Ugye mindenkinek ismerősen cseng az a Vekerdy-idézet, mely szerint „a gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat. Ezért időnként meg kell szabadulni tőlük, mert a gyerek érdeke is, hogy folyamatosan jól rágható és jól szívható, pihent anyja – és persze apja is! – legyen neki”. Az anyai én-idő fontosságáról Frank-Bozóki Eszterrel, a Fordulat Pszichológiai Tanácsadó pszichológusával beszélgettünk.
De milyen is egy jól rágható anya? Aki nem borul ki, ha reggel 8 előtt már háromszor cserélt szettet kétéves szeme fényén, ha van türelme 23-szor megállni a bölcsi felé vezető úton és megcsodálni mind a 66-féle különböző bogarat, aki túsztárgyalókat megszégyenítő taktikával beszéli rá a gyermekét a benti szandál lecserelésére, és még sorolhatnánk.
A „jól rágható anyának” persze a gyereknevelés mellett manapság számtalan egyéb feladata is van, dolgozni jár, háztartást vezet, esetleg nagyszülőkről gondoskodik – megannyi további stresszfaktor. Elkerülhetetlen az igény, hogy néha kidugja a fejét a felhők fölé, és arcát a nap felé fordítva kicsit csak magával foglalkozzon.
4 dolog, amire kihat, ha nincs énidőd
Mi lehet a következménye annak, ha valaki évekig nem talál vagy nem tud magára időt szakítani?
„A tapasztalat azt mutatja, hogy a saját igények, szükségletek hosszú távon való kielégítetlensége jó eséllyel visszaüt a későbbiekben, mert az egyénben keletkező feszültség hatással lesz minden életterületére: a szülőségére, a párkapcsolatára, a munkahelyi helytállására és általában véve az életminőségére is” – figyelmeztet Frank-Bozóki Eszter.
A pszichológus szerint az énidő, az öngondoskodás – annak ellenére, hogy ezt a társadalom időnként tévesen önzőségnek címkézi – elengedhetetlen ahhoz, hogy a szülői (és persze minden egyéb) szerep kiegyensúlyozott legyen.
#rághatóanya
Valóban ahhoz, hogy „rágható”, válaszkész szülők tudjunk lenni, nekünk is fel kell időnként töltenünk az energiaraktárainkat. Ez egyébként nem csupán a jelenbeli családi működés szempontjából bír rendkívüli fontosággal, hanem azért is, mert ezzel mintát is adunk. Ha példát mutatunk abban, hogy jogunk van a saját igényeinkhez, akkor a gyermekeink is azt tanulják meg, hogy a szükségletek kifejezhetők és megélhetők, és így ők sem válnak a későbbiekben önfeláldozóvá.
#mártíranya
Mikor arról kérdezzük, hogy hogyan szorítják ma háttérbe magukat az édesanyák, és mi ennek az oka, a pszichológus rögtön a mártír anya szerepet írja le.
„Összetett kérdés, hogy hogyan jön létre ez a tulajdonképpen »mártír« anya szerep. Ha belegondolunk, ma nagyon erőteljes az az üzenet a szülők felé, hogy a jó szülő folyamatosan foglalkoztatja gyermekét, mindenféle különórákra hordja, minden igényét kiszolgálja. Ebből fakadóan ha egy szülő a környezetében ezt a működést látja, nagyon könnyen megélhet lelkiismeret-furdalást, ha nem tud ennek a szerepnek megfelelni. Természetesen emellett nagyon erősen hatnak az otthonról hozott mintáink: milyen üzenetet közvetített felénk a saját szüleink működése, vagy transzgenerációs szemléletben milyen szerepeket és elvárásokat fogalmaz meg a család általánosságban a nők felé, és természetesen szükségleteink megélésének és kifejezésének jogát vagy jogosulatlanságát is a családban, gyermekkorban sajátítjuk el.”
A szakember úgy véli, hogy a gyermekkorban megélt sérelmek is hatással vannak a későbbi szülőségre. Gyakori, hogy a gyermekként hiányokat megélő felnőtt nagyon erős hangsúlyt fektet a saját szülői szerepére, úgy érzi, hogy mindig mindent meg kell tennie gyermekéért, hogy megóvja őt a saját maga által tapasztalt nehéz érzésektől. Végső soron ez is vezethet önfeláldozáshoz, túlkompenzáláshoz, ami lappangó feszültséget vihet a szülő-gyerek kapcsolatba. Érdemes tehát tudatosan ránézni a szülői működésünk gyökereire!
#csakanya vagy feleség?
Az általános vélekedés szerint a baba születése óta az első két év nemcsak az édesanyára ró extra terheket, de gyakran a párkapcsolat is megsínyli az új élethelyzetet.
A pszichológus szerint azonban erre is fel lehet készülni: az erről való nyílt kommunikáció felszabadító tud lenni, mert világossá teszi a pár tagjai számára, hogy ezek a nehézségek természetes módon részei ennek a szakasznak. Mindenképpen segíthet, ha a pár tagjai még a baba születése előtt nyíltan beszélgetnek a jövendő időszak tipikus nehézségeiről: a párkapcsolati igények, a szexualitás időleges háttérbe szorulásáról, a csecsemő körüli munkamegosztásról, a leterheltségről, a pár számára rendelkezésre álló erőforrásokról (amelyek mozgósíthatók a későbbiekben, ha szükséges), a gondozási elképzelésekről, az anyák saját testi változásaikkal kapcsolatos félelmeiről, az apák kirekesztettségérzéséről, a nagyszülők bevonásával kapcsolatos elképzelésekről stb.
Ám kétségtelen, hogy a családdá válás egy fokozottan esendő időszak párkapcsolati szempontból. A két főre kialakult egyensúlyi állapotot hirtelen felborítja az új jövevény érkezése, és az átállás gyakran okoz feszültséget a kapcsolatokban.
Emellett a szülők párként is tehetnek azért, hogy meg tudják őrizni a kapcsolatuk egyensúlyát, és a babás létben az anya ne érezze egyedül magát a család menedzselésében.
„Mindenképpen fontos, hogy a pár tagjai figyeljenek a párkapcsolati alrendszer tudatos fenntartására a családi rendszeren belül” – javasolja a szakember.
„Gyakori, hogy a baba születése után a felek leginkább szülői szerepben vannak jelen, minden helyzetben »apának, anyának« szólítják egymást, egymásra csak mint szülőtársra tekintenek. A szülővé válás kezdeti szakaszában ez természetes, de fontos tudatosan visszaépíteni a férfi-női szerepeket, kialakítani a kettesben töltött minőségi időket még akkor is, ha eleinte ez néhány perces beszélgetést, összebújást jelent a kanapén, és csak később tudnak visszatérni a hosszabb programok. Az anyai magányon segíthet a helyi szülői közösségekben, baba-mama foglalkozásokon való részvétel, illetve fontos, hogy az anyák gyermek nélkül is tudjanak időt fordítani önmagukra, barátságaikra, és ehhez az apák, a tágabb család támogatására is mindenképp szükség van” – tette hozzá Frank-Bozóki Eszter.
…és persze felmerül a kérdés, hogy nehezebb napjainkon ér-e kiborulni, ha reggel 8 előtt már háromszor cseréltünk szettet kétéves szemünk fényén, ha nincs türelmünk 23-szor megállni a bölcsi felé vezető úton és megcsodálni mind a 66-féle különböző bogarat, és nincs már erőnk túsztárgyalókat megszégyenítő taktikával rábeszélni gyermekünket a benti szandál lecserelésére – de ez már egy másik történet.
