szépen iperedő facsemetékkel, bokrokkal. „Ó, hiszen ez Nóráék háza!” ‒ jöttem rá. Sereghy Nóra Norbi középiskolai baráti társaságához tartozott. Két éve férjhez ment egy katonából avanzsált ifjú őstermelőhöz, Bátori Koppányhoz – még akkor ajánlottuk figyelmükbe a szennai telkeket, amiből rögtön hármat is vettek, s lám, az ő házuk már áll! Bizseregni kezdtem.

A telkünk közepére álltam, háttal a kis utcának, arccal a völgynek és a délkeleti napsütésnek. Norbi a telekhatáron járkált körbe öles léptekkel, Palkó láthatóan élvezte a mérnöki munkát. Még mindig aludt.

Mélyet lélegeztem, és a távolba emeltem a tekintetem. Lelki szemeim előtt lassan kirajzolódott, ahogy barátainkkal a vadszőlővel futtatott árnyas teraszon üldögélünk, hátunkat jólesően simogatja a ház fehér faláról visszaverődő napfény melege, csukott szemmel szívjuk be a frissen nyírt fű és a roskadozó rózsalugas mennyei illatát, s csak hallgatjuk a romantikusan burjánzó udvaron szaladgáló gyereksereg vidám zsivaját. Boldogság!

domb, Szenna, költözés, boldogság, tervezgetés

Kép: Canva

– Min mosolyogsz? – karolta át a vállam Norbi.
– Érzem, hogy itt lesz az otthonunk! Persze csak ha neked is tetszik. Szerintem gyönyörű!

Norbi, aki megszokta már kicsapongó képzeletem, végignézett a „birtokon”. Tudtam, hogy ő mit lát: kopár, kőkemény agyagos föld, enyhe déli lejtéssel, az utcafrontnál teljes szélességben hatalmas gödörrel, amit sűrűn benőtt a vadrózsa szúrós iszalagja. Sehol egy fa, csak ritkás, térdig érő, télen elszáradt szürke gaz, és sarjadó, tüskés akáckezdemények.

– Gyönyörű? – vigyorgott. – Egyelőre a tájon kívül más szépséget nem látok. Ja, de! Téged és ezt a kis büdöst! – lehajolt, hogy egy puszit nyomjon Palkó feje búbjára, aki a mellkasán a kenguruban vidáman himbálózott.
– De én is látok benne fantáziát. Tényleg tetszik.
Ő is szívott egyet a szabad szennai levegőből.
– Vágjunk bele!

domb, Szenna, költözés, boldogság, tervezgetés

Kép: Canva

Az építésznővel azonnal egy hullámhosszra kerültünk, hetek alatt elkészült a „tökéletes ház” terve.
Norbi intézte a hivatalos dolgokat – földhivatal, banki hitel, engedélyek, miegymás. Imádtam, ahogy ezeket férfimódra, magabiztosan és magától értetődően intézte, higgadtan kezelte a problémákat, megoldásokat keresett és talált az elénk gördülő akadályokra.

Mi, nők (azaz Emi húgom, anyukám, az építésznő és persze én) az alkotás lázában égve gyermekien sikongattunk és tapsikoltunk egy-egy újabb frappáns megoldáson, kedves részleten, érdekes ötleten – a férfiak (Norbi, apu, öcsém) komplett idiótának néztek minket.

A kész tervben napokig gyönyörködtem. Közel száz négyzetméter földszinti alapterületű, tetőtér-beépítéses, T alakú ház, gyönyörű boltíves, osztott fakeretes ablakokkal, oszlopos, félig fedett terasszal, bent szem alakú galériával, az íves lépcsőnél hangulatos pihenővel (meditálótér!), a nappali közepén méretes épített kályhával. Beindult a fantáziám. A pénzre nem gondoltam. Biztos voltam benne, hogy összeszedjük valahogy.

Ölemben (vagy mellemen) Palkóval színezgettem a látványtervet, berendeztem az alaprajzot. Különböző jelölésekkel berajzoltam a konnektorok, lámpák, fűtőtestek helyét. Megterveztem a vizesblokkok és a konyha pontos elrendezését. Minden egyéb helyiségről is méretarányos vetületi ábrát készítettem, megterveztem és berajzoltam, hova tesszük a bútorokat, a szőnyeget, sőt azt is, mit hova teszek a polcokon.

Emi szerint az agyamra ment a ház, de azzal vágtam vissza, hogy Einstein (vagy ki) is megmondta, hogy a tökéletes alkotás kilencven százaléka a tervezés, és csak tíz százalék maga a megvalósítás. Szóval nem hagytam magam, és élvezettel merültem el leendő otthonunk aprólékos kidolgozásában.

Közben hetekig jártam (hátamon-hasamon-ölemben a gyerekkel) a tüzépeket, fatelepeket, később a konyhastúdiókat, raktáráruházakat, parkettásokat, fürdőszalonokat. Árajánlatokat kértem és vetettem össze, osztottam-szoroztam. Apunak és kapcsolatainak hála minden engedélyt és a hitelt is hamar megkaptuk, június elején belevághattunk.

domb, Szenna, költözés, boldogság, tervezgetés

Kép: Canva

Naivitásomat aztán alaposan kikezdte az építkezés. Elvemet, miszerint az embereket alapvetően a jó szándék vezérli, és a legjobb tudásuk szerint teszik a dolguk, felülírta a tapasztalat. Nekem új volt, hogy vannak emberek (szakik, kereskedők), akik – a saját üzleti érdekeikkel szembemenve – megbízhatatlanok, szószegők vagy egyenesen kontárok.

Hiába precízkedtem én, ha a kőműves szótárában a „függőleges” vagy a „derékszög” jóval tágabb értelmezést kapott, az asztalosnak az egy hét valójában két hónapot jelentett, az „elég lesz az anyag” pedig annyit tett, hogy még legalább három fordulóval kell hozatni, vagy épp ellenkezőleg, a fele is elég lett volna.

Azért haladtunk. Elfogyasztottunk két komplett kőművesbrigádot, három asztalost, több burkolót és kályhást (a víz-, gáz- és villanyszerelők időszűke miatt megúszták, bár később lett volna hozzájuk pár kedves szavam). De legalább megtanultuk, hogy mindig a másik szaki a hibás, és hogy a „holnap jövök” felkiáltás a jövő héttől a soháig mindenre vonatkozik.

A pénzünk is rohamosan fogyott, de a lelkesedésünk nem csökkent, sőt! Épp ekkor lett igazán szükség a kreativitásra és a kétkezi munkára: hogyan valósítsunk meg valamit olyanra, amilyenre terveztük, csak pénz nélkül.

Testet-lelket és ép észt próbáló időszakot éltünk, de minden nehézségen átlendített a tudat, hogy nemsokára otthagyhatjuk az egyre elviselhetetlenebbé váló panelt, és családi házba költözhetünk – mind a négyen: anya, apa, Palkó és a – megint csak márciusban – megfogant kis tesó, akinek érkezése ősszel, pont Palkó második születésnapja körül lesz esedékes.

domb, Szenna, költözés, boldogság, tervezgetés

Kép: Canva

Augusztusban aztán, pontosan másfél évvel a legelső terepszemlénk után arra az álláspontra jutottunk, hogy a ház a (nekünk) megfelelő készültségi fokra jutott: beköltözhetünk.

A történet első részét itt olvashatod el.