Te voltál már igazán szerelmes? Átélted az édes érzést, amikor remegsz, csak hogy lásd a másikat? Hülyeségeket beszélsz, rosszul reagálsz? Utólag másként viselkednél?
Ritkán adatik meg, hogy találkozzunk azzal, akibe igazán bele tudunk szeretni. Ezeket a különleges pillanatokat meg kell becsülni, de mi van, ha pont akkor leszel szerelmes, amikor már házas és családanya vagy? Vajon ez megkérdőjelezi a házasságod alapjait? Ezek szerint a férjed nem is volt az igazi?
Évekkel ezelőtt történt, most már tudok róla mesélni. Találkoztam egy közös projekt kapcsán egy régi ismerősömmel, akivel egyetemistaként párszor randiztam, de akkor érdeklődés hiányában a kapcsolatunk elhalt. Húsz évvel később egy munka miatt újra keresztezte egymást az életünk. Már neki is és nekem is családunk volt. Sokkal magabiztosabb és sokkal férfiasabb lett az évek alatt. Bevallom, az első pillanattól odavoltam érte, ami rendkívül furcsa volt, hiszen tiniként egyáltalán nem érdekelt.
Sok megbeszélésünk volt, és minden találkozást izgatottan vártam. Imádtam a vele töltött időt, éreztem, hogy ez kölcsönös, de nem közeledett.
Közben a gyomromban kibújtak bábjaikból a pillangók, és repülni akartak. Éreztem, hogy a testem elkezdett élni, és a családanyaszerepet maga mögé tessékeli a nő, a régi, aki egykor voltam.
Tudtam, hogy egyszer vége lesz a közös munkának, de nem akartam. Minden gondolatomban benne volt. Magamban lejátszódott kismillió filmkocka, hogyan csábítanám el. Mit kellett volna válaszolnom arra, amikor húsvétkor el akart jönni meglocsolni, amikor kérdezgette, hogy miért vagyok szomorú?
Egy nyári napon véget ért. Fizikailag nem találkoztunk, de a fantáziámban nem szűnt meg létezni. Ezalatt próbáltam magam csitítani, és visszatérni a családomhoz, de nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rá. Valahogy úgy képzeltem, hogy minket összeköt valami, bennem a szerelem volt, ezt biztosan tudtam, és reméltem, hogy ő is így érez.
Váltani majd akkor kell…
– Hogy vagy a férjeddel?
– Köszönöm, jól, minden rendben. Nagyszerű apuka és gondoskodó társ. Régóta együtt vagyunk, összecsiszolódtunk már.
– Ó, akkor meg kell becsülni, nincs értelme váltani! Váltani majd akkor kell, ha beüt a szerelem, de akkor muszáj – mondta Marika, a 78 éves üzletasszony egy céges megbeszélésen.
Ezen elgondolkoztam. Vannak dolgok, amik később esnek le, és van, amikor nem vagyunk elég bátrak, és ott maradunk a biztonságos, megszokott életünknél. Nem tudom, hogy az én életemet a bátorság másként alakította volna-e?
Majd három év eltelt a következő viszontlátásig, aminek apropója szintén a munka volt. Rettenetesen örültem, de féltem is. Egyszerűen nem tudtam, mit akarok, irányítsak-e én? Úgy döntöttem, hagyom alakulni a dolgokat, lesz, ahogy lennie kell. Arra határozottan emlékszem, hogy minden érzést, minden apróbb jelzést át akartam élni és megőrizni magamnak, amikor már nem látjuk egymást.
Ekkor is többször megkérdezte, hogy vagyok. Nem voltam jól, pont miatta, de ezt hogyan is mondhattam volna el neki? A házasságomban kételkedtem, abban, hogy leéljem-e az életem a férjemmel. Vajon ez a szerelem üzenet az élettől, a sorstól?
Egyszer beültünk egy cukrászdába. Akkor elmondta, hogy a feleségével elválnak egymástól, mert nem érzi boldognak magát. Igazság szerint nem látja a felesége szemében a csillogást, amikor ránéz. Mondtam neki, hogy sajnálom, de abban a pillanatban a belsőmet határtalan boldogság járta át, ugyanakkor le is bénultam, nem tudtam, mit csináljak.
Emlékszem, a barátnőmmel elmentünk a Rudas fürdőbe. Ültünk a tetőteraszon a medencében, beszélgettünk, és én ott, akkor testem minden porcikájával pár kilométerrel arrébb szerettem volna lenni, ahol lakik. Felcsöngetni hozzá, hogy „helló, itt vagyok, csinálj velem, amit akarsz”. Vissza kellett fogni magam, fizikai fájdalmat és kínt éreztem, de tudtam, hogy elmúlik, nem szabad engedni a vonzalomnak.
Ennek a közös munkának is vége lett, annyiban változott, hogy többször hívott, azzal az ürüggyel, hogy egyszer menjek el hozzá, mert felújítaná a lakását, és az én véleményemre kíváncsi. Ezzel hónapok teltek el, én már türelmetlen és elkeseredett voltam. A való életemben boldogtalan és sivár. Vágytam utána, de úgy éreztem, egyoldalú, ő nem mer lépni. Aztán azzal nyugtattam magam, hogy tiszteletben tartja a házasságomat, és ő nem akar kalandba bonyolódni.
Majd elérkezett a nap, amikor mellkasomból kiugrani akaró szívvel felmentem hozzá. Totál remegtem. Millió dolog kavargott a fejemben. Most lesz valami? Vajon megcsalom a férjem? Mire számítsak?
Megmutatta a lakást. Csinált nekem kávét. Ültem a konyhaszéken, és gyönyörködtem az erős hátában, élveztem a gondoskodását. A szobában leültünk egymással szemben, és csak beszélgettünk, beszélgettünk órákon keresztül. A boldogságról, meg arról, hogy ő miért változtatott, és hogy én is változtassak, ha boldogtalan vagyok. Nem akartam, hogy vége legyen, de el kellett mennie a lányáért. Még aznap hívott, hogy újra találkozzunk másnap.
Másnap még hevesebben vert a szívem, már úton voltam hozzá, amikor felhívott, hogy lerobbant az egyik kollegája, és ki kell mentenie, úgyhogy napoljuk el a találkozót.
Össze voltam törve. Semmi sem történt, mégis intenzív fájdalmat és csalódottságot éreztem, annyira szerettem volna vele lenni. Utána írtam neki egy kétértelmű üzenetet, hogy nem baj, majd bepótoljuk máskor, és akkor lehet, már nem csak beszélgetünk.
Innentől kezdve teljesen lehúzta a rolót. Még próbáltam egyszer elérni, de soha többet nem beszéltünk.
Ennek három éve. Szeretném elfelejteni. Próbálom magamat nyugtatni, hogy nem velem volt baja. Hol az egekben, hol a mélyben érzem magam. Tudom, hogy pont azt, amit el akarunk felejteni, nem tudjuk. Sokféle módszert megkíséreltem már.
Azóta halványult az emléke, amíg nem láttam a tévében A szív hídjai című filmet, és miközben néztem, minden összeállt. Hálásnak kell lennem azért, hogy szerethettelek, hogy átélhettem ezt a csodálatos érzést. Hálás vagyok neked, még ha nem is teljesült be igazán a vágyam, de volt pár pillanata, amikor ketten voltunk nálad, és akkor elhittem és éreztem, hogy te is így akartad volna. Szívem akkor veled összekapcsolódott, és most már itt maradsz benne örökké. Köszönöm!
