Talán mindenkinek akad legalább egy ismerőse, aki másik országban telepedett le. Mindig nagyon bátor, sőt vakmerő dolognak tartottam azokat, akik belevágnak az ismeretlenbe, főleg, ha már gyerekük is van. Tényleg mindig sötét van északon? Milyenek az emberek? Hát az iskolák? Vajon tényleg kolbászból van a kerítés? Külföldön élő anyákat kerestem meg és kérdeztem arról, milyennek találják a választott országukat. Elsőként az Amerikai Egyesült Államokban élő Mariann-nal beszélgettünk.
Anyamagazin: Miért döntöttetek úgy, hogy Amerikába, New York államba költöztök?
Mariann: Egy fájdalmas szakítás volt az igazi oka a költözésnek, nem szerettem volna még egy esélyt adni annak, akinek már annyiszor megbocsátottam. Úgy gondoltam, minél távolabb vagyok, annál nehezebb lesz magamhoz újra közel engedni. Hosszú folyamat volt, de sikerült. Biztos lett volna egyszerűbb megoldás is, de az akkori érzelmi állapotomban csak ilyen radikális lépést tartottam megoldásnak. Egyedül jöttem, bíztam benne, hogy tudok dolgozni magamon és a hibáimon. Elég sok év és sok-sok hiba után már mondhatom azt, hogy kezdem kiismerni magam.
A.: Mi tetszik a legjobban az országban?
M.: Az itteni emberek hozzáállása, ami egyébként lehet egyben hátrány is: „Mind my own business”, vagyis a saját problémámmal foglalkozom, másé nem érdekel. Mindenkinek vannak problémái, így nem kíváncsiak a másikéra. Ha például találkozol egy ismerőssel – lehet az közeli, a szomszéd vagy munkatárs, esetleg egy régen látott barát vagy idegen –, soha nem beszélnek arról, hogy mennyit keresel, mennyi albérletet fizetsz, milyen családon belüli vagy éppen egészségügyi problémád van.
A.: Pozitívabbak ott az emberek?
M.: Itt senkit sem érdekel, hogy te éppen túlsúlyos vagy, vagy kórosan sovány, hogy divatosan öltözöl-e, vagy sem. Ugyanúgy kaphatsz dicséretet, ha 30 kilós vagy, de akkor is, ha 300. Itt az emberek szeretnek random bókolni. Állsz a boltban, a sorban, és valaki megjegyzi, hogy „ó de szép cipőd van”, vagy „ez a szín jól áll”, vagy „de szépen beszárítottad a hajad”.
Nem kell, hogy beszélgetés kerekedjen ebből az interakcióból, csak megjegyzi, mert szerinte tényleg szép cipőd van, vagy éppen jó illatod. Az oktatás is nagyon szimpatikus. Bátorítják a gyerekeket kisgyerekkoruktól kezdve, hogy gondolkodjanak, használják a fantáziájukat, megdicsérik őket. „Good job”, ma ügyes voltál, látom, mindent beleadtál! Nem kell a gyereknek azt éreznie, hogy az adott es kiírt tantervet követnie kell, hanem a saját képességei szerint megoldja, amit azért tartok óriási ötletnek, mert nem vagyunk egyformák.
A.: Mi az, amit a legkevésbé szerettek kint?
M.: A honvágy nagyon meg tudja keseríteni a mindennapokat. Vagy az, hogy látom, otthon sokan ide-oda mennek wellnessezni, minden hétvégén máshova nyaralni, nekem meg egész évben 2 hét szabadságom meg 5 nap betegszabadságom van. A másik nehézség, hogy éppen a „Mind my business” felfogás miatt nagyon nehéz barátokat találni. Rengeteg ember vehet téged körbe, de ezek mind-mind felszínes barátságok. Lehet, hogy azt sem tudják, honnan jöttél, hogy hány testvéred van, vagy hogy hívják a férjed.
A mindennapi játszótéri, utcai, munkahelyi beszélgetések felszínesek, azt nem tudjuk egymásról, hogy mi a vezetéknevünk. Itt ez a norma. Ha úgy érzed, hogy valakivel ki tudsz építeni egy bizalmas barátságot, akkor tévedsz. Itt senki sem kíváncsi a panaszkodásodra. Ami otthon barátok között beszélgetés tárgya lehet – például párkapcsolati nehézségek vagy a gyereknevelés –, az itt panaszkodás. Éppen emiatt hiába vagy közösségben, mindig egyedül érzed magad. Tudsz beszélgetni bármiről, de amikor kellene egy kis bátorítás vagy kedves szó, vagy éppen csak ki akarod adni magadból a bánatod, arra itt nem találsz senkit.
A.: Milyen ott a gyes időszaka?
M.: Legalább egy évet el kell töltened az adott munkahelyeden, hogy kapj fizetést, amikor szülési szabadságra mész. Ha nem dolgozol ott egy éve, akkor nem vagy nem annyit kapsz. Be kell adni egy papírt a munkaügyi hatóságoknak, illetve a munkahelyednek igazolnia kell, hogy mennyit keresel és mikor mész vissza dolgozni. Itt a szülési szabadság 6-8 hét, aztán irány vissza. Kikalkulálják, mennyi pénzt kapsz ez idő alatt. Például ha 2000 dollárt keresel egy hónap alatt, akkor a szülési szabadságodon 800 dollárt kapsz kézhez egy hónapra. Ha úgy döntesz, nem mész vissza dolgozni, vissza kell fizetned a kapott segély adott százalékát. Ha a munkahelyed dönt úgy, hogy nem akar téged vissza, akkor nekik kell biztosítani bizonyos járulékot bizonyos ideig, hogy tudj munkát találni.
A.: Milyen családtámogatások vannak?
M.: Mivel én és a férjem is dolgozik, semmilyen állami segítséget nem kaptam, kapunk. Az egyetlen dolog egy 10 dollár értékű ajándékkosár volt a munkahelyemről. A kislányom allergiás, speciális tápszer kellett neki, az állam semmivel sem támogatott, mert nem vagyok átlagbér alatti. Azok a családok, akik átlag alatt keresnek, vagy éppen nem házasok, és csak egy keresetet vallanak be, jogosultak a gyermeknek ingyenes egészségügyi ellátásra, ételutalványra, ingyengyógyszerre, -tápszerre. A mai napig semmilyen támogatásban nem részesülök.
A.: Milyennek találod az óvodákat/iskolákat?
M.: Állami óvoda nincs, csak fizetős, és iszonyat drága. Egy átlagfizetés 2500-3000 dollár, abból az óvoda minimum 1500 dollár. Itt, New York államban ingyenes a 3K, ami olyan, mint az óvoda, de igazából iskola, ami biztosítja a háromévesek oktatását; ábécét tanulnak és házi feladatot csinálnak. Más államokban az ingyenes óvodai ellátáshoz várniuk kell a szülőknek addig, míg a gyermek betölti a negyedik életévét. A 3K – vagy PreK vagy Kindergarten – reggel 8-tól 2:20-ig van, ami ismét bonyolítja a munkakeresést.
A.: Ti hogy tudtátok megoldani az óvodai kérdést?
M.: A kislányom hároméves, most kezdi a 3K-t. Én azok közé a szerencsések közé tartozom, akik nem járatták a gyereket magánóvodába. A férjem anyukája vigyáz a kislányomra, amíg én dolgozom, így nagyon sokat spórolunk.
A.: Mennyire vagy elégedett az oktatási rendszerrel?
M.: Négyéves kortól kötelező az oktatás a gyermekeknek. Túl sok tapasztalatom nincs még, de amit látok és hallok az ismerősöktől, és szimpatikus is, az az, hogy a gyerekek kreativitását helyezik előtérbe. Teljesítménytől függetlenül dicsérik őket, és önállóságra nevelik őket. Sok gyerekkel beszélgetek, mikor megyünk játszani a kislányommal, és már 3-4 évesek is olyan okosan, ügyesen, magabiztosan tudják, mit akarnak, és bátorítják egymást, hogy „most nem sikerült, próbáld meg még egyszer”, vagy „megmutatom, hogy könnyebb”. A magabiztosságra a hibáikon való dolgozáson át nevelik. Fontos még az is, hogy ha a gyermek állapota igényli, akkor segítőt is kap az iskolában.
A munkatársam kisfia például autista, van mellette egy segítő, aki csak őt kíséri a terembe, csak vele foglalkozik. Az egyik barátnőm nagyon súlyos cukorbeteg kisfiának is van egy segítője, akinek szintén az a munkája, hogy bármerre is megy a gyerek az iskolában, kövesse őt, üljön mellette. A gyermekorvos egyébként minden alkalommal elbeszélget a szülővel arról, hogy a gyermeke rendesen fejlődik-e. Ha a szülő őszinte, akkor elég gyorsan kiszűrik, ha a gyermeknek segítségre van szüksége, vagy van-e esetleg visszamaradása a beszédfejlődésben, esetleg látható tünetei vannak-e az ADHD-nak vagy az autizmusnak. Ha a szülő nem őszinte, akkor a 3K-ban küldik el kötelező vizsgálatokra a gyermeket. Figyelik, szigorúan monitorozzák, hogy a gyermek megkapja-e a kellő ellátást.
A.: Mik a tapasztalataid az egészségügyi rendszerről?
M.: Én is egészségügyben dolgozom, még nekem is bonyolult elmagyarázni, hogy működik a rendszer. Az biztos, hogy az egészségügy itt egy óriási üzlet. Az átlagbér alattiak kapnak ingyenes támogatást, ez a Medicaid. Ha átlagmunkád van, már nem vagy rá jogosult. Aki nem kaphat ilyet, biztosítást kell vennie magának. Jelenleg legalább ezerféle biztosítás létezik, olcsóbb, drágább, amit havonta kell fizetni. Minden biztosító más cég, és a biztosításokon belül is vannak különböző, a beteg igényeire összpontosító PLAN-ek. Az, hogy mennyit fizetsz, a biztosítótól függ.
Nem rég kaptam egy levelet a biztosítótól, hogy elértem azt a kort, amikor mammográfiára kell mennem. Felhívtam őket, hogy mégis mennyibe kerül az önerő erre a vizsgálatra, amire azt mondták, ingyenes, ha nincs panaszom. Úgy viszont már 250 dolláromba kerülne, ha benne lenne a beutalómban, hogy a családomban sok mellrákos volt. Sőt, akkor is fizetnem kell, ha esetleg találnak valamit a vizsgálat során. Összeségében tehát: az egészségügyi ellátás jó, mehetsz bárhová, és el is látnak – ha van pénzed.
A.: Milyen tanulságos/vicces/bosszantó gyereknevelési szabályokkal, szokásokkal találkoztál az USA-ban?
M.: Ó, rengeteg van! Az egyik kedvencem, hogy télen anyuka be van öltözve, van rajta sál, sapka, kesztyű, a csecsemőjén meg nincs még egy zokni sem. Ami látványosan bosszant, talán mert én nagyon szeretem a rendszert az életemben, hogy a gyerekek állandóan pizsamában vannak. Itt a pizsama olyan, mint egy mindennapi viselet, boltba járni, vagy csak játszótérre, mert kényelmes. Sokszor csodálkozom azon, hogy a szülők elhiszik, hogy az előre legyártott élelmiszerekben van vitamin, és adják is a gyerekeknek. Bárhova viszik a gyereket, játszótérre, barátokhoz vagy csak sétálni, csomagolnak snacket, amelyek többnyire chipsek, kekszek, vagyis nem a gyermek fejlődésének alapélelmiszerei.
Nem vagyok szent, már én is így indulok el a gyerekkel, de friss gyümölcsöt, banánt, bundás kenyeret és vizet csomagolok. Még csomagolt, feldarabolt gyümölcsöt is lehet vásárolni kis zacskókban, amik nem színeződnek el. Még egy hónap után is vidáman, frissen mosolyog vissza rád az alma a zacskóban, a boltok polcain. A narancslében 36 mg cukor van egy deciliterben, de a C-vitamin fontos. Ha fáj a fogad vagy éppen elkaptad az influenzát, igyál Ginger Ale-t, mert a gyömbér jó rá. A gyerekeknek már kisgyermekkorban adják a juice-t, és sajnos nagyon-nagyon sok kisgyermeknek van már tömés a fogában a cukor miatt. Ami viszont szimpatikus, hogy nagyon ügyesen nevelik a gyereket arra, hogy ne bízzon meg az idegenekben. Ha a gyerektől megkérdezed, hogy kérsz-e cukrot, az az első, hogy azt mondja, meg kell kérdeznem anyukámat, hogy ehetek-e belőle. Tudják, hogy mit beszélhetnek egy idegennel, vagy egyáltalán nem beszélhetnek vele, csak a szülő jelenlétében.
A.: Mi okozta a legnagyobb nehézséget a külföldi életetekben?
M.: Ez sok mindentől függ. 29 éves voltam, amikor kiköltöztem. Fiatal, egyedülálló nőként mégis nehéz volt belesimulni az itteni kultúrába, hiszen annyi mindent máshogy éltem meg otthon. Látok fiatalokat, akik kijönnek 20-21 évesen, és sokkal könnyebben tudják el- és befogadni az új hatásokat, életszemléletet. Sokat izgultam, hezitáltam dolgokon, próbáltam bizonyítani a körülöttem lévőknek buta, lényegtelen dolgokat, és igen sok idő kellett, mire rájöttem, hogy senkit sem érdekel.
Itt nincs, aki megszólna téged azért, mert éppen jól vagy rosszul gondolsz, csinálsz valamit. Ez a legnehezebb. Hátrahagyni a berögzült dolgokat. Minél idősebben költözöl ki, annál több erőfeszítésbe kerül megszokni, elfogadni más kultúrát. Sok olyan magyart ismerek itt, akik tudatosan megtagadják az itteni életszemléletet. Én viszont úgy gondolom, hogy annak semmi értelme, hogy nem fogadod el, és próbálsz alkalmazkodni az ország kultúrájához úgy, hogy ott szeretnél dolgozni, gyermeket nevelni.
A.: Milyen pozitív dolgot tanultál meg az Egyesült Államokban?
M.: Amiért hálás vagyok, az az, hogy megtanultam kiállni magamért. Ha lekezelően, bántóan viselkedik velem valaki a boltban, az orvosi rendelőben vagy bárhol, nem félek szólni. Van jogom azt mondani, hogy nem, bármiről is legyen szó. Megtanultam azt is, hogy pótolható vagyok a munkahelyen, még akkor is, ha egy héten 168 órát dolgozom alvás nélkül, és mindenre igent mondok. Éppen ezért nem a munkát, hanem a családot helyezem az első helyre.
A.: Mi az a magyar szokás, amit külföldön is megtartottál, és továbbadod a gyerekeidnek?
M.: A Mikulást tartjuk: tisztítjuk a cipőnket este, és rakjuk az ablakba. Tartjuk a szentestét is, annak ellenére, hogy itt csak december 25-én van szabadnap. Feldíszítjük a fát, vacsorázunk, majd megnézzük, mit rejtett a Jézuska a fa alá. Húsvétkor tojást festünk. Ha átjön az unokaöcsém, akkor meglocsol minket. A névnapot is ünnepeljük, és a magyar anyák napját is május első vasárnapján.
Borítófotó: Unsplash/Frank McKenna
A következő részben: Johanna mesél Svédországból Svédországról és az életükről.
Ha szeretnél elsőként értesülni a sorozat következő részéről, irakozz fel itt:
Ezt olvastad már?
Kattints a Podcast hallgatásához!
