A maszturbálás egészséges és normális tevékenység – megannyi egészségügyi szakember és tudós talált már erre bizonyítékot, mégis sokakat bélyegeznek meg azért, ha kiderül, hogy az örömszerzés e formáját sem vetik meg. De mégis mik azok az önkielégítést övező mítoszok? No és mik az ezzel kapcsolatos tények? Most eláruljuk.
A maszturbációról még mindig sok-sok tévhit kering, nem csoda hát, hogy néha már elég csak a témáról beszélni ahhoz, hogy valaki kényelmetlenül érezze, esetleg szégyellje magát. Pedig az önkielégítés egy egészséges, ráadásul semmibe sem kerülő módja a szexuális élvezetek megélésének. Mi több, rengeteg az egészségi előnye is.

Első tévhit: nem normális maszturbálni
Az önkielégítés teljesen normális tevékenység, amelyet – több nagyszabású, szexuális egészségügyi felmérés is bizonyítja – a legtöbb ember csinál is.
Egy 18 országban, 13 ezer ember megkérdezésével készült, 2018-ban végzett felmérés például megállapította, hogy a kutatásban részt vevők 78 százaléka maszturbál, akik közül több a férfi, mint a nő. Ugyanebben a vizsgálatban a férfiak 80–96 százaléka számolt be arról, hogy kipróbálta már, míg a nők 48–78 százaléka vallott úgy, hogy maszturbált. De mégis melyik az az ország, ahol a legtöbbet önkielégítenek? A Global Self Pleasure Report szerint az Egyesült Királyság.

Második tévhit: ha párkapcsolatban maszturbálsz, valami nem stimmel köztetek
Az emberek sokféle okból végeznek önkielégítést, ennek gyakoriságát pedig számos tényező határozza meg. Az például, hogy milyen az egyén szexuális feszültséggel szembeni ellenállása, a kortársak befolyásolása vagy a kultúra által kialakított hozzáállás. A maszturbációhoz emellett orvosi okokat is társítottak: többek között azt, hogy kitűnő stresszoldó, segít az ellazulásban, oldja a szexuális feszültséget, és általa még a szexuális élvezeteket is át lehet élni. Az pedig vitathatatlan, hogy ezek a „maszturbálási okok” gyakran akkor is fennállnak, amikor valakinek szexuális partnerkapcsolata van, amelyben az önkielégítés nem feltétlenül jelent problémát.
De lássuk csak a számokat! Az Archives of Sexual Behavior 2017-es felmérése 15 738 amerikai férfi és nő bevonásával arra az eredményre jutott, hogy azok a férfiak önkielégítettek gyakrabban, akiknek nem volt partnerkapcsolatuk. A nők viszont hajlamosak voltak többször maszturbálni egy gyakori, kielégítő partnerkapcsolat mellett.
Jó tudni: ha egy pár vágybeli eltérést tapasztal, vagyis az egyiküknek magasabb a libidója, számára a maszturbáció egészséges út lehet a szexuális felszabadulásához.

Harmadik tévhit: a maszturbáció rossz neked
Számtalan mítosz kering a maszturbáció által okozott állítólagos egészségi problémákkal kapcsolatban, kezdve a szexuális működési zavaroktól és a meddőségtől az olyan különös állításokig, mint a vakság vagy a szőrös tenyér. Szerencsére ezeknek nincs semmilyen tudományos alapja, és az önkielégítéssel egyetlen egészségi problémát sem hoztak összefüggésbe. Éppen ellenkezőleg: a maszturbációnak olyan előnyei is vannak, mint a stressz csökkentése, a feszültség és a fájdalom enyhítése, az alvás, a hangulat és a koncentráció, sőt még a partnerkapcsolat javítása is. Ennek ellenére azonban előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor az önkielégítést végző bűntudatot érezhet a partnerével vagy saját magával szemben.

Negyedik tévhit: a maszturbáció nem normális része az egészséges szexuális fejlődésnek
A szülők gyakran aggódnak amiatt, hogy gyermekeik „túl korán” sajátítják el a maszturbációs ismereteket, illetve kezdenek bele, de az igazság az, hogy az önstimuláció már fiatalkorban is gyakori. Ezért is fontos megtanítani a fiatalokat a maszturbáció megfelelő időpontjára és helyére. A tanulmányok kimutatták, hogy a test szexuális funkcióinak az életkornak megfelelő ismerete csökkentheti a szexualitással kapcsolatos szégyenérzetet, és felkészítheti a fiatalokat arra, hogy a szexuális egészségükkel kapcsolatban jó döntéseket hozzanak.
Forrás: Issm.info