A világ férfiai, a férfiak világai

A világ férfiai, a férfiak világai

Johanna Glöd vagyok. Egy hajdani átlagos nő, aki huszonévesen elhagyta a hazáját, hogy kövesse álmai férfiát északra. Az évek során elhidegülés következett. Olyannyira, hogy 14 év házasság után feladtam és elváltam.

Lassan egy éve szabad vagyok és kéthetente édesanya. Ez az egyetlen, ami fáj, hogy a fiaim életének jelentős részben nem vehetek részt. De nem bírtam tovább a szolgalétet és a nárcisztikus elnyomást.

Elmúltam negyven és újra élek. Megélem azt, amit lányként nem mertem. Éhséget és kíváncsiságot csillapítok férfiakkal. Mert most úgy érzem, másra úgy sem jók.

Élményeimet és tapasztalataimat lejegyzem, ezek egy készülő könyv részletei. Íme egy kis ízelítő.

14 év. Egyetlen .

Illetve hazudok. Magamnak hazudok, hiszen az utolsó két évben már nem is volt jelen. Sem bennem, sem az életünkben. Mással játszadozott esténként, sem a fiaival, sem velem.

Így esett, hogy végre összegyűlt az erőm kilépni az addigra már pokollá vált házasságomból.

Szabad vagyok.

Lehulltak a nárcizmus rabláncai.

És a szabadság, a magány és a totálisan letört nőiesség új utakra késztetett.

Érdekes érzés volt felnőttként végig gondolni a fiatalkoromat. Hogy mennyi mindent hagytam ki, mert tiszta és becsületes akartam maradni – naivság… Akkor még azt hittem, van férfi a földön, aki majd értékel!

Így aztán elhatároztam, hogy kutatok. Magamban és a férfiakban. Így történt, hogy rövidke idő alatt belekóstoltam a modern világ kínálta randizós appjába. Én, a két gyermekes, 40 fölötti, az évek során újra szűzzé vált öregasszony. Arról, lelkileg hogyan éltem meg ezt, majd máskor írok. Most a kutatásaimból hoztam a legjavát.

Az afrikai

Elképesztő fizikai erő. Eszméletlen küzdés és akaraterő lakik bennük. Tökéletesen ismerik a testük fizikai és lelki teherbírásuk határait. Elképesztő önkontrollal rendelkeznek, ilyet fehér embernél még soha nem láttam. Amolyan igazi túlélő típusok. A pénzre nagyon vigyáznak, talán, még az életüknél is értékesebb, mert a pénztárcájuk soha nem kerül elő.

Igen, még akkor sem, úgyhogy mindig a fehérbőrű fizet. A bőrük selymesen olajos tapintású, édeskés illatú és ízű és az izomzatuk évezredek óta edzett, genetikailag kódoltan kőkemény.

A nőnek társai és számukra a család a legfontosabb. Főleg a gyerekek. Gyorsan tanulnak, de soha nem képesek igazán alkalmazkodni és beolvadni, mert egy annyira más érzelmes gondolatvilágból táplálkoznak, ami össze sem hasonlítható a miénkkel. Varázslatos, a fehér ember lelkével nem is igazán felfogható világ a feketéké. Mindesetre rabul ejt, az biztos.

Szexuálisan egy ősi ösztönökkel rendelkező állat, végtelen teherbírással (konkrétan megállás nélkül, elélvezés nélkül – képesek egy egész éjszakát átszeretkezni). De mégis fontos nekik, hogy a társuknak is jó legyen. Ellenben vannak tabuk. A száj evésre való, a végbél pedig kakálásra. Vagyis sem anális , sem orál szóba sem jöhet. Elítélik.

Forrás: pexels

A

Ó, a hiúságok hiúsága az én nevem… Aki minden egyes mozdulatánál arra figyel, hogy kívülről hogyan látják őt. Akinek egy vasalatlan ránc sem lehet az ingén és egy szösz sem a nadrágján. Ellenben az otthonában mérhetetlen rendetlenség és kosz van. De a márkás cipők és ruhák tömkelege elegáns sorban sorakoznak a külön nekik berendezett óriási szekrényben.

Az ágyban hasonlóan hiúak. Szeretik a tükröt a hálószobában és a hangulatvilágítást, hogy szex közben önnön testükben gyönyörködhessenek. Szex után a préda már nem olyan érdekes. És ha az elegancia is elenged, fingik és horkol álmában. Ezt a játékot minden egyes találkozókor eljátssza. Mert imádja újra bevadászni ugyanazt a vadat – ugyanis ott már nem kell annyi energiát befektetnie. Mert hát a hiúság mellett a kényelem legalább olyan fontos. Legalább. Ezért jobb, ha a szex szervíz házhoz jön.

Bár az éhség idején felbukkanó, házhoz menő szex szervíz (azaz én) nem bánja, mert szexuálisan nyitott a francia, ínyence kéjenc. Így aztán a titkolt vágyakat kérés nélkül is simán, mintegy gondolatolvasóként valóra váltja.

photography of man and woman resting

Esemény után

Az

A legnagyobb csábító a világon. Apait anyait belead, hogy megszerezze a kiszemelt nőt. Luxus szálloda, luxus étterem, luxusautó, márkás italok, keserű bagószagot és szájízt elfedő állandó rágógumizás.

Drága pacsuliparfümszag. Tökéletes kinézet, sárm és igazi humor. Mellé pedig intelligencia, kellemes beszélgetés, szóval jutott a jóból bőven.

Aztán mikor a jelenetre kerül a sor, akkor én csak pislogok. Ez meg mi volt?! Két másodperc majd nagy ordibálás. Aztán a kakas, mint aki jól végezte dolgát, hátat fordít az ágyban és horkolva elalszik. Többször kipróbáltam, több alkalommal, mert egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik! Pedig valóban létezik! Ráadásul az idő múlásával nem csak a két másodperc rövidül egyre, majd nyomorúságos félre, hanem ezzel egyenes arányban nő az a jellemváltozás, ami őt diktátorrá teszi. Ő, azaz csak és kizárólag ő irányít, ő gondolkodik, ő beszél, te meg végrehajtod.

Hát, én bizony nem hajtottam végre. Ez lett a vége. Ő volt a nagy szemfényvesztő.

Johanna Glöd

 

Borítókép forrása: https://www.pexels.com

Hirdetés

A szerzőről

ANYA magazin

A magazin anyáknak, anyáktól. Amikor Anya a hisztis és hibát-hibára halmoz. Nem mered kimondani, de igenis vannak percek, amikor nem, nem, nem akarsz Anya lenni! Mi és hogyan változik az ágyban a gyerekek érkezése után? És az olyan nagy kérdések gyűjtőhelye ez, ahol megoldást, megfejtést, megnyugvást keresünk Anya és a háztartás veszedelmes (v)iszonyaira. A Google doktori fokozatával kitüntetett élőlények világa. Világmegmentő és zöld otthon teremtő praktikák, 2050-es önfenntartó biogazdálkodások rovata. Hogyan takarjam el magam? Sose lesz már a régi? Praktikus gondolatok és önelfogadó technikák az anyatestekhez: kencék, sport, étkezés, szemkötő. Minket minden megoldás érdekel.

Közösség

Hirdetés

Örökbe Fogadok Egy Ovit

A HŐSANYA rovat jószolgálati tevékenységével most Te is lehetsz egy halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) óvoda örökbefogadója. Tudj meg többet erről a kezdeményezésről!

Tovább »

Az "Örökbe Fogadok Egy Ovit" védjegyoltalom alatt áll a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál. A kifejezés és a logo használata engedélyhez kötött.