„Randevú egy életen át – mert csak a legjobbat érdemeljük” – minden párnak ezzel a gondolattal és céllal kellene gondolnia a házasságára az év minden napján. Fleischer Gabriella párkapcsolati és válási tanácsadó szerint azonban ezek a gondolatok a hétköznapokban elhalványulnak, esetleg elvesznek. A házasság hete erre emlékeztet, és egyben alkalmas arra, hogy ezen a héten újragondoljuk a családi értékeink alapjait, felidézzük a kapcsolatunk elején érzett érzelmeinket, és hálával gondoljunk arra, hogy ezt megélhetjük.
Százhúsz nőt kérdeztünk meg arról, hogy mire vágynak a legjobban párkapcsolatukban. A felmérésből egyértelműen kiderült, hogy a válaszadók 90 százaléka a párjával eltöltött minőségi időt tartja a legfontosabbnak: elutazni kettesben teljes ellátással, távol a gyerekektől, a munkától és a monotonitástól.
Kettesben együtt főzni valami különlegeset, pihenni, szexelni, sétálni, sokat beszélgetni, kettesben moziba menni, együtt vacsorázni, eltölteni egy romantikus estét. És ahogyan a férfiaknak is igazán fontos, úgy a nők is arra vágynak, hogy a párjuk egy egész napon át rájuk figyeljen.

A hosszú boldogság titka
Ki ne vágyna arra, hogy hosszú, boldog házasságban éljen? De mi ennek a titka? A titok abban rejlik, hogy ki hogyan tudja megújítani, felfrissíteni a kapcsolatát. Mégis miért nem sikerül annyi párnak? Talán azért, mert idővel elfelejtik egymás számára kifejezni a párjuk iránt érzett megbecsülésüket, szeretetüket.
A szerelem kezdetén, illetve friss házasként a párok számára teljesen természetes, hogy egymásra figyelnek, randevúznak. A kapcsolat előrehaladtával viszont ez megváltozhat és átalakulhat, egyre nagyobb kihívást jelenthet a kezdeti érzelmi intenzitás fenntartása. A házasságkutatók megfigyelték, hogy azok a párok, akik a randevúzást rendszeresen beépítették a kapcsolatukba, azok boldogabbnak minősítették a házasságukat, mint akiknél ez nem volt jellemző.

Szerelmes ünnepsorozat
A hosszabb, tartós kapcsolatban lévők számára a házasság hete nagyszerű lehetőség lehet arra, hogy a lelküket és a figyelmüket egymásra fordítsák. Az ünnepsorozat – amelyet Magyarországon minden év februárjában ünneplünk, idén február 13–20. között – küldetése, hogy felhívja a figyelmet a házasságra, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a párkapcsolati problémákkal küzdőknek. A házasság hetének legismertebb napja február 14., a szerelmesek napja. Ha egy szerelem beteljesülésére gondolunk, akkor a házasság hetét használhatjuk arra is, hogy a lelkünket újra feltöltjük szeretettel, szerelemmel. Egész héten udvarolhatunk egymásnak, kedveskedhetünk, újra felfedezhetjük egymást. Így a Valentin-nap, a szerelmesek napja már kellő megbecsüléssel, szeretettel megtöltött, igazi érzelmeken alapuló romantikával zárulhat.
Szükség van az egymásra figyelésre
Minden kapcsolatnak, házasságnak egyedi dinamikája van, amit a párok között kialakult érzelmi-szexuális intenzitás határoz meg. Ez a dinamika az idő előrehaladtával, illetve a gyermek születése után csökkenhet. A felek kezdetben egy másik cél érdekében viszonylag jól tolerálják, hogy nem figyelnek egymásra úgy, ahogyan azt korábban tették, de egy idő múlva megszületik bennük az egymás szeretete iránti vágy hiánya, ami elégedetlenséget szülhet a kapcsolatukban. Így óhatatlanul kialakulnak enyhe súrlódások, a későbbiekben pedig akár teljes eltávolodás is, aminek az okát a kezdetekben nem értik. Éppen ezért időről időre szükség van a kapcsolat felfrissítésére, megújítására.
Miért van szükség a feltöltődésre?
A házasság alappillére a párok között elmélyült érzelmi és szexuális kötődés. A boldogság érzése ezen az érzelmeken keresztül valósul meg, vagyis minél mélyebb az érzelmi és szexuális kötődés, annál boldogabbnak érzik magukat a párok. A stabil kapcsolat fenntartásához e két kötődést kell tudni egyensúlyban tartani, ami minden pár esetében egyedi. Egymás nélkül nem működnek, ugyanúgy, mint a férfi-nő kapcsolat sem.
Ha szimbolizálni kellene a házasság alappillérét, akkor az érzelmi kötődést a nő testesítené meg, míg a szexuális kötődést a férfi, mégis mind a nőnek, mind a férfinak megvan a saját érzelmi-szexuális igénye. Ezért elengedhetetlen, hogy mindkét fél igénye kellően kielégített legyen.

A minőségi idő a szerelem előjátéka
A szerelmespárok alapvető igénye, hogy minél több időt töltsenek együtt, és ez a belső igény a házasság előrehaladtával sem változik. A kettesben eltöltött minőségi idő kiválóan alkalmas arra, hogy a szeretetigényünket kielégítse, kellő egymásra figyelést biztosítson a párok számára, és a szerelem előjátékaként előkészítse a romantikus beteljesedést.
A Valentin-nap környékén ez a belső igény felerősödhet, ami ha nincs jól előkészítve, akár csalódást is okozhat. Ennek elkerülése érdekében a pároknak tudniuk kellene, hogy kinek mi a belső vágya, igénye. Elsősorban a saját igényével kell mindenkinek tisztában lennie.

Így teheted szebbé a szerelmesek napját
A Valentin-nap megvalósításához előtervezésre, szervezésre és jó kommunikációra van szükség. A mostani járványhelyzet bizony megnehezítheti, és több kreativitást igényel, mint korábban, különösen a gyermekes szülők részéről. De van azért néhány ötlet, amellyel szebbé, emlékezetessé teheted.
- Virág vagy kis meglepetések helyett már ajándék lehet az is, ha erre a napra a gyerekeket a nagyszülőkhöz viszitek.
- Öltöztesd gyertyafényes hangulatba a szobát!
- Öltözzetek fel ti is szép vagy szexi ruhába!
- Idézzétek fel a szerelmetek hajnalának emlékeit!
- Dicsérd szóban, fejezzétek ki egymás számára az egymás iránt érzett megbecsüléseteket (például jó társ, jó apa, jó anya stb.).
- Figyeljetek egymásra másképp, mint eddig – például ne telefonozz, amikor együtt vagytok.
- Beszélgessetek, de ne csak hétköznapi dolgokról! Kérdezd meg, hogy van, hogy érzi magát – ne csak sablonos válaszokkal válaszoljatok. Figyelj rá, halld meg a problémáját, javasolj rá megoldást!
- Menjetek el kettesben sétálni, lepd meg apró ajándékokkal!
- Főzzetek közösen, vagy csak rendelj egy finom ételt!
- Fejezzétek ki a szerelmeteket (mondd ki vagy mutasd ki)! A Valentin-nap jó alkalom lehet arra, hogy a szenvedélyt újra visszavezessétek a mindennapjaitokba.
Ezt mondja Mark Gungor
„A házasság nem késztermék, hanem folyamat. Nem valamiféle előre elkészített ajándékcsomag, amelyet csak ki kell bontanunk, miután kimondtuk az »igent«. Meglepetésekkel és ellentmondásokkal teli utazás, amely csalódáshoz és fájdalomhoz vezethet – ugyanakkor csodához és beteljesedéshez is. A házasság tényleg lehet csodálatos. De ezernyi »sajnálom« kell hozzá, száz meg száz nehéz beszélgetés, többtucatnyi álmatlan éjszaka és kimerítő nappal, és a készség, hogy meghaljunk az önzésnek – számtalanszor.”
Állítsuk meg az időt!
A hétköznapok megszokott ritmusát, az egymás mellett elrohanó időt egy pillanatra állítsuk meg, és szeretettel töltsük meg. Minél többet teszel bele a házasságod mindennapjaiba, annál boldogabb lesz a házasságod. Tedd meg magadért, magatokért és a gyermekitekért, mert csak a legjobbat érdemeljük. A házasság tényleg lehet csodálatos; gondozd és ünnepeld meg méltóan!