Néhány hete egy barátnőm mesélte, hogy a nagymamája mindig leültette egy székre, és csendben kellett szöszmötölnie órákig, mert a jó gyerekek nem hangoskodnak. A jó gyereknek tiszta a ruhája, sohasem pacuha (borsodi anyukák előnyben). A jó gyerek előre köszön mindenkinek. A híradókból tudhatjuk, mennyire fontos képesség ez, hiszen aki előre köszön, az rossz ember nem lehet. Ja, és a legfontosabb, a jó gyerekek soha, semmilyen szín alatt nem mennek a felnőttek agyára.
A világ sokat változott a mi gyerekkorunk óta. Szakkönyvekből megtudhattuk, hogy a kiegyensúlyozott gyerek dacol, felesel, és ez mennyire jó, hiszen így lesz belőle önérdek-érvényesítő felnőtt. A kamasz elviselhetetlen, de hát ez a dolga, nem? Ja, hogy idegesítő? Ér bevallani ezt egyáltalán? Lehetünk úgy szuper anyukái a szuper gyerekeinknek, hogy közben a világból kifutnánk előlük néha? Komolyan úgy gondolom, hogy a gyerekeim jó gyerekek. Érzékenyek, udvariasak, borzasztó okosak… És néha halálosan idegesítőek.
Megkérdeztem az anyákat
Egyik este, amikor már úgy éreztem, hogy végérvényesen csődöt mondtam anyaként, mert a lányom nem volt hajlandó zoknit húzni huszadjára sem, hiába érveltem, kérleltem, majd fenyegettem, határozottan úgy éreztem, ez a gyerek földig gyalulja az idegeimet és fel is sózza a romjait. Hogy ne érezzem magam egyedül ezzel az érzéssel, feltettem a kérdést anyáknak arról, hogy szerintük mi a legidegőrlőbb a gyerekükben.
Közös problémák
Özönleni kezdtek a válaszok, és ahogy mindenki kiadta magából a feszültséget, úgy jöttünk rá, hogy a problémáink közösek, a gyerekek pedig mindenhol ugyanazzal cincálják az emberek idegeit. Az egyik kedvenc válaszom frappánsan összefoglalta azt, amit mindannyian érezhetünk: minden oké, és imádom meg minden, de nah… Ez az anyaság apró betűs része, amit nem mondanak el az elején.
Hogy ne maradjak adós a válasszal, mi az, amitől én a falnak megyek, az a vég nélküli nyávogás, többnyire főleg feleslegesen, ha mind a hárman egyszerre kezdik el, és a vége minden esetben sírás.
Ezzel szerencsére más is így van – lássuk csak!
Mondat tárgy nélkül
„»Anya, légyszi, de lééégysziiiii, légyszi, anyaaaaaaa!« (ezt egyre hangosabban, nyervogással megspékelve). Jah, és a mondatnak nincs tárgya.” (Melinda)
Van kalap, nincs kalap
„Az állandó nyafogás. A mindig elégedetlen nyafogás, tipikusan, ha van rajta kalap, az a baj, ha nincs, az a baj.” (Katalin)
Visítva, nyávogva
„Ój igen! Az a vinnyogó, nyávogó hang! Brrrr. Amikor visítva, nyávogva: de a Csabaaaaaaaa! Rám nézett! Bruhahhaaaaaaaaa!” (Etelka)
„Anya, nem is mondtad!”
„Amikor beszélek, s mintha nem is neki mondanám. 15 éves kamasz… Szó szerint lesz.rja, amit mondok neki. Aztán meg, hogy anya, nem is mondtad. Persze, mert nem figyel.” (Ágnes)
Esti könyörgések
„Jaj, az esti időhúzás! Mintha nem tudnák, hogy minden áldott este ugyanaz a nyomorult program. Kaja, fürdés, alvás. Állandóan könyörögni kell, hogy induljon meg valaki. Aztán amikor jó éjt kívánnék, mindig van valami nyűg/mesélnivaló/akármi. 4-től 9-ig rám se böffentenek kb., na vízszintesben persze megjön az ihlet.” (Eszter)
A gyenge pontom
„Mennyit fordul a világ! Mikor még csak tervezve vannak, aztán kiderül, babát várunk, mindenki sír örömében. Majd kimondja, hogy anya, és felhívjuk a fél világot elújságolni, hogy mit mondott, akkora büszkeség! Aztán telnek-múlnak az évek, és már a hideg ráz, rosszul vagy, hogy megint mit akar? Miért ordítja naponta 100-szor, hogy »anyaaaa«, és mikor visszakérdezel, hogy »igen?«, akkor nem mond semmit. Na nekem ez a gyenge pontom… az egyik.” (Viktória)
Elvittem hallásvizsgálatra
„Hihetetlen, de sok anya (köztük én is) elvitte a gyereket hallásvizsgálatra, hogy megnyugtassa magát azzal, hogy a gyerek nem ignorálja őt teljesen, csak valami probléma van a fülével. Minden esetben kiderült, hogy a gyerek hallása tökéletes.” (Judit)
Mindent kitalál
„Az enyémnek altatás alatt jut eszébe, hogy pisilni kell, kakilni kell, lehetőleg külön. Kivagyok ettől az időhúzástól, mert persze addig nem jöhetek el mellőle, míg el nem aludt…” (Beáta)
Szalonsüketség
„A szalonsüketség, attól a világból kiszaladnék…” (Tímea)
Nincs válasz
„Amikor kérdezek valamit, és nincs válasz. Újra kérdezem, aztán harmadjára is, negyedjére már kiabálva kérdezem – mert azt hiszem, süket –, és ő van felháborodva, hogy kiabálok! Persze válasz nincs a kérdésre.” (Ági)
Piszkálják egymást a semmiért
„Engem két dolog idegesít rettenetesen: amikor egymást a semmiért piszkálják (majd üvöltenek). A másik, hogy nem hallják, amit mondok. (Illetve hallják, de nem mozgatja meg őket, és el kell kezdeni fenyegetőzni. Kinek van erre ereje, hogy mindig valami következményt agyaljon ki? Ha nem csinálod ezt meg ezt, akkor az meg amaz lesz a következménye? Miért nem lehet csak úgy megcsinálni? Már e két dolog leírásától is paffon lettem.” (Barbara)
Pattogni kezd a fülem
„Nálam van az a pillanat, amikor már annyira vágyom az egyedüllétre és/vagy csendre, hogy konkrétan elkezd pattogni a fülem belülről, ha hozzám szól bármelyik, bármilyen hangon…” (Orsolya)
Talán könnyebb lenne
„Az állandó ordítási kényszer, hiába vagyunk egy szobában, akkor is ordítva, hangosan beszél, meg ordítva, vijjogva játszik, csapkodja az autókat stb. Remegve, vörös fejjel ordítva adja azt is elő, hogy ő nem tudja felhúzni a ruháit. Talán könnyebb lenne az élet, ami amúgy is hangos, és pörgős mindig, mindennap, ha itthon csendesebb lenne mindenki.” (Anita)
Ordítva beszél
„Engem a legeslegjobban az óbégatás idegesít, mikor szó szerint ordítva beszél. Hiába szólok rá, hogy hahó, itt állok, ne kiabálj már. Nem érti. Imádom a hétvégéket, kb. vasárnap estére nincs hangom.” (Rita)
„Miután úgy felcseszett, hogy a nyaki erem akkora, hogy szinte spriccel, a vérnyomásom 200, a pulzusom 160, toporzékolok az idegtől (korábban ezt egy fél nap alatt érte el, újabban 3 perc alatt sikerül neki), ő 35-ös pulzussal, halál nyugalommal néz rám a nagy kék szemeivel, a tekintetéből kiolvasom, hogy »neked meg mi a ..sz bajod van?” , majd közli, hogy minden semmiségen felhúzod magad. És lassan, finoman, mint egy aranyszárnyú angyal, belibben a szobájába, és az orromra csukja az ajtót. Én meg állok ott verejtékben úszva, elmebeteg toporzékolás közepette.”
(Kármen)
Amikor hangosak
„Amikor baromi hangosak. Hangosan boldogok, hangosan veszekednek, hangosan szomorúak… Sajnos ezt úgy idegrendszerileg nem bírom szuperérzékenyként (aktív zajszűrős fejhallgató rulez). Nem használ semmi, mert olyankor módosult tudatállapotban vannak.” (Szilvia)
Egy kézzel
„Sokszor leginkább a tehetetlenség. Hisztinél, betegségnél, ha félrenyel egy falatot, ilyesmi. Na de ami nagyon idegesít, az az, amikor a kicsi az ölemben van, és egy kézzel próbálom állva kitúrni a mindenes táskámból a kulcsot, hogy végre kinyissam az ajtót. Engem az ilyen apróságok csesznek fel, ami mást tuti nem – ajtókinyitás, kocsikinyitás egy kézzel… meg például amikor az autóban hátul elkezd köhögni, és vörösödésig hisztizik…” (Niki)
Időhúzás
„Nekem az teszi be az ajtót, ha húzzák az időt. Az nagyon. Reggel indulás előtt, este alvás előtt.” (Tamara)
Amikor az ikrek összeverekednek
„Amikor az ikrek egymást csesztetik, kötekednek egymással, gonoszkodnak, és a végén brutálisan összeverekednek. És közben persze ordítanak. Vagy amikor kántálnak valami értelmetlent fejhangon, húsz percen keresztül kitartva… Valójában a tehetetlenségem dühít, hogy hatástalan, bármit mondok, ordítok, fenyegetek…” (Gyöngyvér)
Makacs 10 éves
„Mindent tud, 12 éves. A 10 éves meg makacs, ha azt mondja január elsején, hogy nem eszik bejglit karácsonykor, akkor nem eszik bejglit karácsonykor.” (Edit)
Ezt olvastad már?
„Azért nem értem el telefonon, mert kézen állt a parkban” – idegesítő kamaszszokások
Kattints a Podcast hallgatásához!
