S. Zsuzsi fővárosból vidékre költözött, gyakorló édesanya. Egyik hétköznap volt pár órája, és több budapesti bevásárlóközpontot célba vett karácsonyi ajándékokat és ünnepváró édességet vásárolni. Nos, Zsuzsi élete végéig emlegetni fogja ezt a napot. Te pedig vele izgulhatsz, tényleg ellopták-e a két hete vásárolt autót. Tömény izgalmakkal teli, adrenalin szülte olvasmány következik.
Kiszabadultam egy napra a gyerekek mellől, elmentem tegnap elintézni a karácsonyi ajándékokat. A korábbi évekhez és hozzám képest egyébként megdöbbentően időben. Hosszú listám volt, precízen csoportosítva, hogy mit hol tudok beszerezni.
Reggel 7:45
Kilöktem a nagyot a sulinál, és nyakamba vettem a várost. Ja, hogy csak 10-kor nyitnak az üzletek? Addig elintéztem a gyógyszertárat, megírtam és feladtam a karácsonyi lapokat (kíváncsi vagyok, mikor kapják meg a címzettek), bolyongtam kicsit a Tescóban (Stühmer szaloncukor nincs).
10:00
10 órakor már a Duna Plazában toporogtam. Kb. 10 üzletben voltam, jó sok dolgot kihúztam a listáról, de nem mindent.
Stühmer szaloncukor nincs. Illetve van, de nem az, amit én akarok. Időközben gondolatban elengedtem az IKEA-t, irány az Aréna. Ekkor már majdnem dél volt. A városban óriási dugó (bakker, tényleg vidéki lettem, nem voltam rá felkészülve karácsony hetén).
A lányom átállította a Wazét, így hetek óta szánnal közlekedünk, és egy kedélyes Mikulás navigál angolul, minden instrukciót harsány hohohóval megtoldva. Ettől megzavarodva valahol olyan helyen hajtottam be az Aréna mélygarázsába, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Leparkoltam, és mivel vannak gondjaim a tájékozódással (fontos információ!), gondosan megjegyeztem, hogy sárga K26, majd nyakamba vettem az Arénát is.
Sokkoló tömeg, kilométer hosszú sorok a kasszáknál mindenhol. Itt is voltam kb. 10-12 üzletben, a szemem már kopogott, persze nem reggeliztem, idő nincs, dolog van. Végeztem. Stühmer szaloncukor nincs.
Jön a dráma
Indulok le a mozgójárdán. Igaz, lifttel jöttem fel, de magabiztos (hülye) vagyok. Kocsi sehol. Á, biztos eltévesztettem a lejárót. Rekonstrukció következik, visszamegyek, és pontosan azzal a lifttel lemegyek, amivel érkeztem. Ura vagyok a helyzetnek, érvényesítem a parkolójegyemet. Kocsi sehol. Sárga K26 sehol. Kezdek pánikba esni. Két hete vettük a kocsit, az nem lehet, hogy ellopták, a férjem nem merem hívni. Elgyalogolok a narancssárga U-R szekcióig, bár az elmúlt 38 évben, amióta olvasni tudok, legalább az ábécével sosem volt gond.
Fésülöm végig a sorokat, már az I-nél tartok, nyomkodom a távirányítót, hátha felvillan valahol a kocsi. Többször megörülök felvillanó lámpáknak, de csak azok az emberek szállnak be az autójukba, akik – velem ellentétben – tudják, hol parkoltak. Közben rendőrautó megy el mellettem, furcsán néznek. Ismerősökkel futok össze, igyekszem természetesen viselkedni.
Harmadszor fésülöm végig a sorokat, már néhány rendszámot régi ismerősként üdvözlök, és a Mátrixban érzem magam. Visszamegyek a lifthez, újra elindulok. Semmi. Közben hívnak, hogy nem sikerült az állásinterjúm. Mindegy is, úgyis örökre itt maradok. Kezdek teljesen összezavarodni, a valaha volt összes mélygarázs képe kavarog az agyamban, és már sem a sárgában, sem a K-ban, sem a 26-ban nem vagyok biztos. Visszamegyek a lifthez. Véletlenül rossz irányba szállok be, kilépek a −2-n, automatikusan indulok az eddigi útvonalon, és OTT A KOCSI!
Minden stimmel. A sárga is, a K is, a 26 is. Csak egy szinttel lejjebb.
Nincs idő ünnepelni, a lányom hív fel hisztérikusan, hogy a suliban egy órával korábban kezdődik a karácsonyi vásár, mikor érek oda a mézeskalácsokkal. Hát mindjárt, kislányom, mindjárt. Bepattanok, indulok, gondosan követem a „kijárat” feliratot, most már semmit nem bízok a véletlenre! Beállok a sorompóhoz, NEM NYÍLIK. Ó, a kártyát még a kanosszajárásom elején érvényesítettem! Mögöttem alakul a sor. Se ki, se be. Hívom a diszpécsert, hála istennek, legalább nő. Mondom neki, nem tudok kimenni, nem találtam a kocsit, biztos lejárt a kártya.
Rendszámot kér, „igen, látom önt”, kicsit lejjebb csúszok az ülésben, de hát már mindegy. Olyan szerencsém van, mondja, hogy csak szálljak ki, a matricás ajtó másik oldalán ott egy automata. A kocsi széles, én lusta vagyok, közel álltam, hogy ne kelljen nyújtózkodni a kártyával. Átmászom a sebváltón és az ajándékokon (bakker, tényleg fogyni kellene), kiesek jobb oldalon a kocsiból, próbálok fesztelenül futni az automatához. 300 Ft, bankkártyával, sosincs nálam készpénz. Sprint vissza, a mögöttem állók ünnepelnek, szánakozva végignézik, ahogy jobbról újra átmászok az ajándékokon (nem mertem belenézni azóta sem a szatyrokba, lesz a fa alatt meglepi!), és már indulok is.
A napom többi része már sima csiga volt, összedobtam 15 zacskó mézeskalács-ajándékcsomagot, ámokfutás vissza a suliba, volt még egy kis Auchan (Stühmer nincs), JYSK, 2 SPAR (Stühmer nincs).
Este 10-kor megrendeltem a neten a Stühmer szaloncukrot. Jövőre okosabb leszek, és BKV-val megyek az Arénába.
Éljen a karácsonyi készülődés!
(Az írás nem fizetett reklám, a benne szereplő márkák és helyek a történeti szál miatt szerepelnek névvel. S. Zsuzsi élménye 2021-es, így lehetséges, hogy a történetében szereplő édesség-készlethiány a jelenben nem érvényes – a szerk.)
Kattints a Podcast hallgatásához!
