Gyereknevelés: elképzelés vs. valóság

Sosem felejtem el a barátnőm arcát, amikor a fémfedelet ügyesen lepattintva elkezdtem kanalazni a lányom szájába az üveges bébiételt, azon hidegében. Bolti? – kérdezte. Igen, drágám – mondtam –, ez volt a kulcsa annak, hogy rugalmas anyaként iderohanhassak hozzád a kávézóba, hogy az ebédszünetedben cseveghess egy jót a bepunnyadt mamamaci barátnőddel. Kívülállóként mindenki nagyon érti a gyereknevelés csínját-bínját. Aztán jön a valóság…

Én is nagyon értettem a gyerekneveléshez, körülbelül egy évvel ezelőttig. Pedig ha tudtam volna, mi vár, jóval lazább és élvezetesebb lett volna az elmúlt néhány hónap. Merthogy rendre én is beleestem azokba a csapdákba, amelyekbe az újdonsült szülők szoktak.

Alvás

Ahogy elképzeled: az újszülöttekről mindenki azt mondta, hogy rengeteget alszanak. Főleg a babakocsiban. Ojjé, kellemest a hasznossal: a felesleges kilók pikk-pakk eltűnnek, míg tologatom a városban a gyereket, közben nézegetem a kirakatokat, beülök egy kávézóba, vagy egy padon olvasgatok.

A valóság: a kisbabám valóban aludt – ha a mellemen volt, vagy az ölemben. Mihelyst próbáltam letenni, éktelen üvöltésben tört ki. Ennél jobban csak a babakocsiban ordított.

Szoptatás

Ahogy elképzeled: kérem, én utánaolvastam! Eszerint: ha a baba jóllakott, elégedetten lefordul a mellről. Ha előtte-utána megméred, láthatod, hogy mennyit evett – szuper. Volt ám mellszívóm is: jól bespájzolok majd a tejből ínséges időkre. Ha pedig sétálni megyünk, viszek cumisüvegben belőle.

A valóság: a gyerekem nem tűnt jóllakottnak, mert legszívesebben egész nap rajtam nyammogott. Azt meg végképp nem mondta senki, hogy a szoptatás az elején ennyire fáj! A mérlegtől idegbajt kaptam – volt, hogy evés után könnyebb volt a gyerek, mint előtte! Az üvegtől pedig majdnem cumizavaros lett. Mindehhez jöttek a tanácsok minden irányból: „Szoptasd háromóránként, szoptasd igény szerint, hónaljtartásban, fejen állva. Fejjél. Ne fejjél. Pótolj. Jaj, csak nehogy pótolj!” Ja, a fagyasztott tejet önthettem ki, mert nem volt hajlandó meginni.

Hozzátáplálás

Ahogy elképzeled: jaj, alig vártam! Megvolt már a cuki békás tányér, kiskanalak minden méretben. Viszolyogva néztem a sok bébiételt a drogériákban. Ki veszi ezeket? Én biztos nem!

A valóság: már két hete próbálkoztam (napra pontosan féléves korától), és még mindig nem tartottam ott, hogy egyetlen kanál pépet beletuszkoljak a szájába. Biztos savanyú az alma. Vagy túl öblös a kiskanál. Mégis hamarabb kellett volna elkezdeni. Ráértem volna később kezdeni. Idővel rájöttem, hogy a bébiétel sem ördögtől való: tökéletes megoldás utazáshoz, váratlan helyzetekre, időhiányos és lusta napokra. A második gyerekem például már több bolti pépet evett, mint az első. Sokkal.

Hisztikezelés

Ahogy elképzeled: mindenki látott már toporzékoló, földön fetrengő gyereket a boltban. Na, ezt nem! Egy gyerekkel mindent meg lehet beszélni. Az ő szintjén persze.

A valóság: kezdetben igazolva láttam magam, amíg az elterelős módszerek működtek. Aztán amikor már nem, beláttam: a dackorszakot nem lehet megúszni. Amikor egy másfél éves meg akarja szerezni a felmosót, hiába mutogatod neki az ablakból az aranyos madárkákat.

Eszközpark

Ahogy elképzeled: kizárólag válogatott – ha lehet, fából készült –, minőségi játékok. A kevesebb néha több! Ugye te is így kezdted?

A valóság: azon kapod magad, hogy még féléves sincs a gyerek, de már lapáttal lehet tolni a nappaliban a műanyag kacatokat. Úgy, hogy ezekből egyet se te vettél. És továbbra is az a félig összenyomódott ásványvizes palack a kedvenc játéka.

Jövés-menés

Ahogy elképzeled: na, én aztán nem leszek kinyúlt melegítős, otthon ülős anyuka! Ha a mediterránoknak megy, nekünk is: nyári estéken korzózunk a belvárosban, tologatjuk a babakocsiban. Jön velünk mindenhová: étterem, baráti találkozók, múzeum, mozi. Mozi? Izé, moziba talán nem. De azért nem fogok minden programot lemondani csak azért, mert gyerekünk van.

A valóság: az első hetek átláthatatlan, nagy időmasszává összefolyt káosza után semmire sem vágytam, mint egy nyugis estére, amikor végre késsel-villával megehetek egy normális ételt, és a férjemmel megnézünk egy filmet az elejétől a végéig. Később igyekeztem visszakerülni a baráti kör vérkeringésébe, de sokszor hiába: nem értették, hogy nekünk egy este hétkor kezdődő program már nem pálya.

Napirend

Ahogy elképzeled: a napirend vörös posztó a mostani modern gyereknevelés híveinek. Vannak a retró, begyepesedett szülők, akik délelőtt pontban tízkor indulnak sétálni, délben ebédeltetnek, az esti fürdetés időpontja pedig pláne kőbe van vésve. Aztán vannak azok, akik lazán kezelik ezeket a dolgokat: eszik, ha éhes, alszik, ha álmos.

A valóság: sajnos akkor még nem tudtam, hogy ez nem fekete-fehér. De rá kellett jönnöm, hogy itt sem szabad végletekben gondolkodni: a gyereknek igenis szüksége van a határokra és a napirendre – még ha nem is óramű-pontosságúra. Semmi baja nem lesz a babának, ha az időpontok rugalmasak, ám fontos, hogy megszabott kerete legyen a napjainak.

Azok a végtelen napok

Ahogy elképzeled: a munkás hétköznapokból a gyed hívogató világába csöppenni tele volt ígérettel: na most aztán mindenre lesz időm! Hiszen enyém az egész nap, főzés, háztartás, lakberendezés, énidő! Innen szép pofára esni.

A valóság: a folyamatos szoptatás-büfiztetés-pelenkázás-ringatás alatt nemhogy mosogatni, sokszor még enni sem volt időm. Kétségbeesve észleltem, hogy semmit nem mozdítottam előre, és máris elment a nap. Nagyobb gyerekkel a déli alvásra hazaérés volt a mindennapi nagy kihívásom: ha nem sikerült, és elaludt a babakocsiban, körözhettem órákig a környéken. Nyilván belerázódik az ember, de még így is két évbe telt, míg összeraktam egy esküvői fotóalbumot.

Szent tárgyak

Ahogy elképzeled: mindennek tökéletesnek kell lennie! Beleőrültem a gondolatba is, hogy esetleg nem lesz minden készen a baba érkezésére. A pöpec babaszoba berendezése mellett vettünk kókuszpólyát, pihenőszéket, sólámpát, szoptatós fotelt (csak nem szoptatok majd a kanapén!), cumisüveget minden méretben. Körülbelül tíz cumit. És az a rengeteg ruhácska!

A valóság: harminc tetra, tíz body. A nagy öltöztetési mániát már az elején feladtam, valahogy akkor, amikor először szembesültem vele, hogy a csipkefodros farmerszoknyát és slim fazonú nadrágocskát hamarabb adom fel egy polipra, mint egy sivító kéthetesre. Cumisüvegből egyet használtunk, a tíz cumiból nyolc még mindig bontatlan. A szoptatós fotel nyikorog, a sólámpának pedig túl erős a fénye. Mondjuk, a kókuszpólyába beletettük egyszer, a fotó kedvéért.

Gyerekfelügyelet

Ahogy elképzeled: kizárt, hogy odaadjam bárkinek! Még az is irreálisnak tűnt, hogy boldogan nézem, ahogy más a karjába veszi a kisbabámat, nemhogy csak úgy lepasszoljam szegénykét.

A valóság: minden anya ismeri azt az érzést, amikor először ugrott le egyedül a sarki boltba. Én legszívesebben a járókelők fülébe ordítottam volna: egyedül vagyok! Húsz perc volt az egész, és a végén már kettesével szedtem a lépcsőfokokat, de mintha kicseréltek volna. Aztán idővel egyórányi futás a közeli sportpályán. Az első, nagyinál töltött déli alvás. És végre egy éttermi vacsora a férjemmel! Oké, hogy végig a gyerekről beszélgettünk, de akkor is…

Valljuk be, ezeknek a csapdáknak a nagy része elkerülhetetlen. Hiszen lehetetlen pontosan felkészülni arra, hogy mit jelent, amikor egy kisbaba berobban az ember életébe. A gond akkor van, ha mereven ragaszkodsz az elképzeléseidhez, és kudarcként éled meg, ha nem minden úgy alakul, ahogy azt előzetesen elképzelted.

Légy rugalmas! Könnyű mondani? Lehet. De valóban sok stressztől kíméled meg magad, ha azt tartod szem előtt: a gyereknevelés egy nagyon hosszú folyamat, amelyben nemcsak a babának, hanem neked és a család többi tagjának is jól kell éreznie magát. Ha úgy látod, valami nem megy, ne ragaszkodj görcsösen hozzá! Ne zavarjon, hogy elveid voltak – lesznek majd újak, ne félj! Mindig…

Forrás: Cukimamik