Az anyaságot jellemző kettősség rendkívül érdekes: miután megszületik az első gyermeked, már sosem leszel teljesen egyedül, viszont soha nem érzed majd annyira magányosnak magad, mint az első néhány hónapban, esetleg az első évben. Mielőtt végleg elkeserednél, ez csak átmeneti időszak, de persze attól még nagyon megterhelő.
Egy szempillantás alatt megváltozik minden, amikor megérkezik a gyermeked. Erre nem lehet felkészülni. Sokszor látom, hogy különböző portálokon, ahol az anyukák kiöntik a lelküket, a kívülállók vagy a már idősebb gyermeket nevelő anyák is felháborodnak: „Tudtad, mit vállalsz! Akkor meg?!” Szerintem viszont nem. Erre nem lehet felkészülni, és nem is készít fel semmilyen szakkönyv, barátnői tapasztalat, anyai intés.
Rózsaszín lebegés?
Sokat ront a helyzeten, hogy a társadalom, a reklámok mind-mind azt sulykolják belénk, hogy ez az egész egy rózsaszín lebegés, és minden tökéletesen harmonikus benne. Én speciel utálok panaszkodni, és nem is fogok, de a legnagyobb ámítás azzal hitegetni a kismamákat, hogy majd minden könnyen és egyszerűen fog menni. Ennek köszönhetjük, hogy sok nő számára az anyaság első néhány hónapja vagy éve óriási csalódással, elégedetlenséggel és „nem ezt akartam” érzéssel jár.
Új élet a szülés után
Az újszülött minden energiát és időt lefoglal, ami idáig a rendelkezésedre állt, különösen akkor, ha első gyermekről beszélünk. Ekkor nemcsak neki lesz minden új, hanem neked is, mindenbe bele kell rázódnod – közben pedig össze kell szedned magad a szülés után, meg kell küzdened a hormonális változásokkal, a szoptatási nehézségekkel és jó eséllyel az alváshiánnyal is. Ez nem lehetetlen feladat, milliárdnyi nő megcsinálta már, de attól még könnyűnek korántsem mondhatjuk.
Az élet, amit megismertél és megszoktál, most egy időre megtorpan, teljesen átalakul, más körülményekhez vagy kénytelen alkalmazkodni. Ezek a körülmények idővel valóban idilliek, rózsaszínek és izgalmasak lesznek, ténylegesen örömforrássá válnak, de eddig el is kell jutni. Amíg pedig sor kerül rá, számos magányos pillanaton át fogsz esni, akárcsak a többi anya (legalább időszakosan, alkalmanként).
Véget nem érő éjszakázások
Ha a saját emlékeimet pörgetem vissza, nagyon homályosan emlékszem csupán az első néhány hónapra. A reklámokban az éjszakai etetések csendesek, nyugodtak, megnyugtatóak, és néha tényleg ilyenek is voltak. Máskor viszont az járt a fejemben, vajon hány millió nő rázogatja ugyanígy a csecsemőjét hajnali kettőkor, hogy végre aludhasson néhány órát.
Az én kislányom iszonyúan hasfájós volt, túlzás nélkül mondhatom, csak akkor nem sírt, ha aludt – hát el tudod képzelni, micsoda megváltást és csendet vártam az éjszakáktól. Szörnyen kikészített, amikor ezt nem kaptam meg, és éjszaka sem tudtam feltöltődni, pihenni.
Otthonra bezárva
Amikor ilyen cikkeket írok, sokszor úgy érzem, mintha nem is a saját gyermekemről beszélnénk, annyira más természetű és annyira kiegyensúlyozott kislány lett, hogy szinte hihetetlen, honnan indultunk. Rendkívül érzékeny baba volt, szinte megrögzötten kellett ragaszkodnom a nagy nehezen kialakított napirendünkhöz, különben a teljes napunk káoszba fulladt. Szinte be voltunk zárva otthonra, mert egyrészt teljesen kiszámíthatatlanul evett, néha félóránként, néha viszont három-négy óra is eltelt két evés között.
Másrészt csak fekve volt hajlandó szopizni, azt meg annyira nem könnyű kivitelezni, ha kimozdul az ember. Harmadrészt pedig folyton a kezemben akart lenni, babakocsival csak akkor tudtunk kimozdulni, ha aludt – ezt pedig néhány hónap után napi kétszer húsz percben maximalizálta. Sokszor éreztem magányosnak magam, amiért ki kellett adnom az irányítást a kezeim közül.
Az elején szinte csak akkor volt segítségem, társaságom, ha valaki meglátogatott, ráadásul nekem a minden este hazaérkező apa sem jelentett felmentő sereget, mert ő külföldön dolgozott. Sokszor napokig nem volt felnőtt társaságom, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy magányosnak éreztem magam.
Amikor tényleg egyedül maradsz
Az újszülött érkezése után egy ideig jönnek a szülők, barátok, rokonok, aztán szépen sorban elmaradnak, és csak azok látogatnak, akik nagyon közel állnak hozzád – és ők sem olyan rendszeresen. Szép lassan visszatér mindenki a megszokott kerékvágásba, csak te maradsz ott, akinek mindent újra kell tanulnia.
Emlékszem, milyen érzés volt, amikor először maradtam egyedül a kislányommal. Egyszerre volt ijesztő, új, várakozásokkal teli és nagyon magányos pillanat. Ez csak fokozódik, amikor apa elmegy reggel dolgozni – főleg, ha te is kénytelen vagy tőle hosszú hetekre, esetleg hónapokra búcsút venni.
Amikor félre kell vonulnod a babával
Képzeld el ezt a forgatókönyvet: nem túl izgalmasan, ám annál fárasztóbban telnek a napjaid, és végre jön a felüdülés: meglátogatnak a barátaid! Mindenki csodálja a babát, feltölt, hogy felnőtteket látsz, társaloghatsz velük. Aztán jön a szoptatási időszak, amibe már egész jól belerázódtatok, de most valahogy nem megy.
A gyermekedet vagy egy órán keresztül eteted a másik szobában, hallgatva a beszűrődő hangokat, nevetéseket, majd mire végeztek, a látogatóknak is lassan szedelődzködniük kell – vagy az is lehet, hogy már az etetés előtt elmennek, mert „nem akarnak zavarni”. Az is lehet, hogy kellemetlenül érinti őket, ha a te gyermeked is olyan hiperérzékeny, mint az enyém volt, és senki kezében nem hajlandó megnyugodni. Mindenkit feszélyez a gyereksírás, és senki sem akarja hallgatni, ha nem muszáj.
Amikor mindenki szórakozik
26 évesen lettem anya, ez nem túl általános manapság. Ráadásul éppen nyár elején, amikor minden barátom a standon lógott, fesztiválra ment, koncertezett és ünnepelte a szabadságát, vagy a tengerparton tengette a napjait. Számomra ez a number one magányosságérzés volt. Végre elaludt a gyermekem a hintában, amit már vagy egy órája lökdöstem, aztán körülnéztem online, hátha fel tudok töltődni, de csak még inkább azt éreztem, hogy totál egyedül vagyok. Volt idő, amikor szinte nem bírtam internetezni, annyira fokozta bennem az elszigeteltség érzését.
Amikor nosztalgiázol
Szerintem nincs olyan újdonsült anya, aki időnként ne sírná vissza a „lánykorát”, hogy aztán ne legyen azonnal lelkiismeret-furdalása, amiért mindezt megtette. Egy újszülöttel minden olyan távolinak és irreálisnak tűnik, ráadásul jellemző módon olyanok dolgok válnak elérhetetlenné, amelyek korábban alapvetőek és természetesek voltak. Egy nyugodt vacsora a barátnőkkel, egy kényelmes habfürdőzés, egy átaludt éjszaka vagy akár egy nyugodt, romantikus este gyereksírás nélkül…
Forrás: Cukimamik
